Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Sárvári-Kovács Zsolt


ütőhangszerek, dob

Születési hely
Celldömölk
Születési dátum
1967
Együttes

 
Gyermekkora legmeghatározóbb zenei élménye a Beatles zenekar volt, ennek hatására kezdett el dobolni. A sárvári iskolás évek alatt helyi amatőr zenekarokban dobolt, autodidakta módon képezte magát. 17-18 évesen érte az első nagy jazz-élmény – Miles Davis Kind of Blue című lemeze, ennek hatására kezdett el érdeklődni a jazz iránt.

Győrben folytatva tanulmányait (elektroműszerészként) az ottani erős jazz-élet hatására rendszeresen látogatta a Dresch Quartet, Grencsó Kollektíva, Szabados György, a “Kelet-Német free” koncertjeit. Itt ismerte meg Baló Istvánt és Geröly Tamást, akik később első mesterei lettek. Budapestre költözése után szinte egyenes út vezetett a Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazztanszakára. Itt Kőszegi Imre és Nesztor Iván tanítványa volt, a tanszakon sok, azóta ismertté vált jazzmuzsikus volt évfolyamtársa, többek közt Bacsó Kristóf, Palotai Csaba, Németh Ferenc, Horváth Balázs. Zeneakadémiai évei alatt kezdett el játszani Gadó Gábor triójában, Regős István quartetjében, az Equinox Quartetben, az Egon Bondy-ban, Lakatos Ágnes triójában, és rövid ideig Dresch Mihály zenekarában. Játszott a Nigun zenekarban, Burány Béla triójában, a Dél-Alföldi Szaxofonzenekarban, Ágoston Béla, Grencsó István projektjeiben, s a Kovács Linda Quartetben.

2009 óta alapfokú jazzdobot oktat a Tóth Aladár Zeneiskolában.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
GyőrFree Műhely a MU Színházban Harmónia Produkció HCD 233
1993 Equinox Jazz Quartet LMS Fesztiváliroda LMS 026 CD
1998 Quartet B: Jelek
(Signs)
Fonó Records FA-044-2
2000 Herbie Mann: Eastern European Roots Herbie Mann Music 01-2000
2000 Lakatos Ágnes: Covered by Frost Binder Music Manufactory BMM 0002
2001 Csillagtalan Sötét Éjjel Harmónia Produkció HCD155
2002 Ágoston Béla: Meles Meles Magánkiadás Nana 01
2003 Quartet B.: Üveghegy
(Quartet B.: Crystal Mountain)
Fonó Records FA-211-2
2005 Akron Periferic Records BGCD156
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2007 Ludensz Periferic Records VDCD1
2009 Teach me Silence Tim Produkció KLQCD01
2009 Sending Ovations Magánkiadás
2009 Ektar - Kontrapunkt GyőrFree B004L53DLI
2012 plasms Tiptoe
2012 WhyOakTreeOh dEN Records dEN013
2013 Santa Diver NarRator Records
2015 Kada Ad Libitum: Távolbanézés
(Kada Ad Libitum: Far-gazing)
L. V. Records BGCD225
2016 Have News Hunnia Records HRCD1603
2016 Less is more - Lim Lom (Live Works 2012-2015 Budapest) PrePost Records PPR001
2019 Roland Heidrich & The Abstract - Where are we going? Hunnia Records HRCD1911