Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Kovács Kinga


fuvola

Születési hely
Születési dátum
Együttes

 
Fuvolatanulmányait nyolc évesen kezdtem az ajkai zeneiskolában édesapjánál, Kovács Imrénél. Rendszeres részvevője volt többek között a győri Ifjú Muzsikusok Fesztiváljának, ahol háromszor korcsoportja legjobbjának minősítette a zsűri. 2003-ban a IV. Országos Jeney Zoltán Fuvolaversenyen 3. díjat nyert.
Zeneiskolai évei után a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett Dratsay Ákos növendékeként, majd egy évig Alföldy-Boruss Eszter osztályában képezte magát.
Ezt követően a győri Széchenyi Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében Jóföldi Anett és Ittzés Gergely voltak tanárai, itt szerezett diplomát 2014-ben. 2012-ben a IX. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozó és Versenyen nívódíjjal jutalmazták játékát.
Tanulmányai során számos kurzuson vett részt, többek között Berényi Bea, Dejan Gavric, Christian Studler, Jacques Zoon, Csalog Benedek, Rados Ferenc, Arnóth Balázs és Bali János kurzusain.
Jelenleg a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola tanára, elhivatott kamarazenész, a Flautett fuvolakvartett alapító tagja.