Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Ajtai Péter


nagybőgő

Születési hely
Születési dátum
Együttes

 
Ajtai Péter annak a radikális fiatal jazz generációnak a tagja, akik úgy utasítják el a konvenciókat, hogy közben hangszerűkön a legmagasabb szinten játszanak. Fiatal kora ellenére a free jazztől a mainstreamen keresztül a népzenéig sok műfajban alkotott már. 16 éves korában kezdett el nagybőgőn játszani. Gimnáziumi tanulmányai mellett járt zeneórákra Busshy Gáborhoz valamint Horváth Balázshoz. Érettségi után az Egressy Béni jazz konzervatóriumban Barcza Horváth József tanítványa volt, majd 2008-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszékére, ahol mesterképzésén diplomázott le. Klasszikus bőgőt Fejérvári Zsolttól és Járdányi Gergelytől tanult. Tagja a Geröly Triónak, az A.M.P.-nek és Ágoston Béla különböző zenekarainak, játszott továbbá Frank London, Dresch Mihály, Gadó Gábor és Grencsó István zenekaraiban. Rendszeresen koncertezik külföldön és itthon az európai szabad improvizáció olyan kiválóságaival, mint Johannes Bauer vagy Lewis Jordan.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2016 AMP (18): Ajtai / Miklós / Pozsár ‎- ... The First Hunnia Records HRCD 1605
2016 Nigun - Live Inem Sargfabrik Fonó Records FA 387-2