Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Ujházi Gyöngyi


cselló

Születési hely
Születési dátum

 
Zenei tanulmányait Békéscsabán kezdte, majd 1997-ben felvételt nyert a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. A 2002-ben megrendezett Starker János Országos Gordonkaverseny első díjasa lett, majd ugyanettől az évtől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait Perényi Miklós osztályában. Kamaratanárai Gulyás Márta, Wagner Rita és Csalog Gábor voltak.

2006 és 2008 között a madridi Instituto Internacional de Música de Cámara ösztöndíjas növendéke volt Ralf Gothóni és Eldar Nebolsin irányítása alatt. Ez idő alatt Spanyolország-szerte koncertezett különböző formációkban többek között a madridi Auditorio Nacional Kamaratermében, a madridi Operában, illetve a barcelonai Gran Teatre del Liceuban. 2007 és 2008 nyarán részt vett a santanderi zenei fesztiválon. 2009-ben diplomázott a Liszt Ferenc Kamarazenekar közreműködésével. 4 évig volt a Magyar Állami Operaház Zenekarában szólamvezető. Ezt követően a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagja lett. A zenekari munka mellett pedig a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban is tanít.


Számos mesterkurzuson vett részt szólóban és kamaraformációkban egyaránt olyan neves művészeknél, mint Natalia Shakhovskaya, Tsuyoshi Tsutsumi, Gary Hoffman, Menahem Pressler, Bruno Canino, Claudio Martínez Mehner, Zakhar Bron.