Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szászvárosi Sándor


cselló, viola da gamba

 
A szegedi Konzervatórium elvégzése után a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt. 1980-tól rendszeresen részt vett nemzetközi kurzusokon előbb modern, majd barokk csellóval és viola da gambával egyaránt.

1992-től a Győri Filharmonikusok szólógordonkása, alapító tagja az 1993-ban alakult Phoenix kamarazenei csoportnak, akikkel romantikus, modern és kortárs zenét játszik. 1995-ben kezdte meg viola da gamba tanulmányait, majd a bécsi Zeneakadémián prof. José Vasquez növendéke, akivel több hangversenyt adtak Ausztriában és Svájcban. 1995-ben alakították meg Lachegyi Imrével és Nagy Zsuzsannával a Sonora Hungarica Consortot. 2001-ben Gamba Esték címmel hangversenysorozatot indított Budapesten, mely keretében viola da gambára írott szólódarabokat mutatott be. Mindkét hangszerével koncertezett szólistaként és kamarazenészként Európa több országában. 2002-2004-ig a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola tanára volt, ahol Magyarországon első ízben indította el a hivatalos alsó fokú viola da gamba-képzést.

2003-ban megalapította a Custos Consort Régizenei műhelyt. 2005 nyarán régizene kurzust tartott a Bükki Művészeti Napok keretén belül Bélapátfalván. 2005 őszétől a Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola viola da gamba és csellótanára, ahol Magyarországon elsőként vezette be a gamba-család középfokú oktatását.

A 2006-ban alakult Custos Viol Consorttal a reneszánsz zeneirodalmának ritkán előadott, népi ihletésű műveit adják elő. Hangversenyeik progamjában helyet kap a magyar népdal felruházva a XIV-XV. századi angol consortzenéből ismert harmóniavilággal. A reneszánsz zenéje mellett nagy hatással van rá a barokk kor komponistáinak, hangszeres virtuózainak művei, szóló koncertjei műsorába gyakran illeszti be ritkán hallható zeneszerzők - J. B. Cappus, J. Fr. Ruhe - műveit.

Versenyek, díjak:
1981 Friss A. gordonkaverseny, II.díj
1990 Prémio Stradivari
1991 Lajtha László emlékverseny, Különdíj
1996 Gordonkatanárok Országos Versenye, I. és II.díj
2002 Melki kamaraverseny