Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Pólus László


cselló

Születési hely
Karcag
Születési dátum
1972
Együttes

 
Zeneiskolai tanulmányai után a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke lett Debrecenben, ahol Papp László volt a mestere. 1990-ben a Kecskeméten megrendezett III. Országos Szakközépiskolai Gordonkaverseny győztese. 1990 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait Mező László gordonkaművész irányításával, majd a Bázeli Zeneakadémia növendéke Thomas Demenga növendékeként. Részt vett Perényi Miklós, Onczay Csaba, Uzi Wiesel és David Geringas mesterkurzusain.

Rendszeres szereplője a Jeunesses Musicales vidéki hangversenyeinek. 1992-ben a Youth European Strings budapesti mesterkurzusán a Legjobban szereplő csellista címmel illették. 1993-ban a Zeneakadémiát képviselte zenésztársaival Párizsban egy nemzetközi kamarazenei találkozón, amelyet CD-felvételen is megörökítettek. Szintén 1993-ban rendszeresen közreműködött a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának fiatalokat támogató programján, a Zenekari Akadémián. Itt számos hangversenyen, rádiófelvételen játszott nemzetközi hírű karmesterek irányításával. 1994 júniusában a Zeneakadémia által megrendezett Popper Gordonkaversenyen első helyezést ért el, valamint 1998-ban elnyerte a Magyar Rádió Csellóversenyének különdíját.

1996-tól a Magyar Állami Operaház szólócsellistája, 1999-től tagja a Somogyi Vonósnégyesnek. 1994-tól 1996-ig a Budapesti Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, 2002-től a Magyar Virtuózok Kamarazenekarának tagja. 2001-től 2004-ig tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetében. 2009 szeptemberétől részt vett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának doktori képzésén, ugyanitt 2015-ben doktori (DLA) oklevelet szerzett, jelenleg az intézmény gordonka főtárgytanára.

Díjak, elismerések
1999 Artisjus-díj
2002 Juventus-díj
2016 Ferencsik János-díj