Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Laczó Zoltán Vince


Zeneszerző

Születési hely
Győr
Születési dátum
1964
Weboldal

 
Laczó Zoltán Vince 1964. október 25-én született Győrben.

1991-ben jazz-előadóművészi végzettséget szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakán, ahol többek között Gonda Jánostól, Berkes Balázstól és Friedrich Károlytól is tanult. 1999-ben pedig megszerezte a fúvószenekari karmester végzettséget is (MMI). Zeneszerzés tanulmányait Bogár Istvánnál magánúton végezte. Marosi László növendékeként részt vett Bob Gifford, Ronald Johnson és Jan Magnus-Dahle mesterkurzusain.

1984 és 1994 között a Rock Színház zenekarának, és különféle jazz és rock együtteseknek volt a tagja (Bop-Art, Jazz Consort, Ködkonda, Kaviár, Song együttesek, Stúdium Dixiland Band). A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Szimfonikus Zenekarának a bőgőse volt. 1991-től 1994-ig megszakításokkal Németországban dolgozott színházi muzsikusként. 1995 óta mutatják be műveit rendszeresen hazai és külföldi együttesek. Természet- és oktatófilmek, valamint tévésorozatok zeneszerzőjeként tevékenykedett 1995 és 1997 között. 2001-ig a Four Fathers énekegyüttes állandó hangszerelője. 7 évig, 1997-től 2004-ig a veresegyházi Lisznyay Szabó Gábor Zeneiskola tanára volt. 2004-től a Magyar Katolikus Rádió zenei szerkesztője és zenei rendezője.

2007-ben a Sapientia Hittudományi Főiskolán teológiai tanári diplomát, 2016-ban pedig a Szegedi Gál Ferenc Főiskolán keresztény egyház és művelődéstörténész MA diplomát szerzett.

Első szerzői CD lemezét 2014-ben a Magyar Kultúra publikálta Zene húros, fúvós és ütőhangszerekre, valamint emberi hangra címmel. A Magyar Zeneszerzők Egyesületének, a Magyar Jazz Szövetségnek és az Artisjusnak a tagja.

Művei rendszeresen elhangzanak a Szegedi Vántus István Kortárszenei Napokon, az Alkotó Muzsikusok Társasága hangversenyein (2019-ig), a Mai Magyar Zene Napjai keretében Győrben, valamint más hazai és külföldi hangversenyek műsorán.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2018 Laczó Zoltán Vince: Versenyművek - koncertfelvétel
(Zoltán Vince Laczó: Concertos - live)
Magyar Kultúra Kiadó HCD 598 Saját
 
Cím Típus Dátum
A Dunánál Vegyeskarra 0
A Felmosószörny és a Porcicák Színházi zene 2017
A Megváltó (Karácsonyi oratórium) Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 0
A kertész kutyája Színházi zene 0
A teremtés hét napja Kamarazene 0
A tékozló fiú Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 0
Agnus Fúvószenekarra 2004
Antanténusz Kamarazene 2005
Apor Vilmos mozaik Kamarazene 2017
Aranypofácska Zene rádiójátékhoz 2005
Ave Maria Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2015
Ave maris stella Kamarazene 0
Az orgonajáték kezdetei Szólóhangszerre 0
Az Óperencián innen Balett / Choreographic work 2012
Az élet él - Don Bosco himnusz Kórusra és kamarazenekarra 2013
Bab Berci kalandjai Zene rádiójátékhoz 2007
Boldog, szomorú dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2015
Brumi mackóvárosban Zene rádiójátékhoz 2006
Bárány Boldizsár Zene rádiójátékhoz 2006
Canzone Kamarazene 0
Capriccio Szólóhangszerre 0
Dicsőség mennyben az Istennek Szólóhangszerre 0
Divertimento Kamarazene 2004
Egy az Isten Zene rádiójátékhoz 2017
Egy este a nagyvárosban Kamarazene 0
Elégia Kamarazene 0
Epitaph / Sírfelirat Kamarazene 0
Fantázia Kamarazene 2011
Gitárverseny Concerto 2009
Ha nem vagy itt Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Ha nem vagy itt Kamarazene 0
Ha én felnőtt volnék Színpadi mű 0
Hat magyar népdal Kamarazene 2005
Hazai tájakon - Zongoradarabok fekete billentyűkre Szólóhangszerre 2004
Hegedűtriók Kamarazene 0
Hommage á Gallai Attila Kamarazene 2013
Hull a pelyhes fehér hó Vegyeskarra 0
Három magyar népballada Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2007
Három magyar népdal Kamarazene 2014
Ilyenek az állatok Színházi zene 2013
Intermezzo Szólóhangszerre 0
Istenes énekek Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2009
Itt járt Mátyás király Színpadi mű 2007
Kakuk Marci Zene rádiójátékhoz 2007
Karácsonyi ének - Kóruskantáta Kórusra és zenekarra 2013
Karácsonyi énekek feldolgozásai Kamarazenekarra 2005
Ki viszi át a szerelmet Vegyeskarra 0
Kis Szigligeti Ede Színházi zene 2013
Kis orgonakönyv Szólóhangszerre 0
Kis szvit Kamarazene 2013
Klarinétverseny kamarazenekari kísérettel Concerto 0
Koncertetűd Kamarazene 2019
Kongresszusi nyitány Fúvószenekarra 2013
Krisztus feltámadott Szólóhangszerre 0
Két reneszánsz dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2007
Küldé az Úristen Szólóhangszerre 0
Kővel, kő nélkül Színházi zene 2013
Lélekkő Szólóhangszerre 0
Magyar tájak Fúvószenekarra 2012
Megszületett Kórusmű a cappella 0
Mesebál Színházi zene 0
Meseszvit Kamarazene 2010
Millenniumi Te Deum Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2000
Mise Apor Vilmos tiszteletére Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Missa a capella Vegyeskarra 2008
Missa brevis Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2012
Ne hagyj elesnem, felséges Isten Szólóhangszerre 0
Népdalszvit Kamarazene 0
Nőikarok Kaffka Margit verseire Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2016
Oltalmad alá futunk Szólóhangszerre 0
Orbis Pictus szvit Kamarazene 2012
Overture Szimfonikus zenekarra 0
Penta-Notes Kamarazene 0
Pentaton mise Kórusra és szólóhangszer(ek)re 2006
Preludium és fúga Szólóhangszerre 0
Rapszódia Kamarazene 2010
Romantikus szvit zongorára Szólóhangszerre 1998
Románc Kamarazene 2014
Sampucli, az irigy perselymalac Színházi zene 2006
Sonatina Szólóhangszerre 1995
Szaxofon kvartett Kamarazene 2016
Szent Ignác imája Vegyeskarra 2008
Szerenád - Johannának Fúvószenekarra 2000
Szimfónia No. 1 Fúvószenekarra 2015
Szimfónia No. 2 Fúvószenekarra 2017
Szupermese Színházi zene 2008
Születésnapi gyertyák Kamarazene 2011
Születésnapi gyertyák Szólóhangszerre 1999
Templomi szonáta Kamarazene 2016
Toccata, Canzone & Fuge Kamarazene 0
Trilogy - Fúga, korál és dal Fúvószenekarra 0
Triószonáta Kamarazene 0
Triószvit Kamarazene 2014
Tubaverseny Concerto 2011
Táncszvit Kamarazenekarra 2013
Vackor Zene rádiójátékhoz 2006
Variációk és improvizációk egy régi magyar dallamra Fúvószenekarra 2008
Varjúdombi mesék Zene rádiójátékhoz 2006
Veni Creator Spiritus Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 2016
Veni Creator Spiritus Szólóhangszerre 0
Veni, veni Emmanuel Szólóhangszerre 0
Veresegyházi induló Fúvószenekarra 1999
Versenymű basszusgitárra Concerto 2017
Virágvasárnapi passió Kórusra és kamaraegyüttesre 2015
Walzer Szólóhangszerre 1996
Zongoraverseny Concerto 2014
Árnyjáték Kamarazene 2014
Átirat - M. P. Muszorgszkij: Egy kiállítás képei Fúvószenekarra 2010
Éjszaka Vegyeskarra 1995