Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Tátrai Vilmos


hegedű

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1912
Együttes

 
Hegedűtanulmányait a Nemzeti Zenedében kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Szerémi Gusztáv növendéke volt, ezt követően két évig Waldbauer Imrénél és Rados Dezsőnél végzett stúdiumokat. 1933-tól a Budapesti Hangversenyzenekar első hegedűse. Tátrai Vilmos 1936-tól egy éven át a Buenos Aires-i Rádiózenekar vezetője volt, 1940-ben Ankarában dolgozott zenekarvezetőként. 1940-től 1944-ig a Budapest Székesfőváros Zenekara, 1945-46-ban a Rádiózenekar, 1946-tól pedig harminckét éven át a Fővárosi Zenekar (Állami Hangversenyzenekar, ma Nemzeti Filharmonikus Zenekar) koncertmestereként tevékenykedett. 1946-tól a Tátrai Vonósnégyes, 1957-től a Magyar Kamarazenekar alapítója és vezetője. Tátrai Vilmos munkásságához fűződik mintegy kétszáz hanglemezfelvétel, hatvannál több magyar mű ősbemutatója, valamint számos külföldi zenedarab első előadása, illetőleg kottapublikációk, tanulmányok közzététele. Pályafutása során Európa szinte valamennyi országában, valamint Japánban is hangversenyezett.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1964 Mai magyar zene
(Hungarian Contemporary Music)
Hungaroton LPX 1227 LP
1990 Mozart, Wolfgang Amadeus: Symphonies G Minor K.550, B-flat Major K.319 Hungaroton Saját
1990 The Best Of Wolfgang Amadeus Mozart Laserlight 15018
1995 A magyar nemzet öröme - Zene a XVIII-XIX. századból
(Joy of the Hungarian Nation - Music from the 18th-19th centuries)
Hungaroton HCD 31459 Saját
1998 Haydn, Joseph: Vonósnégyesek (Összkiadás)
(Haydn, Joseph: String Quartets (Complete))
Hungaroton HCD 41001 23 CD
1999 J. S. Bach - W. F. Bach: Versenyművek két csembalóra
(Bach, J. S. - Bach, W. F.: Concertos for Harpsichords)
Hungaroton HRC 1003 Saját
Echo sorozat
1999 Barokk álmodozás
(A Baroque Day-dream)
Hungaroton HRC 1005 Echo sorozat
1999 Corelli, Arcangelo: Karácsonyi concerto
Tartini, Giuseppe: D-dúr concerto
Vivaldi, Antonio: G-dúr concerto RV. 149

(Corelli, Arcangelo: Christmas Concerto
Tartini, Giuseppe: Cello Concerto
Vivaldi, Antonio: Sinfonia for Strings RV. 149)
Hungaroton HRC 1012 Saját
Echo sorozat
1999 Haydn, Joseph: Szimfóniák - Hornsignal / La Chasse
(Haydn, Joseph: Symphonies - Hornsignal / La Chasse)
Hungaroton HRC 1023 Saját
Echo sorozat
1999 Haydn, Joseph: Szimfóniák - Merkur / Medve / Üstdob
(Haydn, Joseph: Symphonies - Mercury / The Bear / The Surprise)
Hungaroton HRC 1024 Saját
Echo sorozat
1999 Mozart, W. A.: G-dúr szerenád "Kis éji zene" K. 525 / D-dúr szerenád "Serenata notturna" K. 239 / D-dúr divertimento K. 251
(Mozart, W. A.: Serenade No. 13 in G major K. 525 "Eine kleine Nachtmusik" / Serenade No. 6 in D major K. 239 "Serenata notturna" / Divertimento in D major K. 251)
Hungaroton HRC 1030 Saját
Echo sorozat
2000 Haydn, Joseph: Hat vonósnégyes op.54/55 (Tost kvartettek)
(Haydn, Joseph: 6 String Quartets Op.54/55)
Hungaroton HCD 12506-07 2 CD
2000 Mozart, W. A.: The Best Of W.A. Mozart Laserlight 24465
2001 50 éves a Hungaroton - Vonósművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - String Players)
Hungaroton HCD 32091-3 3 CD
2004 Karácsonyi koncert
(Christmas Concert)
Hungaroton HCD 32281
2013 101 Essential Classical Masterpieces: Vivaldi Hungaroton
2013 101 Essential Classical Masterpieces: Mozart Hungaroton