Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szigeti Dávid


cselló

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1978
Együttes

 
Zenei tanulmányait 9 évesen kezdte a III. kerületi Zeneiskolában, Gila Katalin növendékeként. 1993-tól a Váci Zeneművészeti Szakközépiskola gordonka szakos növendéke Rönkös Ildikó osztályában, ezzel párhuzamosan szolfézs-zeneelmélet szakra is járt. 1997-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karvezetés szakára, ahol 2003-ban szerzett diplomát. Gordonka diplomáját a 2002-ben szerezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetében, Déri György növendékeként.

Kisegítőként részt vett a Váci Szimfonikus Zenekar valamint a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar munkájában. Kamara munkássága jelentős, a Marcato Együttes mellett rendszeresen lép fel más kamaraegyüttesekkel is.