Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Cselik Gábor


zongora, billentyűs hangszerek

Születési hely
Kalocsa
Születési dátum
1968

 
Cselik Gábor 1968-ban született Kalocsán. Zenei tanulmányait a helyi zeneiskolában kezdte Szentiványi Erzsébet növendékeként. A jazz tanszakra Regős István - akinek zenekarában később zongoristaként játszott - készítette fel; 1995-ben diplomázott Gonda János tanítványaként.

Diplomakoncertjét követően meghívást kapott Bontovics Kati együttesébe, és akkortájt alakított zenekart Lakatos Ágnessel is a Postás Jazz Klubban, ahol az akkori jazzélet szinte minden tagjával egy színpadon játszhatott. 1999-ben tagja lett a Roby Deli Group-nak is, ahol Dely Róbert mellett Winand Gáborral, Hárs Viktorral, Balázs Elemérrel, Klenyán Csabával és Gyenge Lajossal játszott együtt.

Az aktív zenélés mellett zenetanárként is működik, zenét ír, hangszereléseket készít, valamint élő koncerteken session zenészként működik közre különböző zenekarokban.

Jelenleg a Laki Ákos Quartet tagja, de rendszeresen közreműködik Zsédenyi Adrienn és Keresztes Ildikó fellépésein is.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1998 Hungarian Jazz Trombone Company with Carl Fontana: First time together BMC Records BMC CD 015
2000 Dely Roby: Downtown Stories BMC Records BMC CD 029
2000 Regős: Verbunkos - Liszt Ferenc Academy of Music Jazz Faculty Vol.1 Pannon Jazz PJ1046
2001 Cotton Club Singers: 2x2 Geg Records CCS 013
2004 Cotton Club Singers - Luxury Geg Records GEG 010
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2007 Cotton Club Singers: Hofimánia Geg Records GEG 023