Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Kecskés Mónika


orgona, csembaló

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1971

 
Kecskés Monika orgonaművész-tanári, csembalóművész-tanári, zeneelmélettanári és egyházzenész diplomáit kitüntetéssel nyerte el a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
A Zeneakadémia doktoriskolájának növendékeként doktori munkáját 2002-ben "summa cum laude" minősítéssel védte meg.

Tanulmányokat folytatott a londoni Királyi Zeneakadémián Nicholas Danby és David Titterington vezetésével, valamint a bécsi Zeneművészeti Egyetemen Michaele Radulescu-val. Részt vett többek között Luigi Ferdinando Tagliavini, Olivier Latry, Harald Vogel, Jacques van Oortmerssen mesterkurzusain.

1993-ban a szekszárdi Nemzetközi Buxtehude-Bach orgonaverseny, 1999-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Orgonaverseny döntőjébe jutott. 1998-ban az Első Győri Nemzetközi Orgonaverseny, 1999-ben az Ötödik Lotharingiai Nemzetközi Orgonaverseny győztese lett.
1996-ban a Köztársasági Ösztöndíj, 2001-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által kiírt Fischer Annie Előadóművészi Ösztöndíj díjazottja volt, melynek teljes összegét elnyerte. 1999-ben első önálló CD-je kiadásához elnyeri a Soros Alapítvány támogatását.
1996-ban a zsámbéki Tanítóképző Főiskolán tartott előadásokat, majd ugyanebben az évben a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola orgonatanára lett. A doktori tanulmányok alatt kötelező szakmai gyakorlat részeként 1997 szeptemberétől 1999 szeptemberéig liturgikus orgonajátékot tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene szakán. 1999-től a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola zeneelmélet-, és basso continuo tanára. Emellett 1996-tól folyamatosan látta el a Budapesti Római Katolikus Egyetemi Lelkészség orgonista-szolgálatát és 2001-től a Magyar Szentek Templomának scholáját vezette.
2002 szeptemberétől a Pesti Ferences Templom orgonistája, egyházzenei igazgatója és az ugyanitt működő Cappella Mariana vezetője.


Repertoár:
Orgona:
Magyar szerzők orgonaművei
Liszt, J.S. Bach, Buxtehude, Böhm, Sweelinck, Frescobaldi: Összes orgonaműve
Németalfoldi és spanyol szerzők orgonaművei
L. Vierne: III. és V. orgonaszimfónia
C. Franck: Orgonaművei
Messiaen: L'Ascension, La Nativité, Livre du Saint Trinité
Reger: Korálfantáziák
Csembaló:
J.S. Bach, G. Böhm, G. Frescobaldi, Sweelinck, D. Scarlatti csembalóművei.
Francia barokk és preklasszikus szerzők csembalóművei.
C. Ph. E. Bach: Szonáták
J. Haydn: Szonáták
Specialitás: négykezes és kétorgonás orgona és csembalódarabok
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1999 Variations, Hungarian Organ Music Magánkiadás ACD 003 Saját
1999 Boldog Karácsonyt Magánkiadás BCC 30
2001 Cum Maria I Magánkiadás KZMK 11
2002 Klasszikus zenetár - Évszázadok orgonamuzsikája Arcanum ISBN 963 9374 73 3 MP3 formátum