Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Milosevits Mirkó


zongora

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1982
Együttes

 
1987-ben kezdte meg tanulmányait a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola hallgatójaként klasszikus zongora szakon. Tanára Schrett Márta. 1995-től 2000-ig kisebb megszakításokkal Nagy János tanítványa a Pomázi Zeneiskola jazz-zongora szakán, itt ismerkedett meg a jazz-zenével. Klasszikus zongoratanára Kürtösi Mónika. 1996-2000-ig az Óbudai Gimnázium diákja. Ez idő alatt hozta létre rock zenekarát (Vászonmellény), majd első jazz-combóját (Seven Lakes). Később a Berényi Grouppal játszik, ahol pár hónapot tölt el. 2000-ben megismerkedik az afrikai zenével, három évig tagja lesz az Africa Molatako Band, az Agenda és a Malagasy Taxibrousse Band nevű csapatoknak, ahol óriási tapasztalatokra tesz szert. 2000 végétől tagja az egyetlen hazai szerb egyházi kórusnak és dalárdának, a Hor Javornak, amellyel több közös fellépést tudhat maga mögött a Söndörgő és a Vujicsics Együttesekkel.

2001-ben mesterére talál Binder Károly személyében, majd space jazz CD-t készít a Hypp O’Drom Projecttel, amelyben részt vesz Pártai Lucia és ef Zámbó István. Szólóban is és duóban is egyaránt játszik (ifj. Csépke Gábor, Pozsár Eszter stb.) illetve a Pocsolyás és barátaival, ahol megfordul többek között Borlai Gergely, Tóth Viktor, Vázsonyi János és alkalomadtán a Djabe együttes tagjai. 2002-től tagja a Magyarországi Szerb Színháznak, amellyel több produkcióban vesz részt, itt olyan művészekkel dolgozik, mint például Patricio Bayeza és Ljubisa ’Surda’ Samardzic.

2003-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének jazz tanszakára jár. Zongoratanárai Binder Károly és Fekete Mária. Egy évre rá László Attila felkéri a Megasztár-győztes Tóth Vera zenekarának vezetésére. Itt Birta Miklós, Demjén Ferenc, ifj. Kaszás Péter és Schmidt Barbara a partnerei, akikkel sikeres turnén vesz részt. 2004-től tagja az IMPRESSeve-nek, amellyel modern R’N’B-t játszik experimentális, kozmikus köntösben – itt megfordul Borbély Brigitta, Harcsa Veronika és Munkácsi Bea. Később meghívást kap a Piccolo Inn nevű formációba (ahol Banai Szilárd, Mester Dániel, Oláh Szabolcs és a zenekarvezető Szendőfi Balázs a partnerei), és szintén ez évtől játszik az egyetem big bandjében. 2005-től kóristaként tagja a Vígszínház Négy lába van a lónak, mégis megbotlik című komédiájának - igazi nagy veteránokkal (Bárdy György, Eszenyi Enikő, Pap Vera, Rajhona Ádám, Tordy Géza). 2005 nyarán Delov Jávor kollégájával megalapítja saját funk társulatát StreetWave Project néven, amely formáció zenei kísérője a Budapesti Kamaraszínház Médeia nevű produkciójának.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2008 Piccolo Inn: The First Spider in a New House Magánkiadás
2011 My Rorschach Pimodan PIMOCD001