Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Vass Lajos


karnagy

Születési hely
Poroszló
Születési dátum
1927

 
A debreceni Református Tanítóképző növendékeként megnyert egy ifjúsági zeneszerzői pályázatot, majd 1946-tól a budapesti Zeneművészeti Főiskolán zeneszerző és karnagy szakon folytatta tanulmányait. 1949-től karnagyként dolgozott a Honvéd Férfikarnál Vásárhelyi Zoltán tanítványaként, majd 1953-ban a kórus vezetője lett. Az együttes 1956 szeptemberében több mint 3 hónapos kínai turnéra indult. Karácsony táján indultak haza vonattal, és átutaztak Moszkván is, ahol parancs szerint kellett volna adniuk egy koncertet. Az énekkar és Vass Lajos azonban a magyarországi forradalom leverése miatt ezt megtagadták. Hazatérésük után, 1957 elején elbocsátották az egész kórust, Vasst pedig lefokozták. A kórus azonban nem esett szét, több neves személy (köztük Kodály Zoltán) közbenjárására Állami Férfikar néven tovább működhetett. A vezető is Vass Lajos maradt. 1958-ban ismét a Honvédség vette át az énekkart, Vasst azonban nem vette vissza a hadsereg.

1960 és 1964 között a Ganz-MÁVAG Acélhang férfikarát vezette, 1964-től haláláig a Vasas Központi Művészegyüttes vegyeskarának, 1975-től pedig a Szimfonikus Zenekarának is vezető karnagyaként dolgozott.

1964-ben vendégkarnagyként a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkaránál járt, és attól fogva ezt minden hónapban megtette. Nevét országosan ismertté a Magyar Televízióban 1969–1970-ben megrendezett Röpülj Páva vetélkedő tette, melynek szervezője és műsorvezető-riportere is volt, és melynek hatására lendült fel Magyarországon újra a népzenei mozgalom.

Országszerte Pávakörök alakultak, néhánynak alapításában személyesen is részt vett, többek között szülőfalujának, Poroszlónak népdalkörét is ő alapította.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2002 Marosszéki táncok; Székely keserves; Felszállott a páva Hungaroton HCD 32132