Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szabados György


zongora

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1939
Weboldal

 
1939. július 13. Budapest - 2011. június 10.

Zeneszerző, zongoraművész. Az improvizatív kortárs zene Európa-szerte elismert alakja, alkotói felfogását a kompozíció és a szabad improvizáció harmóniája, valamint a jazz erős hatása jellemzi. Mindazonáltal nem egyértelműen jazzmuzsikus.

Rendkívüli zenei adottságai korán megmutatkoztak, már gyermekkorában improvizált zongorán. Zenei tanulmányait magánúton végezte. Elvégezte az orvosi egyetemet, diplomáját 1963-ban szerezte meg. Eredeti zenei világa kezdetben leginkább a free jazzhez állt közel, később a magyar zeneiség alapelemei meghatározóan épültek be kompozícióiba. 1955-től lépett fel rendszeresen, ekkor alakította első együttesét, mellyel swing alapú jazzt játszottak. 1963-ban adott először teljesen szabad improvizatív koncertet a Dália Jazz Klubban.

1972-ben együttesével megnyerte a San Sebastian-i Nemzetközi Jazzverseny free kategóriájának nagydíját, a versenyprogram előadása a budapesti Erkel Színházban azonban botrányba fulladt. Ezután egyre több hangversenyt adhatott, elsősorban egyetemeken lépett fel. 1974-ben jelent meg első önálló lemeze Az Esküvő címmel. 1975-ben kortárs zenei műhelyt alapított a Kassák Klubban, ahol éveken át fiatal tanítványokat vezetett be az improvizatív kortárs zene világába.

Csupán az 1980-as évektől nyílt lehetősége a rendszeres külföldi hangversenyezésre, lemezfelvételek készítésére, valamint folyamatos alkotói munkára. 1982-ben muzsikált először Anthony Braxtonnal. 1983-ban létrehozta a MAKUZ-t, azaz a Magyar Királyi Udvari Zenekart, amely ensemble jellegű kompozícióinak tolmácsolója. Magyarországi koncertjei közül legemlékezetesebbek az ISCM budapesti kongresszusán 1983-ban és a Korunk Zenéje Fesztiválon elhangzott hangversenyei. 1985-ben a Markó Iván vezette Győri Balett felkérésére Szarvassá vált fiak címmel nagyzenekari művet komponált, amelyet a társulat táncelőadásként Szegeden mutatott be.

1988-ban megalapította a Szabad Zene Nyilvánossága (SZAZEN) klubot. 2000-ben a MAKUZ-zal és Roscoe Mitchell közreműködésével mutatta be Jelenés című művét, melyet a honfoglalás millecentenáriumának alkalmából komponált. Pályája során leginkább saját együtteseivel vagy szólóban koncertezett, de fellépett olyan hírességekkel is, mint Anthony Braxton, Roscoe Mitchell, Peter Kowald, Johannes és Connie Bauer, Fred van Hove, Evan Parker, Jiří Stivín, Ernst-Ludwig Petrovsky, Klenyán Csaba és Vlagyimir Taraszov. Írt balettet, táncoperát, vokális műveket, históriás éneket 1956 emlékére, szólózongora- és kamaradarabokat, valamint filmzenét is (Örökmozi - rendező: Tóth János, 1982; Nagyapáti Kukac Péter mennybemenetele - rendező: Bicskei Zoltán, 2000; Az ember aki nappal aludt - rendező: Szabó László, 2003.)

Publikált zenei írásokat, ritkán megjelenő esszéit, verseit a győri Műhely és Jazz Stúdium, a Vigília és más magyar folyóiratok, lapok közölték. 1990-ben A zene kettős természetű fénye címmel jelent meg Váczi Tamással közösen jegyzett kötette a Magvető kiadó gondozásában. Írások – tanulmányok, esszék című könyve a szombathelyi B.K.L. kiadónál jelent meg 2008-ban.

Munkássága elismeréséül 1983-ban Liszt-díjat, 1995-ben Neufeld Anna-emlékdíjat, 2000-ben Magyar Művészetért díjat, valamint Szabó Gábor életműdíjat, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, 2006-ban Aracs Főnix-díjat, 2011-ben Kossuth-díjat kapott.

Szabados György tagja volt a Szent Korona Társaságnak.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével

Értékmentő képkockák - Szabados György szólókoncert (részlet)
MEDIAWAVE Regionális film és televíziós archívum
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1964 Modern jazz IV-V. - Anthology 64 Hungaroton LPX 7279-80
1975 Szabados Quartet: Az esküvő
(Szabados Quartet: The Wedding)
Hungaroton SLPX 17475 Saját
LP
1982 Debreceni Dzsessznapok 1981 Krém SLPX 17706 LP
1982 Szabados György: Adyton Hungaroton SLPX 17724 Saját
LP
1984 Szabados György: Szabraxtondos Hungaroton SLPX 17909 Saját
LP, Debrecen Jazzdays ’84, Hungarian Radio Budapest Studios
1989 György Szabados, MAKUZ-Zenekar: A Szarvassá vált fiak Krém SLPX 37215 LP
1991 Szabados György és a MAKUZ: Homoki zene
(Sand Music)
Hungaroton Adyton 005 Saját
1992 Szabados György: Elfelejtett énekek
(Forgotten Songs)
Fonó Records FA-012-2 Saját
1997 Szabados György: A szent főnixmadár dürrögései
(Ruttings of the Sacred Phoenix Bird)
Magánkiadás Szabados és Tsa, S-001 Saját
Első megjelenés: Adyton - 004, 1990, LP
1997 Szabados György: Idő-zene
(Time Music)
Fonó Records FA-034-2 Saját
1998 Szabados György: Jelenés
(Revelation)
Fonó Records FA-038-2 Saját
1998 Szabados György: Time Flies November Music NVR2002-2 Saját
Az Év Lemeze (Gramofon)
1999 Szabados György: Az események titkos története
(The Secret History of the Events)
Fonó Records FA-068-2 Saját
2 CD. Szintén tartalmazza A szarvassá vált fiak című albumot, melynek első megjelenése: Hungaroton SLPX 37215, 1989, LP
2001 Csillagtalan Sötét Éjjel Harmónia Produkció HCD155
2001 Szabados György: Az esküvő
(György Szabados: The Wedding)
Hungaroton HCD 71094 Saját
Eredeti kiadása: 1975, LP
2003 Braxton - Szabados - Taraszov Trió GyőrFree HCD 270/1
2004 Szabados György / Mákó Miklós: A szépség szíve
(The Heart of Beauty)
Fonó Records FA-213-2 Saját
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2007 Szabados György és a Magyar Királyi Udvari Zenekar (MAKUZ): Készülődés a csatára GyőrFree HCD 347 Saját
2008 Szabados György: Boldogasszony földje (Harangok)
(Szabados, György: Bells (The land of Boldogasszony))
BMC Records BMC CD 130 Saját
2011 Szabados György, Joëlle Léandre: Live at Magyarkanizsa BMC Records BMC CD 183 Saját
2014 Szabados György: Szabad Egyensúlyok GyőrFree Saját