Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Peskó Zoltán


karmester

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1937

 
1937. február 15., Budapest - 2020. március 31.

Peskó Zoltán egyházzenész családba született. Édesapja, id. Peskó Zoltán (1903–1967) és testvére, Peskó György (1933–2002) orgonaművészek voltak.

Iskoláit szülővárosában végezte. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1962-ben szerzett diplomát, majd a Nemzeti Színházban dolgozott karmesterként és zeneszerzőként. Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is. Legelső szárnypróbálgatásait maga Kodály Zoltán és Illyés Gyula érdeklődése kísérte.

1964-ben elhagyta Magyarországot, tanulmányait Olaszországban és Svájcban folytatta. Felkészültségével, szorgalmával, megnyerő egyéniségével kivívta Európa legjobb zenekarainak és dalszínházainak az elismerését. Viszonylag rövid idő alatt az egyik legkeresettebb karmester lett.

Gottfredo Petrassitól zeneszerzést tanult, részt vett Sergiu Celibidache, Pierre Boulez és Franco Ferrara karmester kurzusain. 1966 és 1973 között a nyugat-berlini Deutsche Staatsoper karmestereként Lorin Maazellel dolgozott együtt, emellett a Hochschule für Musik tanára volt. 1970-ben debütált a milánói Scalában, majd operaelőadásokat és koncerteket vezényelt szerte a világban olyan zenekarok élén mint a Berlini Filharmonikusok a BBC Szimfonikus Zenekar vagy az amszterdami Royal Concertgebouw Orchestra.

Repertoárjában a reneszánsz zenétől a kortárs művekig minden megtalálható volt. Szívesen dirigálta magyar szerzők – Bartók Béla, Kodály Zoltán, Veress Sándor, Ligeti György, Kurtág György, Szőllősy András és Eötvös Péter – műveit.

1973-ban kinevezték a bolognai Teatro Comunale vezető karmesterévé, majd 1976-tól 1977-ig a velencei Teatro La Fenice, 1978 és 1983 között a milánói RAI zenekarának élén töltötte be ugyanezt a pozíciót. 1996 és 2000 között a düsseldorf-duisburgi Deutsche Oper zenei vezetőjeként dolgozott. 2001-től 2005-ig a lisszaboni Operaház főzeneigazgatója és a Portugál Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, 2004-töl a római Operaház és a moszkvai Bolshoj Teater karmestere volt. Baden Baden, Berlin, Budapest, Pozsony, Köln, Lisszabon, a milánói Scala, Róma, Velence, a Wien Modern és más zenei fesztiválok koncertjein vezényelt. Számos lemezfelvételt készített a CBS, a Fonit-Cetra, a Hungaroton, a Sony, a Supraphon és a Wergo cégeknél.

Nemzetközi karrierje lenyűgöző: világszerte 18 országban összesen 64 szimfonikus zenekart vezényelt. Az európai országok vezető zenekarainak (Berlini Filharmonikusok, BBC Szimfonikusok, Londoni Filharmonikusok, Müncheni-, Stuttgarti-, Frankfurti Szimfonikusok, a Francia Rádió Zenekara, az amszterdami Concertgebouw zenekara, a Leningrádi, Monte-Carlói, Stockholmi Filharmonikusok stb.) mindegyikét dirigálta, de vezényelte a New York-i Filharmonikusokat is. Operakarmesterként 12 ország összesen 85 operaházában lépett fel szerte Európában és az Egyesült Államokban.

A magyar kultúra tolmácsolását külföldön élve is kötelességének tekintette. Szerepet vállalt a nyaranta megrendezett szombathelyi Bartók-szemináriumokon, elévülhetetlen érdemeket szerzett Kurtág György műveinek bemutatásában. A magyar nemzetközi fesztiválok és zenekarok meghívását is elfogadó karmester a 90-es évektől több alkalommal fellépett Magyarországon. 2007-ben megkapta a Bartók-Pásztory-díjat. 2009-től 2011-ig a Pannon Filharmonikusok zeneigazgatója volt.

83 évesen, hosszas betegség után 2020. március 31-én hunyt el.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1973 Dallapiccola, Luigi: Tartiniana Seconda; Due Studi; Ciaccona, Intermezzo e Adagio; Parole di San Paolo CBS S 61490 LP
1973 Petrassi, Goffredo: Recreation Concertante / Quatro Concerto CBS S 61371 Saját
LP
1974 1974 Holland Festival Radio Nederland 6808 323/324 2 LP
1974 Dallapiccola, Luigi: Tartiniana Seconda; Due Studi; Ciaccona, Intermezzo E Adagio; Parole Di San Paolo Italia ITL 70019 LP / Újrakiadás CD-n: Edizioni Suvini Zerboni, ESZ84002 (1989)
1977 Petrassi, Goffredo: Récréation Concertante (Terzo Concerto Per Orchestra); Quatro Concerto (Per Orchestra D'Archi) Italia ITL 70021 Saját
2 LP
1977 Petrassi, Goffredo: Ottavo Concerto per Orchestra; (Primo) Concerto per Orchestra Italia ITL 70009 Saját
LP
1978 Salieri, Antonio: Sinfonia "Il Giorno Onomastico"; Sinfonia Veneziana; Variazioni Sull'Aria "La Follia Di Spagna" Italia ITL 70052 Saját
1978 Salieri, Antonio: Sinfonia "Il Giorno Onomastico"; Sinfonia Veneziana; Variazioni Sull'Aria "La Follia Di Spagna" CBS 74088 Saját
LP
1978 Dallapiccola, Luigi: Three Questions With Two Answers; Maderna, Bruno: Aura Italia ITL 70044 Saját
LP
1979 Petrassi, Goffredo: Secondo E Settimo Concerto Per Orchestra Italia ITL 70005 Saját
LP
1980 Petrassi, Goffredo: Quinto Concerto Per Orchestra; Invenzione Concertata (Sesto Concerto) Per Archi, Ottoni E Percussione Italia ITL 70076 Saját
LP
1980 Cherubini, Luigi: Requiem In Do Minore Per Coro E Orchestra Musica/Aperta LMA 3003 Saját
LP
1981 Mussorgsky, Modest: Salammbô CBS Masterworks 79253 LP
1981 Musorgskij, Modest: Salammbô Musica/Aperta LMA 3006 LP
1982 Verdi, Giuseppe: 19 Brani Dalle Opere ERI Edizioni RAI - Gruppo Editoriale Fabbri 375519
1982 Salieri, Antonio: Sinfonia "Il Giorno Onomastico" / Sinfonia Veneziana / Variazioni Sull' Aria "La Follia Di Spagna" CBS Masterworks 37229 Saját
LP
1982 Clementi, Aldo: ES Italia ITL 70090 LP
1982 Verdi, Giuseppe: 7 Sinfonie E Preludi Dalle Opere ERI Edizioni RAI - Gruppo Editoriale Fabbri 375394 LP
1984 Petrassi; Goffredo: Otto Concerti per Orchestra Italia ITL 70099 Saját
4 LP / Újrakiadás CD-n: Edizioni Suvini Zerboni, CDC 103 (1996)
1985 Schnebel, Dieter: Schubert-Phantasie für Orchester; Diapason; In Motu Proprio Wergo WER 60108 LP
1985 Salieri, Antonio: Sinfonia "Il Giorno Onomastico"; Sinfonia Veneziana; Variaçiões Sobre a Ária "La Follia Di Spagna" CBS 160358 Saját
LP
1987 Csajkovszkij-áriák
(Tchaikovsky Arias)
Hungaroton SLPD 12824 Saját
LP
1987 Tchaikovsky, Pyotr Ilyich: Arias CBS Masterworks M 42174 Saját
LP
1989 Dallapiccola, Luigi: Tartiniana Seconda; Due Studi; Ciaccona, Intermezzo E Adagio; Parole Di San Paolo Edizioni Suvini Zerboni ESZ84002 Az Italia kiadó LP-jének (ITL 70019) újrakiadása (1974)
1990 Zinsstag, Gérard: Wenn zum Beispiel...; Innanzi; Foris; Trauma Grammont CTS-P 36-2
1990 Mysliveček, Josef: Il Bellerofonte - Opera in 3 Acts Supraphon 11 0006-2 3 CD / Első felvétel
1992 Haydn, Joseph: Sinfonie Nr. 103; Schumann, Robert: Symphonie Nr. 3 Sony CD71043 Saját
1992 20 ans de musique contemporaine a Metz Col Legno AU 31836 CD
1993 Zemlinsky, Alexander: Die Seejungfrau; Sinfonische Gesänge Op. 20 Wergo WER 6209-2 Saját
1994 Dallapiccola, Luigi: Three Questions With Two Answers; Maderna, Bruno: Aura Italia / Fonit Cetra CDC 85 Saját
Az Italia kiadó LP-jének (ITL 70044) újrakiadása (1978)
1995 Bartók, Béla: Music for Piano and Orchestra Art Nova Classics 74321 27760 2
1995 Wagner, Richard: Overture and Baccanale from Tannhäuser; Siegfried Idyll; Brünnhildes Schlußgesang from Götterdämmerung Art Nova Classics 74321 27796 2
1995 Liszt, Franz: Les Préludes; Totentanz; Two Transcriptions by Heinz Holliger; "Tasso. Lamento e Trionfo." Art Nova Classics 74321 27787 2
1996 Petrassi; Goffredo: Otto Concerti per Orchestra Edizioni Suvini Zerboni CDC 103 Saját
4 CD / Az Italia kiadó ITL 70099 újrakiadása (1984)
1996 Gegenwelten (CD 7-8.) Koch-Schwann 3-5037-4 2 CD
Andere Welten - 50 Jahre Neue Musik in Nordrhein-Westfalen 7-8.
1996 Enciclopédia Interactiva DN De Música Clássica 10.: Joseph Haydn Alfa Delta AD-30023 CD-ROM
1996 Schubert: Sinfonia No.8 in Si minore, "Incompiuta"; Schumann: Sinfonia No.3 in Mi bemolle maggiore, op. 97 "Renana" La Stampa I-0696072
1996 Haydn, Joseph: Symphonie No. 103 en mi bémol majeur "Roulement de timbales"; Schumann, Robert: Symphonie No. 3 en mi bémol majeur Op. 97 "Rhénane" e.f.s.a. CMF 030 Saját
Les Chefs-D'Oeuvre De L'Histoire De La Musique
1998 Frank Martin, Witold Lutoslawski and Jacques Ibert - Concertante Campanella Musica C 130045
1999 Millennium Classics Art Nova Classics 74321 65440 2 2 CD
2001 Coriún Aharonián 2.: Los Cadadías - 9 composiciones Tacuabé T/E 35 CD Serie Música Nueva
2002 Musik der Zeit 1951-2001 Wolke Verlag ISBN 3-923997-98-1 2 CD
2002 Ünnep
(High Day)
Népszabadság NSZMR 002 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható
2002 Dallapiccola, Luigi: Three Questions with Two Answers; Maderna, Bruno: Aura; Widmung; Pièce pour Ivry Warner Fonit 0927 43406-2 Saját
2004 Music Colors - Hungarian Contemporary Music (1989-2004) BMC HMIC BMC PCD 015 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható
2005 Torstensson, Klas: Stick on Stick; Urban Solo; Urban Songs Composers' Voice CV32 Composers' Voice Highlights
2007 Kurtág, György: Játékok; Szálkák; Grabstein für Stephan Ricordi Oggi STR 57002 HAL
2010 Manoury, Philippe: Pentaphone; Prelude and Wait; Sound and Fury Densité 21 DE008 Saját
2011 The 50 Darkest Pieces of Classical Music X5 Music Group AB X5CD108 4 CD
2011 Feldman, Morton: Neither - Opera (Words by Samuel Beckett) hat ART HATNOWART180 Saját
hat[now]ART sorozat / Első felvétel
2013 Shostakovich: Violin Concerto No. 1; Rihm: Gesungene Zeit Naxos 8.573271
2016 Stravinsky, Igor: L'oiseau de feu; Apollon musagète SWR Classic SWR19020CD Diaghilev - Les ballets russes Vol. 10
2019 Aharonián, Coriún: Una Carta Wergo WER73742 Saját