Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Zsoldos Béla


ütőhangszerek

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1952

 
A rendkívül sokoldalú ütőhangszeres művész Budapesten született 1952-ben. Patinás zenészcsaládból származik, előadóművészként és komponistaként egyaránt jegyzik. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára járt, ahol tanári képesítést is szerzett.

1982 és 1986 között a Bartók Béla Zeneiskolában tanított, 2000 óta pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának docense, ahol klasszikus ütőhangszerek, jazz vibrafon és percussion tárgyakat oktat.

1982-ben és 1983-ban is részt vett a Varsói Jazz Jamboree-n, 1983-ban a bath-i Kamarazenei Fesztiválon, majd egy évvel később a kuhmo-i Kamarazenei Fesztiválon játszott Finnországban. 1998-ban Ljubljanában az EBU Fesztiválon is fellépett. 50. születésnapi koncertjét a Magyar Rádió közvetítette. Az utóbbi években gyakran játszik együtt fiával, Zsoldos Dániellel, akinek fő hangszerei szintén az ütőhangszerek és a vibrafon.

Korábban olyan együttesekben zenélt, mint a Kőszegi Percussion Workshop Orchestra, az ÜssDob, a Jávori Sound Machine vagy a Modern Art Orchestra. Jelenleg a BDSZ Collection, a Creative Art Ensemble és az In Line tagja, a Morgan Workshop-nak és a Morgan Workshop Plus-nak pedig egyben művészeti vezetője is.

Eddigi pályája során mintegy ötszáz lemezfelvételt készített olyan művészekkel, mint Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla, László Attila vagy Vukán György.

A Magyar Jazz Szövetség alelnöke.

2000-ben eMeRTon-díjjal, 2004-ben pedig Artisjus-díjjal tüntették ki. 2007-ben kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. 2022-ben pedig Artisjus könnyűzenei alkotói életműdíjjal és Szabó Gábor-díjjal tüntették ki.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1983 Benkő Dániel: Ezer év gitáron Hungaroton SLPM 17801 LP
1984 Blue String Hungaroton SLPX 17823 LP
1985 Binder Károly: In Illo Tempore Krém SLPX 17828 LP
1987 Bratislava Jazz Days 1984 Opus 9115 1652-53 2 LP
1988 Babos Gyula: Kinn és benn
(In 'n' Out)
Hungaroton SLPX 37143 LP
1988 Oui Hungaroton SLPX 37123
1989 Debski-Vasvári Group: Back in Nang Krém SLPM 37285 LP
1990 Csepregi Gyula: In Line Krém SLPX 37367 LP
1990 Pál Vasvári: Don't Stop! Krém SLPX 37451
1990 Hosszú, forró nyár - Gábor S. Pál dalai
(Long, Hot Summer - Songs of Pál S. Gábor)
Hungaroton SLPX 37353 LP
1991 Vukán, Creativ Art Ensemble: Spanish Rhapsody Creative Art Ensemble CAE LP 002 LP
1991 Zsoldos Béla & Wolf Péter: Smúz - Szerelmes melódiák Qualiton SLPM 16810 Saját
LP
1992 Pál Vasvári: Pál Vasvári featuring in line group Zsolt Audio PV 492
1993 The Swinging Violin of Csaba Deseő Jazzette BPCD 026
1999 János Mazura, György Vukán with The Creative Art Trio: : I Let The Song... Periferic Records BGCD 030
2001 Funky Violin Hungaroton HCD 71045 Válogatás / Hungarian Jazz History 5.
2005 Hungarian Jazz History 15. - Binder Károly: Az örök visszatérés mítosza
(Hungarian Jazz History 15. - Binder, Károly: The Myth of Eternal Return)
Hungaroton HCD 71193
2006 Attila László and Friends: Just Trust TOM-TOM Records TTCD 85
2006 Kőszegi Imre: Drums poetica TOM-TOM Records TTCD 86