BMC HÁZ
OPUS JAZZ CLUB
ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
BMC RECORDS
EÖTVÖS PÉTER ALAPÍTVÁNY
Művészek
Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.
Klasszikus kereső
Név
Album
Listák
Keres
Jazz kereső
-
Név
Album
Listák
Keres
Ernster Dezső
Név: Ernster Dezső
Születési hely: Pécs
Születési dátum: 1898
Hangszer: ének/ének - basszus
 
1898. november 23., Pécs - 1981. február 15., Zürich

Nagy és hosszan tartó világkarriert befutott művész, akinek gyönyörű hangszíne, átütő mély regisztere és nagy hangterjedelme mellett kiváló színészi képességeit is méltatták, melyre ő maga is nagyon büszke volt. A budapesti Operaháznak sohasem volt tagja, de amikor csak tehette itthon is fellépett koncerteken és operaelőadásokon, nemcsak Budapesten, hanem vidéken is. Méltatói főleg Wagner és Mozart szerepeit emelik ki, de nagyszerű alakításokat nyújtott Beethoven, Verdi és Richard Strauss operáiban is. Mély embersége egész életét áthatotta, ezért nem meglepő, hogy két legnagyobb szerepének Sarastrót és Gurnemanzot tartják.

Édesapja Ernster Géza a pécsi zsinagóga legendás kántora, bátyja pedig a pécsi színház korrepetitora volt, akinek révén már hatévesen kapcsolatba került az operával, Bizet Carmenjének fiúkórusában énekelt. Énektanulmányait szülővárosában kezdte Kalliwoda Olga (kitűnő, cseh származású tanárnő) irányításával a városi Zeneiskolában 1918/19-ben. 1919 őszén pécsi ajánlólevelekkel Bécsbe utazott, ahol Daniel Andersen (dán származású énektanár) tanítványa lett. Egy ideig a bécsi Zeneakadémiának is növendéke volt, majd 1923-ban megismerkedett Joseph von Manowardával. Ekkor a világhírű basszista lett a tanára, aki nemcsak énektechnikai, hanem művészi-zenei tanácsaival is irányította a fiatal énekes kibontakozását. Ő volt az első nagy előadóegyéniség, aki közvetlenül hatott Ernster fejlődésére.

Első nyilvános szereplésére még tanulóévei alatt került sor 1920 márciusában a Pécsi Dalárda bérleti estjén. Énekesi pályafutása 1923-ban kezdődött a szászországi Plauenben, ahol a Tannhäuser Hermann őrgrófjaként debütált, majd Don Basilio (A sevillai borbély), Masetto (Don Giovanni), Ferrando (A trubadúr) és kisebb szerepek mellett itt énekelte el először (bravúros beugrással) későbbi pályájának egyik meghatározó szerepét, Roccót a Fidelióban.

Az 1924/25-ös évadra Wuppertalba (akkor Elberfeld-Barmen) szerződött, ahol Sparafucile (Rigoletto), Daland (A bolygó hollandi) és Titurel (Parsifal) szerepével bővíti repertoárját, majd pályafutását 1925-28-ig Duisburgban folytatta. Itt többek között Hundingot (A walkür), Pognert (A nürnbergi mesterdalnokok), Achillast (Händel: Julius Caesar) és Brogni bíborost (A zsidónő) alakította először. Eközben 1927-ben egy wiesbadeni vendégszereplés idején ismerkedett meg Otto Klempererrel, akivel évtizedek múlva bensőséges baráti viszonyba is került.

Ezután 1928-31-ig Berlin következett, ahol mindhárom operaházban fellépett (Staatsoper Unter den Linden, Städtische Oper, Krolloper), nemritkán évi kétszáznál is több előadáson. Volt olyan este, hogy két házban is énekelt, a Carmen Zuniga hadnagyát az Unter den Lindenen, majd a Kroll-operában A bűvös vadász Remetéjét. Eddigi főszerepei mellett olyan kisebbeket is énekelt például, mint Brander (Faust), Douphol báró (Traviata), Samuel és Tom (Az álarcosbál), Lodovico (Otello), Biterolf (Tannhäuser), Őrmester (Manon Lescaut), Bonzo (Pillangókisasszony), vagy Angelotti (Tosca), de volt Pimen (Borisz Godunov), Bartolo (A sevillai borbély) és Monterone (Rigoletto) is. A Kroll-operában Klempererrel dolgozhatott együtt d’Houdoux báró szerepében Hindemith Neues vom Tage (Napi hírek) című operájának ősbemutatóján (1929. június 8.).

1931-ben Bayreuthba is meghívták három kis szerepre: Második lovag (Parsifal), Reinmar (Tannhäuser) és Kormányos (Trisztán és Izolda), azonban a Parsifalban még Titurelt is el kellett énekelnie, mert az eredetileg szerződtetett énekest Toscanini elkergette (hamisan énekelt). A nagy karmesterrel öt előadáson lépett fel, ahol a címszerepet Lauritz Melchior, Gurnemanzot pedig korábbi mestere Joseph von Manowarda alakította. Toscanini elégedettségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy minden előadás után külön odament hozzá és csak ennyit mondott: „Bravo Titurel”.

Pályájának következő állomásai 1931/32-ben Dessau, ahol Fülöp király (Don Carlos), Gurnemanz (Parsifal) és Figaro (Mozart), majd 1932/33-ban Düsseldorf, ahol Hagen (Az istenek alkonya), Fafner (Siegfried), Ptolemeus (Händel: Julius Caesar), Calchas (Gluck: Iphigenia Aulisban) és Ozmin (Szöktetés a szerájból) voltak fontosabb új szerepei.

1933-ban távoznia kellett Németországból, ezért Grazba szerződött. Itt 1937-ig énekelt, új szerepek egész sorával gazdagítva addig sem jelentéktelen repertoárját (többek közt): Marke király (Trisztán és Izolda), Jogtanácsos (Kienzl: A bibliás ember), Ochs báró (A rózsalovag), Sir Morosus (A hallgatag asszony), Sarastro (A varázsfuvola), Ramfis (Aida), Don Alfonso (Cosi fan tutte), Mefisztó (Faust), Falstaff (Nicolai: A windsori víg nők), Banco (Macbeth), Seneca (Monteverdi: Poppea megkoronázása) és Colline (Bohémélet). Eközben 1936 januárjában egy Bécsben szervezett operaegyüttessel Egyiptomba utazott, Kairóban és Alexandriában léptek fel. A stagione műsorán az Aida, A varázsfuvola és a Hegyek alján szerepelt.

1937-ben egy újabb utazó operatársulat alakult International Salzburg Opera Guild néven, melynek zenei vezetői Alberto Erede, Ernst Krenek és Max Sturzenegger voltak. Egy nagyszabású turnén járták be az Egyesült Államokat, ahol csak a nagyobb városokban, az együttes legjelentősebb estjein énekelt, de így is előfordult, hogy hétszer lépett fel egy hét leforgása alatt. Los Angelesben az egyik Cosi előadás szünetében Klemperer kereste fel öltözőjében, egy koncert próbáján pedig megismerkedett az emigrációban élő Schönberggel is.

1939-ben amerikai szerződéssel tért haza Pécsre (a nyarakat mindig itthon töltötte édesapjával), de vissza már nem engedték. A zsidótörvények miatt az Operaházban sem léphetett fel, így 1939-1944 között az OMIKE Művészakció koncertjein, operaelőadásain szerepelt Radnai Erzsi, Fehér Pál, Farkas Sándor, Kálmán Oszkár, Lendvai Andor, Relle Gabriella partnereként, legtöbbször Komor Vilmos vezényletével. Először Händel Josua című oratóriumában állt közönség elé a Dohány utcai Zsinagógában 1939. november 16-án. Az operaelőadásokat a Wesselényi utcai Goldmark-teremben tartották. Itt énekelte először Pizzarót (Fidelio), Escamillót (Carmen), Zakariást (Nabucco), a Főpapot (Sába királynője), Grenvil doktort (Traviata), Raimondót (Lammermoori Lucia) és Franck fogházigazgatót (A denevér). 1944. március 19-én délelőtt a Bohémélet Colline-ját próbálta, de az esti előadást már nem lehetett megtartani (a németek aznap szállták meg Magyarországot). A társulatot feloszlatták, tagjainak többségét deportálták.

Ernster egy kivételezett csoporttal a bergen-belseni koncentrációs táborba került. Itt adta élete egyik legmegrendítőbb koncertjét, egy dal- és áriaestet, minden kíséret nélkül, sorstársai vigasztalására. „Olyan emlékezetes hangversenyem még nem volt, s nem is lesz, mint az ott, a bergen-belseni barakkban. Tudtam, hogy erőt kell adnom a csüggedőknek, közelebb kell hoznom az elveszített otthont, a családot, a táborból száműzött szépséget, fel kell ébresztenem bennük az élet iránti szeretetet. És odaálltam a sokszáz deportált elé, s elkezdtem Schumann Heine versére írt dalát, a Két gránátost. A hatás olyan volt, hogy hozzá hasonlót soha nem tapasztaltam. Igaz, talán soha olyan alázattal, annyi odaadással nem énekeltem, mint akkor. Aztán belekezdtem Kodály „Ádám hol vagy?” című dalába, mely szinte odaillett ebbe a környezetbe, hiszen jelképesen kerestem az embert a gyilkosok között. Amikor a dal elhangzott, egyik deportálttársam egy darab száraz kenyeret nyújtott felém. Nagyobb honoráriumot sohasem kínáltak még fel nekem.” Innen egy segélyakció révén szabadult ki és Svájcba került, ahol rendületlenül járta a menekülttáborokat, több mint száz ária- és dalestet adva, természetesen honorárium nélkül. Az egyik hangverseny szünetében gratulált neki egy fiatal olasz katonaszökevény (maga is kezdő énekes), akit úgy hívtak: Cesare Siepi - vele legközelebb a Metropolitan színpadán találkozott a Don Carlosban és a Don Giovanniban.

1946-ban szerződtette a Metropolitan Opera, melynek tizenhét éven keresztül volt tagja. Marke király szerepében mutatkozott be 1946. november 20-án Set Svanholm és Helen Traubel oldalán, Fritz Busch vezényletével, utoljára pedig Főinkvizítorként (Don Carlos) lépett fel 1963. december 17-én Robert Merrill, Rita Gorr és Cesare Siepi partnereként. Itt (összesen 175 előadáson) újra elénekelhette eddigi nagy szerepeit, néhány újabbal is gyarapítva: Főinkvizítor (Don Carlos), Kormányzó (Don Giovanni), Öreg zsidó (Sámson és Delila), valamint Ozmin és Sarastro angolul. A fentebb említettek mellett olyan világhírű énekesekkel lépett egy színpadra, mint Astrid Varnay, Eleanor Steber, Lauritz Melchior, Risé Stevens, Max Lorenz, Lawrence Tibbett, Giuseppe di Stefano, Ljuba Welitsch, Leonard Warren, Jan Peerce, Ramon Vinay, Erna Berger, Richard Tucker, Kirsten Flagstad, Hans Hotter, Regina Resnik, Roberta Peters, Fedora Barbieri, Jerome Hines, George London, Nicola Rossi-Lemeni, Hermann Uhde, Inge Borkh, Kim Borg, Hans Hopf, Jon Vickers és Birgit Nilsson, vagy honfitársai közül Carelli Gábor, Alváry Lőrinc és nem utolsó sorban Svéd Sándor, akivel a Tannhäuserben és a Lohengrinben énekelt. A karmesterek sora sem kevésbé jelentős: Reiner Frigyes, Max Rudolf, Fritz Stiedry, Jonel Perlea, Kurt Adler, Bruno Walter, Fausto Cleva, Rudolf Kempe, Dimitri Mitropoulos, Karl Böhm.

Igazi nemzetközi karrierje is ekkor (a háború után) indult meg, a Metropolitan mellett folyamatosan énekelt Európa, Észak- és Dél-Amerika szinte valamennyi jelentős operaszínpadán. 1949-1956 között rendszeresen fellépett a bécsi Staatsoperben, mely 1955-ig a Theater an der Wienben tartotta előadásait (itt új szerepként Gremint alakította az Anyeginben), de ünnepelték a müncheni, salzburgi, glyndebourne-i Ünnepi Játékokon, Düsseldorfban (itt 1958-1964 között állandó vendég, évi 50-60 előadáson), Zürichben, a londoni Covent Gardenben, Nápolyban, Rómában, Barcelonában, Brüsszelben és Párizsban, valamint Rio de Janeiróban, San Franciscóban és Buenos Airesben többek között Ludwig Suthaus, Ira Malaniuk, Josef Greindl, Walter Berry, Anton Dermota, Elisabeth Grümmer, Elisabeth Schwarzkopf, Irmgard Seefried, Martha Mödl, Joan Sutherland partnereként, Hans Knappertsbusch, Wilhelm Furtwängler, Clemens Krauss, Joseph Keilberth, Erich Leinsdorf vezényletével.

1954-ben színes filmet készítettek a salzburgi Don Giovanni produkcióból, melyben a Kormányzót énekelte Siepi, Grümmer, Dermota és Berry oldalán, Furtwängler pálcája alatt.
Jelentős sikereket aratott a koncertpódiumon is, például Händel (Judas Maccabeus, Josua) és Haydn (A teremtés) oratóriumaiban, valamint Schubert, Schumann, Brahms, Wolf és Kodály dalainak nagyszerű tolmácsolásával.

Számos elfoglaltsága mellett mindig szakított időt hazai fellépésekre, koncerteket adott Pécsett (sőt még Fülöp királyt is elénekelte 1964-ben egy szabadtéri előadáson) és a budapesti Operaháznak is rendszeresen visszatérő vendége lett. Itt 1947 júniusában Marke királyként mutatkozott be (partnerei Báthy Anna, Závodszky Zoltán és Palánkay Klára voltak, Lukács Miklós vezényelt), majd Ochs bárót énekelte nagy sikerrel. Ezután 1948-ban, 1955-ben (Ozmin, Pogner, Sarastro, Rocco), 1959-ben (Rocco, Fülöp király, Ochs), 1961-ben (Rocco, Fülöp király), 1963-ban (Sarastro, Rocco, Pogner) és 1964-ben (Ochs, Sarastro, Fülöp király) élvezhette a budapesti közönség nagyszerű alakításait.

Pályája utolsó szakaszában is vállalt új szerepeket: Des Grieux gróf (Massenet: Manon), Timur (Turandot) és A kékszakállú herceg (Bartók). 1964-1966 között a zürichi Opera tagja lett, ahol a Borisz Godunovval (Muszorgszkij) tette fel a koronát életművére. Nyugat-európai közönségétől is itt búcsúzott el 1966-ban. A végső búcsút azonban Magyarországnak tartogatta két legkedvesebb szerepével. 1966 nyarán a Madách Színházban koncertszerű előadásban énekelte el Gurnemanzot (a Parsifal akkor még nem szerepelt/szerepelhetett az Operaház műsorán), majd a szombathelyi Isis-szentélyben Sarastrót alakította. A véletlen hozta úgy, hogy még egy margitszigeti Varázsfuvolát is meg kellett mentenie egy megbetegedett külföldi vendégművész lemondása miatt. Így ez a budapesti előadás lett az utolsó fellépése 1966 augusztusában. Ettől kezdve Zürichben élt, de továbbra is gyakran hazalátogatott Magyarországra. 1981. február 15-én hunyt el zürichi otthonában. A temetőben Otto Klemperer mellett helyezték örök nyugalomra.

Meixner Mihály a művész portrélemezének borítóján így méltatta: „Ernster Dezső azok közé a basszusok közé tartozott, akiknek a fajtája napjainkra sajnálatosan csökkent. Szonórus, kivételes erejű mélységéhez kiegyenlített középfekvés és biztos magasság járult. …egy kivételes képességű, mind énekesi és színészi mivoltában, mind emberként a szó legjobb értelmében vett „grand seigneur”-nek nevezhető művész [volt]… Azok közé tartozott, akikről elmondhatjuk, hogy csak barátai voltak, ellenségei nem.”
Kiadványaink
Projektek
Hírek
További hírek
Ostravai Napok 2019 - Újzenei Akadémia és Fesztivál
Janáček Konzervatórium
The History of European Jazz - Könyvbemutató
Könyvtár
A Játék Éve 3. | Hangjáték - Lakatos György ifjúsági sorozata
Könyvtár
Lemezajánló
További lemezek