Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Dienes Gábor


oboa

Születési hely
Születési dátum
Együttes

 
Egerben kezdett zenét tanulni, majd a szakközépiskolát Budapesten végezte. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1980-ban szerzett egyetemi oklevelet oboa szakon, Pongrácz Péter növendékeként. 1980-85 között, majd a kilencvenes évek közepétől óraadó tanár a Zeneakadémián.

Már hallgató korában játszott a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában, majd 1977-től az Állami Hangversenyzenekarban, ahol másfél évtizedig volt tag. Számos nagysikerű külföldi fellépésen és lemezfelvételen működött közre. 1980-ban Solti György meghívására a Chicagói Szimfonikus Zenekar ösztöndíjasa. Később fellépett a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Budapesti Fúvósegyüttessel és más kamarazenei formációkkal. 1992-96 között a Budapesti Fesztiválzenekar első oboistája.

1996-ban szerződött a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekarhoz, ahol az oboa szólam vezetője és a fúvós kar művészeti vezetője.

Díjak, elismerések
2007 Liszt Ferenc-díj