Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Gyöngyössy Zoltán


fuvola

Születési hely
Komló
Születési dátum
1958

 
1958. február 20., Komló - 2011. december 29., Budapest

Alapfokú tanulmányait Apagyi Mária (zongora) és Révész Mária (fuvola) növendékeként kezdte a Kodály Zoltán Általános Iskolában, amelynek közismert kórusában Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy keze alatt énekelt. 1972-től a pécsi Művészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait Barth István irányításával, 1976-tól pedig Pröhle Henriknél tanult a Zeneakadémia fuvola szakán, ahol Pernye András, Kistétényi Melinda, Láng István, Kurtág György és Simon Albert is a tanárai közé tartozott. 1981-ben kitüntetéssel diplomázott. Ezután Drezdában, a Carl-Maria von Weber Zeneművészeti Főiskolán képezte magát Johannes Walter és Arndt Schöne fuvolaművészeknél, majd 1982-ben háromhónapos ösztöndíjat kapott a párizsi IRCAM-ba. Itt alakult ki szakmai kapcsolata Pierre-Yves Artaud-val és Robert Aitkennel.

Tagja volt a Claudio Abbado vezette Európa kamarazenekarnak, s kezdetben a Budapesti Fesztiválzenekarnak; rendszeresen részt vett az Eötvös Péter által irányított Szombathelyi Bartók Fesztivál munkájában. 1993-ban az Ensemble Modernnel turnézott (Frankfurt, Bécs, Berlin); rendszeresen játszott a Budapesti Vonósokkal, a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusokkal és az Erkel Kamarazenekarral, illetve az - azóta megszűnt - Új Zenei Stúdióban. A Componensemble, az UMZE és az Intermoduláció együttesek tagjaként is szerepelt.

Számos kortárs zeneszerző ajánlotta neki darabját. Többször is elnyerte az Artisjus díját, 1993-ban Liszt Ferenc-díjat kapott. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára volt.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1990 Hollós Máté: Fölfelé hulló levelek éneke Pannon Classic PCL 8006
1994 Vivaldi, Antonio: Flute Concertos Op.10 Nos.1, 2, 3, 5 - Flautino Concertos RV443, 444 Capriole CA14094
1995 Tihanyi László: Krios; Enodios; A szelek csendje
(Krios; Enodios; The Silence of Winds)
Hungaroton HCD 31352
1995 Faragó Béla: Compositions
(Faragó, Béla: Compositions)
VTCD VT-002
1995 The Top 100 Masterpieces Of Classical Music Delta 35815 5 CD
1996 Sáry László: Az idő szava; Az ismétlődő ötös; stb.
(Sáry, László: The Voice of Time; Five Repeated; etc.)
Hungaroton HCD 31643
1996 Vivaldi, Antonio: Recorder Concertos RV 433, 439, 441 - Flute Concertos RV 428, 434 - Flautino Concertos RV 443, 444 Capriccio C49089
1997 Madarász Iván: Concerto F(L)A; Hímzett hangok; Echo; Sebességek két fuvolára; Egy történet fejezetei
(Madarász, Iván: Concerto F(L)A; Embroidered Sounds; Echo; Speeds for Two Flutes; Chapters of a Story)
Hungaroton HCD 31671
1997 Láng István: Szonáta hegedűre és zongorára, Szonáta gordonkára és zongorára, Canto per flauto solo etc.
(Láng, István: Sonata for Violin and Piano; Sonata for Cello and Piano; Canto per flauto solo etc.)
Hungaroton HCD 31641
1997 Sári József: Időmalom No.2; Elidegenített idézetek; Búcsú Glenn Gouldtól; Ballada; Attribútumok; Négy invenció; Concertino
(Sári, József: The Mill of Time No.2; Verfremdete Zitate; Farewell to Glenn Gouldtól; Ballad; Attributes; Four Inventions; Concertino)
Hungaroton HCD 31715
1997 Hungaroton Classic - 1998 Hungaroton HCD 31774 Sampler CD
1999 Sári József: Kérdések Hillélhez
(Sári, József: Questions to Hillel)
Hungaroton HCD 31857
1999 Tihanyi László: Árnyjáték (Schattenspiel)
(Shadowplay)
BMC Records BMC CD 027
2000 Bach, J. S. - Revisited BMC Records BMC CD 043
2000 Barber, Samuel: Capricorn Concerto - Serenade Op.1 - Foote, Arthur: Air and Gavotte - Suite in E major Capriccio C10505
2001 Psy: A cimbalom varázsa
(Psy: Charm of the Cimbalom)
Hungaroton HCD 32015
2001 Bach, J.S.: Triószonáták
(Trio Sonatas)
BMC Records BMC CD 049
2001 Dukay Barnabás: A mélység színén
(Over the face of the deep)
BMC Records BMC CD 052
2001 Melis László: Örmény legenda
(Armenian Legend)
BMC Records BMC CD 062
2002 Madarász Iván: Orfeusz gesztusai; Dionüszosz geometriája; Archai-Archi; Tabulatúra; Egyperces novellák; Talizmán
(Madarász, Iván: Orpheus's Gestures; Dionysus's Geometry; Archai-Archi; Tablature; One-minute Stories; Talisman)
Hungaroton HCD 32147
2002 Classical Moments 5: Classical Music to Dine to Naxos 8.555361
2002 Serei Zsolt: Nézek fel: csak fény
(Serei, Zsolt: I look up just light)
BMC Records BMC CD 073 További közreműködő: Juniku Spartakus - hegedű
2002 László Attila Band: Once upon a Time BMC Records BMC CD 076
2002 Kurtág, Szőllősy, Sáry, Serei, Sári, Gyöngyössy BMC Records BMC CD 074 Saját
2003 Olsvay Endre: Tengerszem
(Tarn)
Hungaroton HCD 32178
2003 Sugár Miklós: Vihar után; Dalok; Luxatio; Három dal...; NO.2; Francia dalok; Miniatűrök
(Miklós, Sugár: After Storm; Songs...; Luxatio; Three Songs...; NO.2; French Songs; Miniatures)
Hungaroton HCD 32180
2004 Music Colors - Hungarian Contemporary Music (1989-2004) BMC HMIC BMC PCD 015 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható
2005 Láng István: Inquieto, Sempre in tensione, Ist es möglich ohne B-A-C-H, VII. Szimfonia
(Láng, István: Inquieto, Sempre in tensione, Ist es möglich ohne B-A-C-H, Symphony No.7)
Hungaroton HCD 32357
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2005 Serei, Soós és Vidovszky művei - Rondino Fesztivál 2004
(Works of Serei, Soós, Vidovszky Rondino Festival 2004)
Magánkiadás BHKZ CD02
2008 A közelmúlt magyar fuvolája
(The Near Past of the Hungarian Flute)
Hungaroton HCD 32578 Saját