Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Duffek Mihály


fagott

Születési hely
Debrecen
Születési dátum
1984

 
1984-ben született Debrecenben. 1995-ben kezdett fagottozni a Simonffy Emil Zeneiskolában Tóth József irányításával. 1999-2003 között a Debreceni Egyetem Konzervatóriumának előkészítős hallgatója. 2003-ban nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol tanára Lakatos György, majd 2006-tól Keszler György volt. 2008-ban diplomázott, ugyanebben az évben tett sikeres felvételit a Zeneakadémia Doktoriskolájába és a bécsi Universitat für Musik und Darstellende Kunst-ba.

Számos hazai és nemzetközi versenyen díjazottja, legutóbb Chieri-ben (Olaszország). Szólóestje volt Spanyolországban, Németországban, az USA-ban és Magyarországon. A Magyar Fagottos Társaság 2001-ben ifj. Hara László Díjjal tüntette ki.