Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Devich Gábor


klarinét

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1964

 
Diplomáját a Zeneakadémián szerezte Kovács Béla tanítványaként. Kamarazenei tanulmányait Kurtág Györgynél folytatta. 1988 és 2002 között tagja volt a Claudio Abbado vezette Gustav Mahler Ifjúsági Zenekarnak, részt vett Végh Sándor kamarazenekara, a Camerata Academica Salzburg és a Mozarteum Orchester Salzburg munkájában. 1988 és 2019 között rendszeresen játszott a Liszt Ferenc Kamarazenekarban.

Különböző kamarazenei együttesekkel fellépett jelentős hazai pódiumokon, a Magyar Rádióban, valamint Európa szinte valamennyi országában, Japánban és Ausztráliában. 1997-ben, 2006-ban, 2007-ben és 2022-ben országos klarinétversenyek zsűritagja volt. 2006-ban jelent meg a Vox Artis kiadónál „Mozart és Brahms” című CD-je. 2012-2013-ban kisegítőként játszott a Sydney Opera zenekarában Ausztráliában.

1992-től 2015-ig a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola, 2013 óta a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola klarinét és kamarazene tanára, 2015-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképzési Tanszékének oktatója.

2015-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán közoktatási vezető szakképzettséget szerzett.

2016-tól 2018-ig a Magyar Állami Operaház Zenekarának igazgatója. 2019-től a Concerto Budapest szimfonikus zenekar CSR menedzsere, 2023. január 1-től a zenekar főigazgatója.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2006 Mozart és Brahms
(Mozart & Brahms)
Vox Artis VA008