Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Kovács Bálint


gitár

Születési hely
Születési dátum
Együttes

 
Középiskolai évei alatt kezdett gitározni tanulni több tanártól is. (Erkel Ferenc Zeneiskola, Pomázi Zeneiskola) A Képzőművészeti Egyetemen szerzett grafikusművészi, valamint rajz és művészettörténet-tanári diplomát, közben egyetemi évei alatt egyre többet zenélt különféle könnyűzenei együttesekben, különböző műfajokban.

1998-ban került először latin zenét játszó zenekarba, és a latin zenével történt találkozása, ismerkedése meghatározó volt az ezt követõ évekre. ’99-ben megalapította a saját instrumentális, latinos-jazz-es kompozícióit játszó Trio Sol-t, mely ma, nagyobb felállásban, de hasonló koncepcióval Sol Y Sombra néven működik. Éveken át játszott a Lucio Dominguez vezette Caribeat-ben, a latin popot játszó Sunmachine-ban, és a latin rockot játszó Figyelj Castro-ban is.