Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Jónás Vera


ének

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1987

 
Jónás Vera a fiatal magyar énekes-dalszerző generáció egyik legígéretesebb tagja. Frissen alakult zenekarával első komolyabb magyarországi koncertjét 2011 végén adta a Trafóban Theo Bleckmann előzenekaraként.
Az azóta eltelt két évben az együttes összeszokott, 'ütős' trióvá vált, így megalakulásuk kétéves évfordulóját első nagylemezük megjelenésével szintén a Trafóban ünnepelték teltházas koncerttel.
Vera énekes és dalszerző, szinte csak a saját szerzeményeit játssza. Koncertjein és a felvételein élő elektronikát használ (loop, delay), valamint saját magát kíséri gitáron. Zenéjének műfaji besorolása nem annyira egyszerű feladat, leginkább talán modern és személyes könnyűzeneként írható le.
Többéves zenei múltját és karrierjét a London Centre for Contemporary Music School-ban tavaly szerzett diplomájával erősítette meg. Évek óta Londonban és Budapesten él és alkot, mindkét városban sokat koncertezik zenekaraival. 2016-ban Artisjus-díjat kapott.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2013 Jónás Vera Experiment: Game Magánkiadás