Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Marczi Mariann


zongora

Születési hely
Születési dátum
1977
Weboldal

 
1977. február 6-án született. Négyéves korában kezdett zongorázni. 1991-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Ábrahám Marianne és Csalog Gábor növendéke volt. 2000-ben szerzett zongoraművészi diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Falvai Sándor, Nagy Péter és Kemenes András növendékeként. Berlinben (Hochschule für Musik Hanns Eisler), és különböző mesterkurzusokon (Kurtág György, Kocsis Zoltán, Florent Boffard, Pierre-Laurent Aimard) folytatta posztgraduális zenei képzését. 2002-től 2005-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte doktori tanulmányait Gulyás Márta és Papp Márta konzulensek irányításával.

Számos hazai és európai verseny díjnyertese. Magyarország koncerttermeiben és Európa csaknem összes országában vendégszerepelt. Felvételei készültek a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban, a Duna TV-ben, az Österreichischer Rundfunk-ban és a müncheni Bayerischer Rundfunk-ban.

Különböző Fesztiválokon lép fel, mint pl. Nemzetközi Bartók Fesztivál, Szegedi Kamarazenei Fesztivál, Zempléni Fesztivál, Prag-Wien-Budapest Fesztivál, Centre Acanthes Fesztivál, pPianissimo Fesztivál, "Tavasz Oroszországban" Fesztivál, Ziethener Musiktage.

Olyan neves karmesterekkel dolgozott, mint Antal Mátyás, Pál Tamás, Peskó Zoltán, Tihanyi László, Massimo Testa, Gábor Ferenc, Konstantia Gourzi és Valerio Sannicandro.
Kamarazene partnerei voltak a Miron Quartet, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Szűcs Dea, Roberta Arruda, Götz Nándor, Győri Noémi, Sophia Reuter, Rohmann Ditta, Perényi Moklós, Somodari Péter, Réti balázs és Rajk Judit.

Különböző kortárszenei együttesekkel dolgozott, mint pl. az Ensemble Echo Berlin és az Ensemble Wiener Collage.

Repertoárja a korai barokk művektől a kortárs zenéig terjed, szóló és kamarazenekari darabokat egyaránt magába foglal. Ősbemutatók is fűződnek nevéhez, rendszeresen dolgozik együtt kortárs zeneszerzőkkel, Kurtág Györggyel, Jeney Zoltánnal, Csapó Gyulával, Fekete Gyulával, Nikolai Badinskivel, Ruth McGuiré-vel és Valerio Sannicandroval. Megkülönböztetett figyelemmel fordul J.S.Bach valamint Bartók Béla és Kurtág György művei felé.

2000-ben az Arnold Schönberg Stiftung Schönberg díjával tűntették ki, 2001-ben elnyerte a német állam DAAD, 2002-ben pedig az NKÖM Fischer Annie ösztöndíját.

Jelenleg a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora tanszékének egyetemi tanársegédje.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2013 Mariann Marczi: Splinters - 20th Century Hungarian Works for Piano Odradek Records ODRCD307 Saját
2018 Mariann Marczi: Past Visions Odradek Records ODRCD371 Saját