Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Gáspár Károly


zongora

 
1976-ban született zenész családban Budapesten, hat éves kora óta zongorázik. Klasszikus zenei tanulmányai mellett kezdett 14 éves korától jazz zenével foglalkozni. Tanára Oláh Kálmán volt, akitől jazz-zongorát és jazz-elméletet tanult.

1998-ban a Magyar Rádió Füsti Balogh Gábor Jazz Zongoraversenyén a döntőbe jutva a Legjobb Ballada Játék Díját nyerte el.

2016 májusa óta a Karc FM "JazzKarc" szerkesztő-műsorvezetője, emellett a jazzma.hu kritikai rovatvezetője.

Triójával saját kompozíciókat és jazz-sztenderdeket is játszanak. Trióján kívül más formációkban is játszik, fellépett többek között Dresch Mihállyal, Gadó Gáborral, Babos Gyulával, Kőszegi Imrével, Tony Lakatossal, László Attilával, Egri Jánossal, Lakatos "Pecek" Andrással, Lakatos "Pecek" Krisztiánnal és Berkes Balázzsal. Fellépett többek között a Fazioli Fesztiválon, a Sziget Fesztiválon, az A38 hajón és a Debreceni Jazznapok keretein belül.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2016 Don't Give Up Magánkiadás
2016 Exodus Hunnia Records
2017 The Outsider Hunnia Records
2019 Salvation TOM-TOM Records