Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Soltész István, ifj.


hegedű

Születési hely
Születési dátum
1977

 
1977-2009

Zenész családban született 1977-ben. Első zenei ismereteit édesapjától szerezte, aki maga is kiváló tanár és hegedűművész. 1999-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tanárképző Intézetében.

Már egészen fiatalon – 1995-ben – zenekartott alapít Animato Kamarazenekar néven, amelynek koncertmestere és szólístája is volt egyben. 1997-ben kezdett barokkhegedűn játszani, és a diploma megszerzését követően csak régizenészként tevékenykedett. Játszott többek között a Capella Savaria, a Concerto Armonico, az Aura Musicale és az Ensemble Philippe kamarazenekarok koncertjein, lemezfelvételein.

Szólamvezetője volt az Ars Longa Kamarazenekarnak, tagja a Musica con Anima és a Perpetua Musica Régizene együtteseknek és rendszeresen fellépett a Salzburgi Bach Kórus hangversenyein. Játszott továbbá a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekarban, a Wiener Akadémie és a Visegrádi Országok Kamarazenekarában.

Zenekari tagként, kamarazenészként rendszeresen fellépett Ausztriában, Csehországban, Németországban, Olaszországban és Szlovákiában. 1999-ben megalapította az Arcangelo Kamaraegyüttest, amely historikus hangszereken XVII-XVIII. századi kamarazenét játszott, különös figyelemmel a barokk triószonáta-irodalomra. A zenekar sok fellépést vállalt, nagy sikerrel szerepelt többek között az Óbudai Társaskörben, a Pesti Vigadóban, a Nádor Teremben és számos budapesti és vidéki templomban.