Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Gyüdi Sándor


karmester

Születési hely
Szekszárd
Születési dátum
1959
További elérhetőség


 
Általános és középiskoláit Pécsett végezte. Gordonkázni, később énekelni tanult. Már gyermekkorában jelentős zenei tehetségnek tartották, de érettségi után nem a zenei pályát választotta: 1983-ban a szegedi egyetemen szerzett diplomát matematika-fizika szakon. Azonban már egyetemi évei alatt komoly zenei tevékenységet folytatott: az általa alapított Canticum Kamarakórus révén országosan ismertté vált, együttesével számos nemzetközi versenyt nyert. Egyetemi tanulmányainak befejezésekor végleg a muzsikusi pálya mellett döntött, ezért tanulmányait a budapesti Zeneakadémián folytatta, karmester szakon. Diplomája megszerzése után 1988-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol karigazgató-karmesterként működött 2000-ig. Eközben 1992-ben a Teatro Regio (Torino, Olaszország) vendég-karigazgatója volt. Operakarmesterként az 1989/90-es évadban debütált; repertoárja átfogja az operairodalom legjelentősebb szerzőit (Mozart, Rossini, Donizetti, Verdi, Wagner, Puccini stb.); Magyarországon kívül Franciaországban (A bolygó hollandi, 1996), Spanyolországban (A sevillai borbély, 1996; A varázsfuvola, 2002), Hollandiában (A varázsfuvola, 1997; Turandot, 1998) és Nagy-Britanniában (A sevillai borbély, 1998) vezényelt.
Színházi tevékenysége mellett 1990-től számos nagysikerű zenekari hangverseny dirigense. 1988-tól vezető karnagya a Vaszy Viktor Kórusnak, ezzel összefüggésben – és vokális affinitásának megfelelően – külföldön eleinte elsősorban oratórium-előadásaival vált ismertté. Spanyolország szinte minden jelentősebb városában, összesen mintegy félszáz oratórium-hangversenyt vezényelt, 2003 áprilisában a spanyol királyi család hivatalos nagyheti koncertjét dirigálta a Palma de Mallorca-i katedrálisban. Igen sok operagála-hangversenyt vezényel – 2000 és 2003 között egyedül Németországban több mint ötvenet – olyan magyar élvonalbeli partnerekkel, mint Tokody Ilona, Rost Andrea, Temesi Mária, Misura Zsuzsa, Frankó Tünde, Wiedemann Bernadett, Melis György, Gregor József, Molnár András, Kiss B. Atilla. 2003 nyarán Montserrat Caballé magyarországi hangversenyét dirigálta. A kilencvenes évek elejétől a szimfonikus irodalom terén is aktív, széles repertoárja a barokktól a kortárs zenéig ível. Hazánkon kívül tizenkilenc országban koncertezett, magyar kiadókon kívül a belga Duchesne-nél jelentek meg cd-felvételei. A kilencvenes évek elejétől operakarmesterként és koncertek dirigenseként mind szorosabbá vált kapcsolata a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, amelynek 1999. május 1. óta igazgató-karmestere.

Díjak, elismerések
1996 Vaszy Viktor-díj (opera)
2004 Szegedért Emlékérem
2006 Liszt Ferenc-díj
2014 Magyar Érdemrend Lovagkereszt (polgári tagozat)
2022 Artisjus Előadóművészi Díj
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2014 Victoria Markaryan and Philippe Brocard: Opera Arias Hungaroton HCD 32739