Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Jávori Vilmos


dob

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1945
Együttes

 
1945. október 18. Budapest - 2007. február 20. Budapest

Zenész család gyermekeként tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte meg Schwarcz Oszkár növendékeként. A konzervatórium elvégzése után játszott Garai Attilával, majd olyan neves művészekkel dolgozott együtt, mint Fogarasi János, Pege Aladár, Vukán György, Tomsits Rudolf, Szakcsi Lakatos Béla, illetve Szabados György. 1966-ban a Pege trióval fellépett a Stockholmi Jazz Fesztiválon, majd a varsói Jazz Jamboree-n. 1968-tól kezdve olyan neves rendezők filmzenéinek elkészítésében közreműködött, mint Jancsó Miklós, Bacsó Péter, Makk Károly és Szabó István, az Oscar-díjas Mephistóban előadott dobszólója máig emlékezetes. 1969-től Hacki Tamás együttesével koncertezett világszerte.

Több nemzetközi fesztiválon nyert díjat, 1968-ban Montreux-ban a Tomsits Kvartett tagjaként újságírói különdíjat, 1972-ben San Sebastianban-ban Szabados Györggyel a free kategóriában első díjat, illetve ugyanitt a Mr. Szextett-tel (Szakcsi, Vukán, Berkes, Tomsits, Ráduly) újságírói különdíjat vehetett át. 1971-ben hat hónapig az Egyesült Államokban dolgozott, ahol Elvin Jones növendéke volt, koncertezett többek között Jan Hammerral, Zoller Attilával és Szakcsi Lakatos Bélával. 1972-ben Szakcsi Lakatos Bélával, Babos Gyulával, Ráduly Mihállyal és Lakatos �Bögöly� Bélával megalakította a 70-es évek meghatározó formációját, a Rákfogó együttest.

A hetvenes évek közepén a Csík-Fogarasi-Jávori trióval lépett fel, 1980-ban a Pege trióval az indiai Jazz Yatra fesztiválon adott koncertet. A 80-as évek elején Snétberger Ferenccel, Torma Rudolffal és Csiszár Péterrel létrehozta a Jávori Kvartettet, amellyel főként swinget és latin zenét játszott. 1990-ben részt vett a Kőbányai Zenei Stúdió létrehozásában, és még ugyanebben az évben megalapította a Shabu-shabu együttest Berki Tamással, László Attilával, Lattmann Bélával és Fogarasi Jánossal. 2003-ban fiatal tehetséges muzsikusokkal létrehozta a népdalfeldolgozásokat játszó Jávori Sound Machine-t. Szivárvány havasán című lemezükön Tony Lakatos világhírű szaxofonos is közreműködik.

Jávori Vilmos 1987-ben a Magyar Jazz Quartettel eMeRTon díjat, 2001-ben pedagógiai munkája elismeréseként Weiner Leó-díjat kapott. 2005-ben a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át. 2007-ben a Magyar Jazz Szövetség neki ítélte a Szabó Gábor-díjat.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Aladár Pege: Aladár Pege's 60th Birthday Concert Magánkiadás PEGE 5
1968 Modern jazz VII. - Anthology 68 Hungaroton LPX 17392 LP
1980 Aladár Pege: Pege Pepita SLPX 17596
1993 Greg Földvári: Touch Wood Magánkiadás MKB 0002
1995 Pleszkán Frigyes: Fingerprints Magánkiadás PCD CD 001
1996 Tamás Berki & Shabu-Shabu: Berki Sings Jazz Magánkiadás DGY 1001
1999 Pleszkán Frigyes: Magic Hands PCD Multimédia Kft. PCD CD007
2003 Jávori Sound Machine: Szivárvány havasán Magánkiadás JSM 001
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD