Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Razvaljajeva Anasztázia


hárfa

Születési hely
Murmanszk (Oroszország)
Születési dátum
1986
Weboldal

 
Razvaljajeva Anasztázia Oroszországban született, 1993 óta Magyarországon él. Hét évesen kezdett el hárfázni, édesanyja, Gorbunova Natalia volt az első tanára, majd nyolc éves korától Felletár Melindánál tanult a Szegedi Liszt Ferenc Konzervatóriumban. 2011-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol Vigh Andrea irányításával végezte tanulmányait. 2010-ben bekerült a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagyszabású tehetséggondozó programjának és 2014-ben a Zeneakadémia karrierirodájának négy kiemelt támogatottja közé. 2011-ben Junior Prima Díjat kapott. 2011 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának (DLA) végzős hallgatója, 2012 szeptemberétől tanít a Zeneakadémián. 2015-ben Fischer Annie ösztöndíjban részesült.

Számos nemzetközi versenyen vett részt, versenyeredményei közül a legfontosabbak az 1999-ben szerzett ezüst érem a Nemzetközi Arles-i Kamarazenei Versenyen, a 14. Nemzetközi "Petar Konjovic" Zenei Verseny arany érme 2009-ben, Belgrádban, illetve a IV. "Suoni D'Arpa” Nemzetközi Verseny szólóhárfa kategóriájának 3. díja Brioscoban. 2014-ben két nemzetközi kamaraversenyen is helyezést kapott hárfa és gitár duójával, Környei Miklós gitárművésszel: II. díjat nyertek a IV. Madridi Spanyol Kamaraversenyen és III. díjat a IV. „Suoni D'Arpa” Nemzetközi Versenyen; 2015-ben pedig a szlovén VII. „Svirél” Nemzetközi Versenyen és Fesztiválon különdíjat kapott a duó és koncertmeghívást a Ljubljana Fesztivál 2015/16-os évadába.

Széleskörű repertoárja a barokk zenétől a kortárs zenéig terjed. 2013-ban bemutatta Solti Árpád Hárfaversenyét a Budapesti Vonósokkal, 2014-ben Terényi Ede Jazz Hárfaversenyét a Pannon Filharmónikusok kíséretével a pécsi Kodály Központban és a MÜPA Bartók Béla hangversenytermében, 2015-ben Karosi Bálint Hármasverseny gitárra, hárfára és cimbalomra c. művét mutatta be az Anima Musicae Kamarazenekar kíséretével a Zeneakadémia Solti termében, 2016-ban pedig ugyanott a Liszt Ferenc Kamarazenekarral adta elő Parish-Alvars e-moll Concertinoját.

Anasztázia rendszeresen ad szóló- és kamaraesteket. Jelenleg két állandó kamaraegyüttese van két kiváló klasszikus zenésszel: a SeRa (szaxofon és hárfa) duó Seleljo Erzsébettel, illetve a Musiciens Libres (hárfa és gitár) duó Környei Miklóssal. Szaxofon­hárfa felállásban főként magyar kortárs zeneszerzőkkel dolgoznak, gitár­hárfa duója pedig inkább a hangszerelésre specializálódott ­ Bachtól Bartokig terjedő időintervallumban született művek saját átiratait szólaltatják meg hangszereinken. 2018-ban elindult Debussy-projektje Harcsa Veronika jazzénekessel, valamint bemutatta Schubert Winterreise című dalciklusát Baráth Emőke szopránénekessel, Novák Eszter rendezésében.

Versenyek

1999 - Lily Laskine Nemzetközi Hárfaverseny Deauville-ben (Franciaország)
2000 - Nemzetközi Hárfaverseny Lausanne-ban (Svájc)
2003 - V. Nemzetközi Gödölloi Hárfafesztivál (Magyarország)
2003 - I. díj az I. Országos Szakközépiskolai Hárfaversenyen, Vác (Magyarország)
2007 - Nemzetközi Hárfaverseny Cardiff-ban (Wales)
2007 - I. Szegedi Nemzetközi Hárfaverseny döntose (Magyarország)
2008 - Nemzetközi "Cité des Arts" Hárfaverseny Párizsban (Franciaország)
2008 - IV. Vera Dulova Hárfaverseny-Fesztivál Moszkvában
2010 - II. Wales-i Nemzetközi Hárfaverseny döntőse (Caernarfon, Wales)
2011 - II. "Golden Harp" Nemzetközi Hárfaverseny Szentpéterváron (Oroszország)

Díjak

1999 - 2. díj a Nemzetközi Arles-i Kamarazenei Versenyen (Franciország)
2009 - 1. díj a 14. Nemzetközi "Petar Konjovic" Zenei Versenyen, Belgrádban (Szerbia)
2011 - Junior Prima Díj
2014 - 2. díj a IV. Spanyol Hárfás Kamaraversenyen, Madridban (Spanyololrszág)
2014 - 3. díj szóló kategóriában a IV. „Suoni D'Arpa” Nemzetközi Versenyen, Brioscoban (Olaszország)
2014 - 3. díj kamarazenei kategóriában a IV. „Suoni D'Arpa” Nemzetközi Versenyen, Brioscoban (Olaszország)