Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Wierdl Eszter


ének - szoprán

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1974

 
Zenei tanulmányait 1993-ban kezdi a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában, Soós Ágnes növendékeként. Énekesi és operaénekesi diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte 2002-ben Andor Éva és Kovalik Balázs tanítványaként. Mesterkurzusokon vett részt Gundula Janowitz, Ileana Cotrubas, Hamari Júlia, Polgár László, Nicholas Clapton, Martina Veh, Judith Beckmann, Helmuth Rilling, Margareet Honig, Martin Konigsberge vezetése alatt. 1999-ben a Salzburgi Nemzetközi Mozart Énekversenyen II. helyezést ért el. 1999 óta a Magyar Állami Operaház tagja.

A hagyományos opera repertoár szerepei (Poppea, Susanna, Pamina, Fiordiligi, Micaela) mellett a XX. századi illetve kortárs operairodalom ritkábban hallható műveit (Szokolay: Vérnász, Britten: A csavar fordul egyet, Zemlinsky: A Törpe, Hindemith: Cardillac) is szívesen énekli. Koncert repertoárján a késő-romantikus és a XX. századi dalirodalom művei mellett számos barokk és bécsi klasszikus oratórium és koncert ária szerepel.

 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2000 Barokk pop
(Baroque Pop)
Hungaroton HCD 32007