Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Mód Orsolya


cselló

Születési hely
Szentgotthárd
Születési dátum
1983
Együttes

 
1983-ban született Szentgotthárdon, a csellójátékkal való ismerkedését a helyi Zeneiskolában kezdte Hajtó Gertrúd növendékeként, 8 évesen. Tanulmányainak első éveiben meghatározó élmény volt számára, hogy 12 évesen koncertezhetett a Végh Sándor vezényelte Wiener Kammerorchester-rel. A székesfehérvári és a debreceni konzervatóriumban Kiuchi Tetsuya és Papp László voltak tanárai. 2002-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója lett, ahol 2007-ben diplomázott Mező László tanítványaként. Jelenleg ugyanitt a Doktori Iskola hallgatója. 2009-ben a Filharmónia Fischer Annie ösztöndíjasa, valamint a BFZ Végh Sándor Versenyének különdíjasa.

Számos díjat nyert országos és nemzetközi versenyeken egyaránt. 1992-ben és 1996-ban az Országos Friss Antal Csellóversenyen 3. díjat, 1999-ben 2. díjat, 2002-ben a „Starker Országos Csellóverseny és Kertész Ottó Emlékverseny”-en 1. díjat, valamint 1998-ban Liezenben 2. díjat, 2003-ban a Nemzetközi Popper Versenyen Várpalotán 3. díjat.

2005 és 2007 között a Magyar Rádió szimfonikus zenekarának tagja volt. Nemzetközi ifjúsági zenekarok szólamvezetőjeként többek között Sir Colin Davissel, Valery Gergievvel, Cristoph Eschenbach-hal dolgozott együtt. Részt vett Joseph Podhoransky, Emilio Colón, Wolfgang Boettcher, Varga Tamás, Troels Svane, Jens-Peter Maintz és Nagy Róbert mesterkurzusain. Rendszeresen fellép kamarazenészként vonósnégyesével és Borbély László zongoraművésszel.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2017 Dohnányi Ernő: Vonósnégyesek I.
(Ernst von Dohnányi: String Quartets I.)
Rózsavölgyi és Társa Kiadó RETCD090
2019 Dohnányi Ernő: Vonósnégyesek II.
(Ernst von Dohnányi: String Quartets II.)
Rózsavölgyi és Társa Kiadó