Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Losonczy Andor


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1932

 
Losonczy Andor (1932. június 2., Budapest - 2018. január 8., Salzburg)

Losonczy Andor 1932. június 2-án született Budapesten. Édesapja Losonczy Dezső zeneszerző és karmester volt. 1948-tól a Pécsi Konzervatóriumban tanult, ahol Takács Jenő (zongora) és Sugár Rezső (zeneszerzés) tanítványa volt. 1950-ben Sándor Renée zongoraművésztől vett órákat a Budapesti Konzervatóriumban. 1952-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol többek között Kadosa Páltól és Szervánszky Endrétől tanulhatott. Ebben az időszakban Bartók Béla és Kodály Zoltán voltak egyre nagyobb hatással művészetére. 1955-ben diplomázott, majd ezt követően a Filharmónia zongoristája lett Budapesten. Ebben az időszakban több díjat is átvehetett, valamint 1958-ban részt vett az ARD Nemzetközi Zenei Versenyen is Münchenben. 1960-ban megosztott második díjat nyert zongora kategóriában a darmstadti Kranichstein Music Prize versenyén. Gabos Gábor után ő volt a második magyar, aki átvehette ezt a díjat.

Több, mint 100 kortárs zenei mű bemutatója fűződik nevéhez, többek között Kurtág György Nyolc zongoradarab Op. 3 (1960, Darmstadt) és Takács Jenő Klänge und Farben Op. 95 című darabjáé is (1974). Olyan szerzők műveit játszotta, mint például Klaus Ager, Sylvano Bussotti, Henryk Górecki, Heinz Holliger, Josef Maria Horvath, Kurtág György, Ligeti György, Boguslaw Schaeffer, Karlheinz Stockhausen és Takács Jenő.

Az 1980-as évektől kezdve rendszeresen fellépett a salzburgi Mozarteum Foundation kamarazenei termében. Számos fesztiválon játszott, illetve több hangfelvétel is készült vele. Arnold Schönberg összes zongoraművét eljátszotta például az ORF német műsorszolgáltató megbízásából.

1960-ban későbbi feleségével, Kupor Klárával (aki szintén Takács Jenő növendéke volt) Ausztriába emigráltak egy osztrák zenei versenyt követően, ahol zenei pályája mellett egyetemi tanárként is tevékenykedett. 1986-tól egészen 1998-as nyugdíjazásáig a salzburgi University of Music and Performing Arts "Mozarteum" zongoraprofesszora volt. Élő elektronikus és experimentális zenei órákat adott, valamint a romantikus zenéről tartott előadásokat. Több magyar művet is lefordított németre. Növendékei közé tartozott többek között Michael Neunteufel, Werner Raditschnig, Biliana Tzinlikova és Wolfgang Niessner is.

1959 és 1966 között öt alkalommal vett részt a New Music Institute Darmstadti Nyári Kurzusán, ahol többek között Eduard Steuermann és Ligeti György mesterkurzusait hallgatta. 1961-ben Karlheinz Stockhausen "Electronic Music - Composition and Realization" elnevezésű szemináriumának volt résztvevője. Mindezek a kurzusok ugyanúgy nagy hatással voltak későbbi munkásságára, mint a Második Bécsi Iskola zeneszerzői: Arnold Schönberg, Anton Webern és Alban Berg. Később a salzburgi Studi for Electronic Music asszisztense lett Irmfired Radauer vezetésével. Az 1962/63-as szemesztertől kezdve a Mozarteum electroakusztikus részlegének, 1972-től kezdve pedig az Institute for Basic Musical Research elektronikus zenei részlegének lett tagja. A Cooperative for Music megalapítója 1976-ban Josef Maria Horváth, Irmfried Radauer és Gerhard Wimberger közreműködésével. Hasonló kutatásokat végzett 1978-ban és 1986-ban a Liberal Arts College of Colgate University-n (Hamilton, New York), 1978-ban Stockholmban, valamint 1980-ban az Institut de Recherche et Coordination Acousitque/Musique (IRCAM) megbízásából Párizsban.

1961-ben osztrák állampolgár lett. Az ezt megelőző időszakból származó művei, valamint elektronikus és számítógépes zenéi néhány kivételtől eltekintve elvesztek. A későbbi időszakokból már több szerzeménye maradt fenn. Több, mint 70 darabja közül kiemelkednek kamaradarabjai, de mindezek mellett más műfajokban is alkotott, színpadi és zenekari művei mellett ugyanúgy megtalálhatóak szólódarabok, mint kórusművek.

Több műve is elhangzott fesztiválokon, koncertsorozatokon (pl: Darmstadt-i Nyári Kurzusok (1966), Styrian Autumn (1974, 1977, 1983), Intrnational Gaudeamus Music Week (1981), Prague Spring (1996), Festival L'art pour l'Aar (2008), 2008, 2013 - Musica Aperta koncertsorozat) többek között például az Aspects New Music Ensemble, az Austrian Ensemble for New Music és az Ensemble Sortisatio előadásában. Darabjai az Universal Edition (Vienna) kiadásában jelentek meg, valamint több kottája is az IGNM section Austria archívumában került megőrzésre.

2018. január 8-án otthonában, Salzburgban hunyt el hosszan tartó betegséget követően.


Díjak:

1955: 2. helyezés - Warsaw International Piano Competition
1956: Liszt Ferenc-díj
1960: 2. megosztott helyezés - Kranichsteiner Music Prize, Darmstadt
1974: zeneszerzői díj - ORF Musikprotokoll, Styrian Autumn
1979: miniszteri kitüntetés
1979: osztrák állami, zeneszerzői ösztöndíj
1986: Le Muse nemzetközi díj
1998: Salzburg városának arany becsületérdemrendje
2004: Salzburg városának kitüntetése (Große Kunstpreis des Landes Salzburg)


lásd még: Losonczy Andor - zongorista
 
Cím Típus Dátum
"Grenzen des Verstandes" Kamarazene 2007
Balkun Szólóhangszerre 1985
Beschwörung / Ráolvasás Kamarazene 1984
Black Box Kórusra és kamarazenekarra 1969
Cantata Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1958
Cantata per orchestra Szimfonikus zenekarra 1963
Changes Kamarazene 1977
Clusters Szólóhangszerre 1969
Concerto Concerto 2008
Crincrin Szólóhangszerre 1978
Danse Balett / Choreographic work 1969
Descort Szimfonikus zenekarra 1971
Die Klavierschule / A zongoraiskola Szólóhangszerre 1984
Duo für Fidel & Klavir Kamarazene 1970
Duo für Klarinette und Klavier / Duó klarinétra és zongorára Kamarazene 1971
Duos für verschiedene Instrumente / Duók különböző hangszerekre Kamarazene 1962
Ensemblemusik Szimfonikus zenekarra 1959
Essays / Esszék Szólóhangszerre 1999
Etüde / Etüdök Kamarazene 1996
Events Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 1970
Fanal Szimfonikus zenekarra 1989
Für Doppelorchester / Kettőzött zenekarra Szimfonikus zenekarra 1966
Für Violine Solo Szólóhangszerre 1994
Growth Structures Kamarazene 1978
Hodie completi sunt Zenekari mű 1966
Hydra Kamarazene 1985
Igric Szólóhangszerre 1989
Kammerensemblemusik Ensemble 1961
Kammermusik Kamarazenekarra 1959
Klänge aus ... Kamarazene 1997
Konzertmaterial Kamarazenekarra 1966
Két kép zenekarra Szimfonikus zenekarra 1950
Lauffeuer / Futótűz Szólóhangszerre 1990
Magia Kamarazene 1983
Manhattan Vokális zene 1982
Nightmare Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1980
Panorama Kamarazene 1972
Party Szimfonikus zenekarra 1968
Passacaglia Kamarazene 1955
Passacaglia vonószenekarra Vonószenekarra 1955
Phonophobie / Fonofóbia Kamarazene 1975
Piranhas Szólóhangszerre 1981
Programme / Programok Kamarazenekarra 1967
Quartett Kamarazene 1992
Quodlibet Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1968
Recitativo Szimfonikus zenekarra 1964
Satzfragmente / Tétel-töredékek Kamarazenekarra 1966
Schattenspiel / Árnyjáték Kamarazene 2003
Seminar Kamarazene 1969
Sketch Book Kamarazene 1970
Szajkó Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 1983
Sätze / Tételek Kamarazenekarra 1966
Síp Szólóhangszerre 1988
Terremoto Szólóhangszerre 1989
Texte/Neue Texte/Neueste Texte Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1977
Très très très très Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 1999
Trió Kamarazene 1993
Tromba Principale Concerto 1999
Tuba mirum für Tuba Szólóhangszerre 1991
Untitled Zenekari mű 1970
Variationen für Violine solo Szólóhangszerre 1995
Vier Etüden / Négy etűd Szólóhangszerre 1968
Vier Klavierstücke / Négy zongoradarab Szólóhangszerre 1959
White Box Kórusra és kamarazenekarra 1981
Wo sind die Knochen Színházi zene 2002
for strings Kamarazene 1970
scordatura Szólóhangszerre 1970
scrap music Kamarazene 1970
écriture automatique Szólóhangszerre 1973