Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Maros Miklós


Zeneszerző

Születési hely
Pécs
Születési dátum
1943

 
1943. november 14., Pécs

Svédországban élő magyar zeneszerző, Maros Rudolf fia, Maros Éva hárfaművész testvére. A budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban Sugár Rezső növendéke volt. A Zeneakadémián 1963 és 1967 között Szabó Ferenc zeneszerzés-növendéke volt, 1968-ban emigrált Svédországba. Tovább tanult Ingvar Lidholmnál és Ligeti Györgynél a stockholmi zeneművészeti főiskolán.

A hetvenes években zeneszerzést és elektronikus zenét oktatott Stockholmban, 1972-ben feleségével megalapította kortárszenei együttesét, a Maros Ensemble-t.

1980-81-ben DAAD-ösztöndíjjal Nyugat-Berlinben tanult. 1981 óta szabadúszó zeneszerző.

Díjak:
2004 - Christ Johnson Zenei Díj
2013 - Rosenberg-díj
 
Cím Típus Dátum
Åtbörder / Taglejtések Kamarazene 1979
Αποδιπνα (Apodipna) Szólóhangszerre 1999
3 Epigramma Kamarazene 1975
3 japanska vårsånger / 3 japán tavaszi ének Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1973
4 sånger ur Gitanjali / 4 dal Gitanjali-ból Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1979
98. zsoltár Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1978
A passo a passo Kamarazene 1992
Air Szólóhangszerre 1973
Alfresco Kamarazene 2018
Alloys Kamarazene 2009
Amos Opera 1981
An Arty-and-Crafty Lilt Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1976
Anenaika Élő zene és zene magnószalagra 1970
Appresso Kamarazene 2012
Aspectus Kamarazene 1972
Atellane Szólóhangszerre 2009
Att i denna natt... Opera 1986
Aulos Kamarazene 1987
Aurora Fúvószenekarra 1994
Ave maris stella Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2000
Barnmusik I-VI / Gyermekek muzsikája I-VI Kamarazene 1978
Barytonalis Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2012
Bicinium Kamarazene 1969
Bläserquintett Nr. 2 / II. Fúvósötös Kamarazene 1980
Bogen Szólóhangszerre 1980
Bows and points Szólóhangszerre 2004
Braiding / Fonat Kamarazene 2011
Burattinata Kamarazene 1992
Calling Szólóhangszerre 1996
Capriccio Szólóhangszerre 1985
Cartello Kamarazene 1970
Causerie Kamarazene 1972
Chant funèbre Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1993
Characters Szólóhangszerre 2011
Cinguettio Kamarazene 1996
Circulation Vonószenekarra 1980
Claris Kamarazene 1994
Clusters for Clusters Kamarazene 1981
Coalottino Concerto 1968
Coalottino II Concerto 1981
Coalottino No. 3 Kamarazene 2018
Complementation Kamarazene 1993
Concertino mantice Concerto 2012
Concertino per contrabasso o tuba Concerto 1971
Concerto No. 2 Concerto 2004
Concerto alt-szaxofonra és zenekarra Concerto 1990
Concerto csembalóra és kamarazenekarra Concerto 1978
Concerto grosso Concerto 1988
Concerto klarinétra és zenekarra Concerto 1989
Concerto per piano ed archi Concerto 2009
Confabulation Kamarazene 1997
Confessio Vegyeskarra 1995
Confluentia Vonószenekarra 1972
Contradanza Kamarazene 2016
Coro con mallet Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2014
Coro con mantice Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2014
Cricket Music Kamarazene 2003
Danza profonda Kamarazene 2012
Denique Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1970
Descort Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1971
Dialoghe Kamarazene 2022
Dimensions Kamarazene 1978
Din stämma / A te hangod Kórusra és szólóének(ek)re 1978
Diptychon Kamarazene 1979
Discussion Kamarazene 1969
Diversion Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1971
Divertimento Kamarazene 1976
Dockteatergamelanmusik / Bábszínházi gamelánzene Színházi zene 1992
Drawing Szólóhangszerre 1983
Drehlieder Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1984
Drei Galgenlieder Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2003
Drumbas Kamarazene 2002
Drumbas Kamarazene 2002
Drumbas #2 Kamarazene 2004
Du sökte en blomma / Virágot kerestél Férfikarra 1975
Duettino Kamarazene 2017
Duo basso Kamarazene 2014
Duo basso 2 Kamarazene 2014
Duo basso 3 Kamarazene 2014
Duó Kamarazene 1970
Einundzwanzig Takte für Bass-Saxophon Szólóhangszerre 2023
Elementen / Elemek Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1975
Elfentanz / Tündértánc Kamarazene 2004
Elisabethanische Lieder Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1998
Endekus Dodekus Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2014
Epithalam Kamarazene 1992
Ernst und Spaß Szólóhangszerre 2012
Erotikon Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1968
Etudes synthetics Elektroakusztikus zene 1988
Etyder / Etűdök Szólóhangszerre 1973
Evoe Kamarazene 2010
Exhibition Kamarazene 1980
Fabula Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1974
Fanfar / Fanfár Kamarazene 1971
Fanfár Szólóhangszerre 1984
Fantasi / Fantázia Szimfonikus zenekarra 1983
Farbwolken Szólóhangszerre 2013
Feinschnitten Kamarazene 1993
Festeggiamento Kamarazene 1971
Festeggiamento No. 2 Kamarazene 1996
Festeggiamento No. 3 Kamarazene 2013
Fliessende Formen Szólóhangszerre 2006
Four Very Short Victorian Poems Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2019
Four short Victorian poems / Négy rövid viktoriánus vers Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2019
Fuvolaverseny Concerto 2011
Games / Játékok Kamarazene 2008
Games / Játékok Kamarazene 2008
Ghiribizzo Szólóhangszerre 1972
Ghiribizzo Kamarazene 1972
Gioco di rincorrersi Kamarazene 2010
Gioco di rincorrersi Kamarazene 2001
Glädjebud / Jó hírek Kamarazene 1971
Glee Kórusmű 1968
Goboj Kamarazene 1987
Gorg Kamarazene 2001
Gorg Kamarazene 2001
Gorg Kamarazene 2001
Gran sestetto concertante Kamarazene 2014
Gruselett Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2007
HCAB-BACH Szólóhangszerre 1971
Három kis darab Szólóhangszerre 1976
Haikudikter Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2022
Hausmusik Kamarazene 1975
Hemlängtan (Honvágy) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2000
Herd’s Lullaby Szólóhangszerre 2006
Housekeeping Music Kamarazene 1990
Hymnus - Nicet ae a remesiana Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2004
Húnyt szemmel Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1964
Impressions Kamarazene 2009
Impressions 2 / Impressziók 2 Kamarazene 2009
Impressziók 3 Kamarazene 2011
Impromptu Szólóhangszerre 1984
Infinitiv / Infinitívusz Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1983
Infinitiv II / Infinitívusz II Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1983
Interdependentia Kamarazene 1969
Intermezzo Szimfonikus zenekarra 1999
Intonazione Kamarazene 1984
Introduzione e marcia Fúvószenekarra 1986
Invenciók Szólóhangszerre 1988
Inventio Kamarazene 1974
Inversioni Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1968
Irányok Elektroakusztikus zene 1975
Izé Kamarazene 1970
Jag önskar, jag vore / Bárcsak lennék Opera 1971
Jelbeszéd Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1973
Játékok Kamarazene 2008
Játékok Kamarazene 2008
Kastrater / Kasztráltak Opera 2002
Kilskrift / Ékírás Szólóhangszerre 1987
Kleinigkeit / Csekélység Szólóhangszerre 1967
Konzert für Posaune und Orchester / Concerto harsonára és zenekarra Concerto 1983
Konzert für Bläserquintett und Orchester Concerto 1980
Konzertmusik Concerto 1992
Konzertsatz für Akkordeon und Streicher Concerto 1982
Kreuzstich Kamarazene 2004
Kuber / Kockák Színházi zene 1978
Kvartett Kamarazene 1984
La fantasia de Estocolmo Zenekari mű 2005
Lalula Ensemble 2003
Laus Pannoniae Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 1973
Lineamenti Vonószenekarra 1983
Lunovis Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1973
Lur Szólóhangszerre 1985
Lur II Szólóhangszerre 1989
Lyria Kamarazene 0
Lyria Kamarazene 1993
Láncszemek Kamarazene 1996
Manipulation I Élő elektronikus zene 1976
Manipulation II Vokális zene 1977
Manipulation III Élő elektronikus zene 1978
Manipulation IV Élő elektronikus zene 1979
Manipulation V Élő elektronikus zene 1984
Marimbacapriccio Szólóhangszerre 1985
Mattoidens sånger (Mattoid dalok) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2002
Medaglia Kamarazene 2003
Miranda-musik Zenekari mű 1999
Mirror Kamarazene 2007
Monodie Szólóhangszerre 1974
Mononome Kamarazene 1971
Murmuration Ensemble 2022
Musica da caccia Kamarazene 1997
Musica da caccia Kamarazene 1997
Mutazioni Fúvószenekarra 1971
Network Férfikarra 1982
New Bows Szólóhangszerre 2005
Oktett Ensemble 2012
Oolit Ensemble 1974
Oratio Férfikarra 1973
Ordalek Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1997
Orfeus Vegyeskarra 1978
Ostinato Elektroakusztikus zene 1975
Pälsen / Szőrmebunda Opera 2007
Paarweise Kamarazene 2001
Palimpsest Kamarazene 2012
Pantomim Élő zene és zene magnószalagra 1970
Paraffa Szólóhangszerre 1995
Partite Kamarazene 1991
Party Game Kamarazene 2000
Pas de quatre Kamarazene 1979
Passacaglia Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1976
Pentafoglio Kamarazene 2010
Pentastrutturi Szólóhangszerre 1991
Pezzo Kamarazenekarra 1967
Picchiettato Kamarazene 1986
Praefatio Szólóhangszerre 1981
Prelude Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1967
Preludium & Toccata Szólóhangszerre 1975
Processes Szólóhangszerre 2009
Proportio Fúvószenekarra 1973
Psalm 139 / 139. zsoltár Kórusra és kamaraegyüttesre 1983
Quartet for Saxophones Kamarazene 1984
Quaterno Kamarazene 1993
Quincunx Szólóhangszerre 1985
Quintetto Kamarazene 1995
Quintetto cromatico Kamarazene 2004
Quintetto mantice Kamarazene 2012
Quintetto per fiati No. 1 / I. Fúvósötös Kamarazene 1962
Rabescatura Szólóhangszerre 1997
Rege Elektroakusztikus zene 1970
Relief Szólóhangszerre 1978
Reminiszenz Ensemble 2018
Res Mobilis Kamarazene 1990
Ricamo Kamarazene 1996
Ripple Kamarazene 2002
Rörelser / Mozgások Elektroakusztikus zene 1973
Rondino - Anhemitonische, pentatonische Musik Kamarazene 1994
Roses Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2003
Rush Szólóhangszerre 2008
Rush Kamarazene 2011
Sa-Ga Kamarazene 1992
Saper Kamarazene 1993
Saxazione Kamarazenekarra 1994
Schattierungen Szólóhangszerre 1980
Serenade Kamarazene 2008
Serenade Kamarazene 2003
Sextett Kamarazene 2014
Shadows Szólóhangszerre 1981
Sinfonia Concertante (III. szimfónia) Concerto 1986
Sinfonia Concertante (III. szimfónia) Vonószenekarra 1986
Sinfonietta Kamarazenekarra 1985
Sirens Kamarazene 1972
Solfeggio I Kamarazene 1987
Solfeggio II Kamarazene 1987
Solfeggio III Kamarazene 2014
Sonate / Szonáta Szólóhangszerre 2002
Sondaggio Szólóhangszerre 2007
Sorg (Tragédia) Kamarazene 1971
Speglingar / Tükröződések Kamarazene 1983
Spel / Játék Kamarazene 1969
Spring Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2002
Stelldichein Kamarazene 2001
Stora Grusharpan Opera 1982
Stråkkvartett No. 1 / 1. vonósnégyes Kamarazene 1977
Streichquartett Nr. 2 / 2. vonósnégyes Kamarazene 2009
Streichquartett Nr. 3 / 3. vonósnégyes Kamarazene 2010
Sub luna Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1979
Symfoni Nr. 1 / I. szimfónia Szimfonikus zenekarra 1974
Symfoni Nr. 4 / IV. szimfónia Szimfonikus zenekarra 1998
Symphonie Nr. 2 / II. szimfónia Fúvószenekarra 1979
To One in Paradise Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2004
Together Kamarazene 2021
Tre schizzi / Három vázlat Szólóhangszerre 1968
Treklang / Hármashangzat Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2005
Triad Games Szimfonikus zenekarra 2000
Tricinia Kamarazene 1995
Trifoglio Szólóhangszerre 1988
Trio Fenno Kamarazene 2004
Trio Mantice Kamarazene 2020
Trio religioso Vegyeskarra 1972
Trio saxetto Kamarazene 1996
Tripod Kamarazene 2005
Triptychon Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 1989
Turba Vegyeskarra 1969
Undulations Kamarazene 1986
Vårregnet Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Vårvandring Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Variation einer Variation Kamarazene 2020
Variazioni Szólóhangszerre 1984
Vice-Concertino Concerto 1993
Violasonata / Brácsaszonáta Élő elektronikus zene 1970
Windings Fúvószenekarra 2006
Windings Concerto 2010
Xylographia Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1972
Zephyr Szólóhangszerre 2015
Zepps Kamarazene 2005
Zopf Kamarazene 2015
Zwei Lieder / Két dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1963
in H - Elektroakusztikus zene Elektroakusztikus zene 1970
Ábránd Nőikarra 1972