Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Bogár István


karmester

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1937

 
1937. augusztus 20. Budapest - 2006. december 26.

Zeneszerző, karmester, a Budapesti Strauss Zenekar alapítója, a Zeneműkiadó, a Filharmónia, az Állami Hangversenyzenekar és a Magyar Rádió egykori munkatársa.

Bogár István 1937-ben született Budapesten. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Gergely Ferencnél orgonát, Perlaki Józsefnél harsonát, Szelényi Istvánnál zeneszerzést tanult. Zeneszerzői diplomáját Szervánszky Endre növendékeként 1963-ban szerezte a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán.

1957–től 1968-ig a Fővárosi Zeneiskola Szervezetben tanított, 1968 és 1972 között a Zeneműkiadó Vállat főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. 1983-ig az Országos Filharmóniánál dramaturgiai csoportvezetőként, valamint az Állami Hangversenyzenekar művészeti titkáraként tevékenykedett. 1983-ban a Magyar Rádió zenei együtteseinek igazgatójává nevezték ki.

Zeneszerzőként elsősorban a rézfúvós kamarazene területén alkotott, de az ő munkája többek között a ma is használt Harmonikaiskola is. Sokat hangszerelt, elsősorban Johann Strauss csak zongorakivonatban fennmaradt darabjait. Utolsó művének, az Ünnepi zene c. kantátának bemutatója idén december 8-án volt a felújított törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Ház megnyitóján.

1989-ben megalapította a Budapesti Strauss Szimfonikus Zenekart. Az együttessel több mint 1000 koncertet adtak, nagy sikerrel szerepeltek többek között Franciaországban, Spanyolországban és Németországban, megjelent számos lemezük is.

Bogár István az Orchestra Femina zenekar művészeti irányítójaként is dolgozott. Kiváló szakmai munkájának elismeréseként több díjat is átvehetett, lakóhelye, Törökbálint díszpolgárává avatta.

Díjak:
1976 Szocialista Kultúráért
1976 OIRT II. díj
1979 SZOT pályázat I. díj
1980 SZOT pályázat I. díj
1984 MR Nívódíj
1984 OIRT II. díj (kettő)
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Neujahr in Wien - Musical Bonbons by Strauss I and II, Lanner and Ziehrer
(New Year in Vienna - Musical Bonbons by Strauss I and II, Lanner and Ziehrer)
Naxos 8.552006
Famous Marches Naxos 8.571074
Great Orchestral Classics 8 Naxos 8.570043
Brahms, Johannes: The Best of Brahms Naxos 8.551109
Discover Classical Music Naxos 8.550008-09
Stor Musik for Sma Oron - Children's Music Compilation
(Big Music for Little Ears - Children's Music Compilation)
Naxos 8.503156
Stor Musik for Sma Oron Naxos 8.570395
1988 Brahms, J.: Hungarian Dances Nos. 1-21 Naxos 8.550110
1991 101 Great Orchestral Classics, Vol.8. Naxos 8.551148
1991 101 Great Orchestral Classics, Vol.2. Naxos 8.551142
1991 101 Great Orchestral Classics, Vol.9. Naxos 8.551149
1993 Best of Naxos 7 Naxos 8.550007
1993 Discover the Classics Vol.1 Naxos 8.550035-36
1993 The A to Z of Classical Music (Második, bővített kiadás)
(The A to Z of Classical Music (2nd Expanded Edition))
Naxos 8.555319-20 2 CD
1994 Wedding Celebrations Naxos 8.550900(DX)
1995 Cinema Classics Vol.11 Naxos 8.551171
1995 Klassiska Favoriter Vol.2 Naxos 8.550554
1995 Bach, J.S.: Famous Works Naxos 8.553220
1997 Famous Marches Naxos 8.553596
1997 Discover the Classics Vol.2 Naxos 8.554246-47 2 CD
1997 The Best of Brahms Naxos 8.556659
1997 Viennese Favourites, Vol.2 Naxos 8.553282
1997 Viennese Favourites, Vol.1 Naxos 8.553281
1998 The Centre Vol 2. Naxos 8.554903-04DX 2 CD
1998 Pastorale - Classical Favourites for Relaxing and Dreaming Naxos 8.556608
1999 Flute and Orchestral Arrangements - Borne F., Doppler F., Briccialdi, G Capriccio C10831
2001 Listen, Learn and Grow: Playtime Fun and Games Naxos 8.555812
2001 A la Decouverte du Classique Naxos 8.550037-38 2 CD
2001 Kreisler, Fritz: Kreisler Plays Kreisler (1942-1946) Naxos 8.110947
2002 Classical Moments 4: Classical Music for the Home Naxos 8.555360
2003 Cinema Classics 2003 Naxos 8.556696
2004 Art and Music: Klimt - Music of His Time Naxos 8.558146
2005 Brudens Guide Til Bryllups Musik
(A Bride's Guide to Wedding Music)
Naxos 8.557562
2005 Night Music Vol.8 Naxos 8.556822
2007 A New Year's Concert Naxos 8.571097
2007 Strauss II, J. - Lehar, F. - Csajkovszkij, P.I.: Great Waltzes Naxos 8.571076
2008 Panda Classics - Issue No.4: Toon Time Naxos 8.578011-12 2 CD
2008 101 Classics - The Best Loved Classical Melodies Naxos 8.508004
2008 Panda Classics - Issue Nos. 1-3 (3CD box set) Naxos 8.503204 3 CD
2011 My First Classical Album Naxos 8.578203
2012 Min Forste Klassiske Musik
(My First Classical Music Album)
Naxos 8.578232
2012 Great Classical Masterpieces - Bestselling Naxos Recordings 1987-2012 Naxos 8.578217
2012 25 ar med Klassiska Fevoriter
(Great Classical Masterpieces - Bestselling Naxos Recordings)
Naxos 8.578228
2016 My First Classical Albums (9-CD Box Set) Naxos 8.509003 9 CD