Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Madaras Gergely


fuvola, karmester

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1984
Weboldal

 
Madaras Gergely 1984-ben született Budapesten. Mesterdiplomáit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fuvola szakán, valamint a bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst karmesterképzőjén szerezte; főbb tanárai Mark Stringer, Prőhle Henrik és Devich Sándor voltak. Egyetemi tanulmányai mellett részt vett a Tanglewood, Lucerne és Aspen zenei fesztiválok világhírű karmester-akadémiáin. Tudását olyan kiemelkedő művészek mesterkurzusain tökéletesítette, mint Pierre Boulez, James Levine, Sir Simon Rattle, Sir Colin Davis, Mariss Jansons, Sir Mark Elder és David Zinman.

2013 óta a francia Orchestre Dijon Bourgogne zeneigazgatója, 2014 óta a Savaria Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, emellett a világ vezető zenekarai élén lép fel vendégkarmesterként. Az elmúlt évadokban olyan együtteseket vezényelt, mint a BBC Szimfonikusok, BBC Filharmonikusok, Orchestra Sinfonica Nazionale della RAI, Deutsches Symphonie-Orchester Berlin, Orchestre de la Suisse Romande, Royal Scottish National Orchestra, a Houstoni, Melbourne-i, Queenslandi szimfonikus zenekarok, a Brüsszeli, Wroclawi, Aucklandi és Janácek filharmonikusok, a Scottish Chamber Orchestra, Academy of Ancient Music, Münchener Kammerorchester, Ensemble Resonanz, Manchester Camerata, London Mozart Players, a szentpétervári Állami Ermitázs Zenekar, valamint a torinói Teatro Regio zenekara. Itthon a Magyar Rádió, MÁV, Concerto Budapest és a BM Duna Szimfonikusok, valamint a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekarának rendszeres vendége.

A 2016/17-es évadot Madaras Gergely mind saját együtteseivel, mind vendégkarmesterként a magyar és az orosz repertoár köré építi, a figyelem középpontjába állítva a 2016-os Bartók-, valamint a 2017-es Kodály- és Dohnányi-évfordulókat. A szezon kiemelt eseményei között szerepel bemutatkozása a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar élén, Kodály Zoltán halálának 50. évfordulóján, a Zeneakadémia Nagytermében. Emellett fellép a manchesteri Hallé Zenekar, a párizsi Orchestre Philharmonique de Radio France, Orchestre Philharmonique Royal de Liège, a belfasti Ulster Orchestra, az olasz RAI Szimfonikusok, a Varsói Filharmonikusok, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Szegedi Szimfonikusok és a Württenbergisches Kammerorchester Heilbronn karmestereként.

Szimfonikus repertoárja mellett operakarmesterként is hasonlóan aktív. 2013-ban az English National Operában debütált, ahol az utóbbi harminc év első új londoni Varázsfuvola-rendezését vezényelte. Ezt követően fellépett az amszterdami De Nationale Opera, a svájci Grand Théâtre de Genève, Opèra de Dijon és a Magyar Állami Operaház társulatai élén. Az Operaházban az elmúlt évadokban A Varázsfuvola, Figaro Házassága és az Otello előadásait vezényelte; a 2016/17-es szezonban a Traviata karmestereként hallhatja a budapesti közönség.

Rendszeres vendége hazai és nemzetközi zenei fesztiváloknak (Budapesti Tavaszi és Őszi Fesztiválok, Zsidó Nyári Fesztivál, Mini Fesztivál, Nemzetközi Bartók Szeminárium, valamint a Lucerne, Aspen, Tanglewood, Aldeburgh, Wien Modern, Internationales Musikfest Hamburg és MiTo Settembre Musica fesztiválok).

2011-ben a világ egyik legrangosabb karmesterversenyén, az 52. Besançoni Nemzetközi Karmesterversenyen bejutott a három legjobb versenyző közé, és elnyerte az ARTE Live Web Különdíjat. Szintén 2011-ben Magyar Zeneművészet kategóriában elnyerte a Junior Príma Díjat, valamint a Hungarofest Klassz Zenei Ösztöndíját. Kétszer jutalmazták Artisjus-díjjal a magyar kortárs zene kiemelkedő interpretálásáért.

2004-ben feleségével, Győri Noémivel létrehozta az Ifjúsági Kortárs Zenei Estek (IKZE) elnevezésű koncertsorozatot, amely hat éves fennállása alatt a magyar kortárs zenei élet egyik legfontosabb fóruma volt. 2001-ben, szintén Győri Noémivel közösen megalapította a Budapesti Ifjúsági Szimfonikus Zenekart, amelynek megalakulásától 2005-ig volt vezető karmestere.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2005 Horváth Márton Levente: Till Now Hungaroton HCD 32328