Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szirtes Edina


hegedű, zongora, ének

Születési hely
Kecskemét
Születési dátum
1975
Együttes
Weboldal

 
Szirtes Edina "Mókus" 1975. július 11-én született Kecskeméten. 2002-ben szerzett Szecsődi Ferenc tanítványaként a Liszt Ferenc Zeneakadémia Szegedi Konzervatóriumában hegedűművész, kamara művész és művésztanár diplomát. Már tanulmányai alatt, 1996-ban elnyerte a Magyar Televízió által szervezett Táncdal fesztivál első díját. 2006-ban az amerikai dalíró verseny (SongwritingCompetition) döntőse volt. 2006-ban Artisjus díjat kapott, valamint a Fringe Fesztivál Szakmai Kitüntetettje lett. 2009-ben ugyanezen fesztivál nagydíjasa. 2010-ben Fonogram díjat, 2012-ben pedig Artisjus nagydíjat kapott (az Év könnyűzenei zeneszerzője).

Közben folyamatos zeneszerzője színházi daraboknak (Szegei Kortárs Balett, Ciróka Báb Színház, Kováts Műhely darabjai, a Magyar Rádióhangjátékai, Duda Éva Társulat…). Mindemellett olyan előadóknak ír zenét, mint ZSÉDA, Balássy Betty és Varga Feri, Nox, Falusi Mariann és a saját zenekarai (Fabula Rasa és a Vonós négyese).

Többszörös fellepője a Művészetek Palotájának, ahol 2009-ben, 2010-ben, 2012-ben zeneszerzői munkásságát mutathatta be(Arany-óra-Arany János Balladáiból; LaoCe: Tao Te King – Weöres Sándor fordításában- ezekhez az irodalmi művekhez komponált egész estés koncertművet).

2012-ben megjelent két szólólemeze a Gryllus Kiadó jóvoltából, melyen saját darabjai hallhatók, melyeket teljesen egyedül játszott fel minden hangszeren. 2013-ban zenekarával, a Fabula Rasa-val adott önálló koncertet szintén a Művészetek Palotájában.

Vendégzenészként olyan el adók mellet játszhatott, mint Presser Gábor, Falusi Mariann, Zséda. Saját zenekaraival pedig egész évben járja az országot (Fabula Rasa, Harmonia Garden, Monamo, Blues B.R Others, Vonós négyese, Vidám Szívűek Tárasága, Pusztaszó...).

2021-ben Erkel Ferenc-díjat kapott.