Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Horgas Eszter


fuvola

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1965
Együttes
Weboldal

 
A művészetek már gyerekkorában nagy hatást gyakoroltak rá. Író édesanyja és költő édesapja nevelese során a kezdetektől fogva életének része lett az irodalom és a zene. A Lisz Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát, tanárai Kovács Lóránt és Sebők Erika fuvolaművészek, valamint Kurtág György és Rados Ferenc kamarazene-professzorok voltak. 1987-ben Adorján András svájci fuvolakurzusának ösztöndíjasa, 1987-től többször szerepel a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjein. 1989-ben Jean-Pierre Rampal kurzusának ösztöndíjasa. 1992-től a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola fafúvós tanszékvezetője. Alapítója az 1992-ben alakult Forrás Kamarazenei Műhelynek. Több nagysikerű szólóestet tartott a Zeneakadémia nagytermében. Olyan zenekarok közreműködésével szólaltatott meg versenyműveket, mint a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Budapesti Vonósok, az Amadinda Ütőegyüttes, a MÁV Szimfónikus Zenekar. Partnerei olyan kivaló művészek voltak az elmúlt évek hangversenyein - a teljesség igénye nélkül -, mint Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Rolla János, Lukács Ervin, Konrád György, a Bartók Vonósnégyes. Az elmúlt években három szólólemezt készített Vígh Andrea hárfaművésszel a Capriccio kiadónál. 1992 óta szólistaként koncertezik Magyarországon és külföldön egyaránt.

A klasszikus zenei hangversenyek mellett hosszú idő óta törekszik különleges produkciók megvalósítására. Így láthattuk őt a színház világában Gáti Oszkárral, valamint a Thália Stúdió által bemutatott szólóesten Vígh Andreával és Sztevanovity Dusánnal. Első jazzlemezén az ország kiemelkedő muzsikusaival együtt bizonyíthatta ezirányú képességeit.

2000. januárjában megalapította a Class Jazz Bandet, tagjai Vukán György és a nevével fémjelzett jazz trió. Számos országos turné alkalmával, világsztárok közreműködésével, teltházas koncerteken hallhatta őket a közönség. Kiemelkedő pillanat volt az együttes történetében a 2001. januári zeneakadémiai hangverseny, amelynek sztárvendégei Winand Gábor és Tony Lakatos voltak.

Horgas Esztert 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1993 Harp Recital - Händel, Dittersdorf, Debussy, Ravel Capriccio C10485
1997 Martinu, Bohuslav: Kamarazene
(Martinu, Bohuslav: Chamber Music)
Hungaroton HCD 31674
2000 Sweet Dreams - Baby's First Classics Laserlight 24458 Tovább közreműködők: Evelyne Dubourg, Deborah Sipkai, Eckart Haupt, Peter Wohlert, Herbert Kegel...
2000 Nagy János: Táncok - Fej és írás Magánkiadás 0001 / 0002
2001 Horgas Eszter Arcai I. - Class Jazz Band: Crossover Gramy Records GR-022 Saját
2001 Horgas Eszter Arcai II. - Hazafelé Gramy Records GR-028 Saját
2002 Horgas Eszter Arcai III. - Class Jazz Band: Spanish Night - Live Concert Gramy Records GR-034 Saját
2002 Class Jazz Band: Spanish Night Plus Creative Art Ensemble CAE 038
2003 Class Jazz Band: Cross Over Plus Creative Art Ensemble
2003 Creative Art Group: Gentle Love Creative Art Ensemble CAE 039
2004 Horgas Eszter: Mozivarázs Lazlo Co. B68687-2 Saját
2004 Classic Moods - Händel, Bach, Mozart, Boccherini, Telemann, Besards, Fasch Capriccio C18419
2008 He & Carmen - Live Concert Galaxy Music GL001