Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Balogh Máté


Zeneszerző

Születési hely
Győr
Születési dátum
1990
Weboldal

 
Balogh Máté a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doctorandus hallgatója és óraadó tanára, valamint a Hermina Galéria művészeti vezetője.

1990-ben született, Győrött. A Pécsi Művészeti Szakközépiskolában Győrffy István növendéke volt, majd a budapesti Zeneakadémia zeneszerzés szakán tanult, Jeney Zoltán osztályában. Ugyanott Vidovszky Lászlónál, Serei Zsoltnál és Wilheim Andrásnál is tanult. 2013 novemberétől fél évig Olaszországban, a trieszti Conservatorio di Musica ’Giuseppe Tartini’ ösztöndíjas hallgatója volt, Fabio Nieder irányításával.

2013-ban a FUGA Budapesti Építészeti Központban többedmagával megalapította a CentriFUGA elnevezésű kortárszenei műhelyt, amely azóta több tucat ősbemutatónak adott otthont. Ezeken az alkalmakon elsősorban, mint zeneszerző, de gyakran előadóként és karmesterként is részt vesz.

Számos rangos nemzetközi és hazai fesztiválon szólaltak már meg kompozíciói, mint például: Manifeste Festival (IRCAM-Paris), ECSA (Bruxelles), Opus Amadeus (Istanbul), Kurtág&Ungarn (Bern), Ostrava Days, Axes Kraków, St. Gellert Festival, Bartók Szeminárium, Korunk Zenéje, Budapesti Tavaszi Fesztivál, Minifesztivál, stb.

Ezeken kívül elhangoztak már darabjai szerte a világban: Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Ausztriában, Svájcban, Olaszországban, Franciaországban, Belgiumban, Svédországban, Törökországban és az Egyesült Államokban.

Az utóbbi években részt vett Eötvös Péter, Christian Wolff, Heinz Holliger, Csapó Gyula, Philip Glass, Louis Andriessen, Larry Polansky, Kurt Schwentsik, Petr Kotík, Phil Niblock, Charles Ames ill. Ertugrul Sevsay mesterkurzusain.


Versenyeredményei:

2010-ben első díjat nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem zeneszerzőversenyén. Ettől kezdve többször részt vett az intézmény munkájában, zeneszerzőként és színpadi produkciók zongorakísérőjeként egyaránt.

2011-ben szintén első díjat nyert, a Zeneakadémia zeneszerzőversenyén, majd ugyanebben az évben elnyerte a Nemzeti Énekkar által kiírt zeneszerző-pályázat fődíját.

2013 júniusában hatodmagával megnyerte az Eötvös Péter Foundation által kiírt pályázatot, amely keretében részt vehetett az ’Out at Sea’ c. opera megkomponálásában.

2013 szeptemberében ’Notturni a L’ c. munkáját megosztott harmadik díjjal értékelte a zsűri, az ’Új Magyar Zeneszerző Fórum 2013’ zeneszerzőversenyen.

2015 februárjában egyike volt annak a négy fiatal európai zeneszerzőnek, akiknek darabjait beválasztották az ECSA (European Composer and Songwriter Alliance) éves konferenciájának záróhangversenyére. Ennek keretében került bemutatásra ’Luca Marenzio in Salzburg’ című darabja a brüsszeli BOZAR-ban.

Ugyanez év márciusában az ostravai ’GENERACE’ zeneszerző-verseny kiemelt különdíjasa lett, ’A világ útvesztője és a szív paradicsoma’ című munkájával.

2015 májusában az olasz Fondazione Spinola Banna per l’Arte alapítvány pályázatának győzteseként BABE(urope)L című darabját mutatta be a berlini Mosaik Ensemble, az olaszországi Bannában.

Az 2015 októberében megrendezésre került Új Magyar Zenei Fórum 2015 zeneszerzőverseny kamarazenei kategóriájában I., míg nagyzenekari kategóriában II. díjat nyert Melodiemusik, illetve Quintet című darabjaival. Ezen kívül elnyerte Eötvös Péter, az Editio Musica Budapest és az Óbudai Danubia Zenekar különdíjait is. 2016-ban Artisjus-díjat kapott.

2022-ben zeneszerzői, zenei rendezői tevékenységéért Erkel Ferenc-díjban részesült.

2023-ban Sinfonia Nr 1 című alkotását az év komolyzenei műve kategóriában Artisjus-díjjal ismerték el.

 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2020 Judit Rajk: Stolen Time Hungaroton HCD 32844
 
Cím Típus Dátum
"Listen to my chords, please!" Kamarazene 0
12 Cadences Szólóhangszerre 2020
12 Makams Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 2018
4x1 Chansons Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2020
6:3 Ensemble 2018
7 Ant(hem)s Kamarazene 2015
9 Songs - Hommage á Mátyás Seiber Kórusmű a cappella 2018
A bölcs, a bolond és a hegy Színpadi mű 2017
A molett menyasszony sminkje Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2020
A világ útvesztője és a szív paradicsoma Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2013
Alabama March Szimfonikus zenekarra 2019
Allein Gott in der Höh sei Ehr Kamarazene 2015
Altató Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2023
Ambrosian Rite Kamarazene 2017
Ami marad Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2020
An meine Völker! Vegyeskarra 2017
Anakreonteion Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2013
Antiopé-töredékek Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 2018
Arnaut Daniel Sestinája Szólóhangszerre 2013
Az esztendő négy szakasza Vegyeskarra 2012
Az utolsó hajnal Filmzene 2024
BABE(urope)L Kamarazene 2014
Bahnmusik Vonószenekarra 2019
Bertókiada Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2023
Blake’s Tygers Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2021
Brief Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2020
C-o-n-s-u-m-m-a-t-u-m e-s-t Kamarazenekarra 2010
Choreae Quinqeecclensienses Kamarazenekarra 2023
Cimbalom Concerto Concerto 2021
Clownmusik Concerto 2021
D Szólóhangszerre 2016
Dadamusik Kamarazene 2019
Das Inhaltsverzeichnis / Tartalomjegyzék Szólóhangszerre 2023
Das Rheingold Live and prerecorded music 2015
Der Rhein am Tomasee Kamarazene 2019
Dichterliebe-Metamorphosen Szólóhang(ok)ra és zenekarra 2016
Dopo la lettura dell’opera trentottesima - Hommage à Kurtág Kamarazene 0
Due linee Kamarazene 2015
E világon nem érhet seb Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2013
Ealg!snu Szólóhangszerre 2011
Egy kiállítás emlékképei Szólóhangszerre 2022
Egy nap Filmzene 2018
Eine kleine Stadtmusik Kamarazene 2023
Es ist genug Ensemble 2016
FROGcerto Concerto 2017
Fanfara Gisella Kamarazenekarra 2022
Fehér-dal Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2016
Fiatal asszonyok éneke Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2010
Fiatal tengeren - Hommage á Hemingway Kamarazene 2014
Folk Songs 1913 Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2022
Françoise Gilot en Afrique Kamarazene 2023
FreenchHorn Szólóhangszerre 2016
GW150914 Kamarazene 2016
Genesis Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2012
Gilgamesh-Recitations Kamarazene 2021
GlissAnatolia Concerto 2023
Ha Szólóhangszerre 2015
Hangyák indulója Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 2021
HautBOis(N-MOT) Vonószenekarra 2016
Hemingway´s Speech Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2017
Horn Speech 2023 Szólóhangszerre 2023
If You Kill A Snake, You Have A Snake Szólóhangszerre 2022
Ingamozgás Kamarazene 2023
Intrada Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2021
Invocation & Perpetuum Mobile Kamarazene 2020
Jam Quartet Kamarazene 2016
Jan van Eyck’s Eight Reflections in the Arnolfinis´ Convex Mirror Szólóhangszerre 2023
JoycEND Vegyeskarra 2019
Játék Kamarazene 2018
Kalevala-variációk Kórusra és szólóének(ek)re 2016
Karşılıklı konuşma Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2018
Kikaku & Basho Kamarazene 2015
Kipling’s Speech Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2016
Kunstmusik Szimfonikus zenekarra 2020
Lamentazione sul Re Szólóhangszerre 2021
Le testament de Josquin des Prez Kamarazene 2015
Lebenslauf Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2017
Lerchenquartett – Hommage a J. Haydn Kamarazene 2018
Les Adieux Kamarazene 2022
Lilla és a vitéz Szólóhang(ok)ra és zenekarra 2023
Little Harry Hughes Szólóhangszerre 2019
Lob des Tokayers Nőikarra 2021
Logopédia Szólóhangszerre 2019
Luca Marenzio in Salzburg Kamarazenekarra 2012
Lópánik Színpadi mű 2023
MALÁ (a) J (á) P (j) A (p) N (a) T (n) U (t) M (u) Vegyeskarra 2013
Magasabb panteizmus dióhéjban Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2012
March 13, 1727 Kamarazenekarra 2023
Marching Tuba Szólóhangszerre 2020
Marcia Alessandro Federico Szimfonikus zenekarra 2023
Matryoshka Szólóhangszerre 2020
Matsuo Bashō’s Song Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2020
Melinda-Esterházyade 2020 Kamarazene 2020
Melodiemusik Ensemble 2015
Melodievariationen !meghatározása folyamatban 0
Melody of Budapest Kamarazene 2023
Miközben 1969, 2018 és 2022 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2022
Mille lingue in bocca Nőikarra 2021
Mima´amakim Kamarazene 2015
Misztótfalusi Kis Miklós vacsorája Kamarazene 2019
Molly’s Dream Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2022
Moses’ Song / Mózes éneke Vegyeskarra 2022
Mrs. Trio Kamarazene 2019
Máté 6:3 Szólóhangszerre 2020
Negatio Petri Kórusra és zenekarra 2022
Notturni a L Ensemble 2013
Ode to Joyce Vegyeskarra 2011
Odysseus kam - In memoriam Gy. Ligeti Vegyeskarra 2023
One Hundred Famous Views of Edo Kamarazene 2018
Orfeusz éneke Szimfonikus zenekarra 2017
Organi - Cimbalomra és zongorára Kamarazene 0
Oscar Speech Szólóhangszerre 2019
Ostdeutsche Autofantasie / Kelet-német autófantázia Concerto 2022
Out at S.E.A. 123 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2013
Paian Kamarazene 2014
Peaceful Landscape with Moss Szólóhangszerre 2023
Pentagrammon Kamarazene 2015
Pertisiada Ensemble 2023
Pesther Karneval 2019 Szólóhangszerre 2019
Petri-dal (Hommage à Chr. Morgenstern) Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2015
Pom-Pom March Szimfonikus zenekarra 2023
Posauner- Marsch Szólóhangszerre 2022
Prélude á le prélude Kamarazene 2015
Psalm XLII Kórusra és zenekarra 2021
Pseudomakam Kamarazene 2015
Pseudomarsch Kamarazene 2017
Pénelopeia Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2012
Quartet pour la fin du jam Kamarazene 2016
Quasi zimbalo Concerto 2021
Quintet Zenekari mű 2015
Raabertüre Szimfonikus zenekarra 2021
Recitativo & Rituale Kamarazene 2023
Recitativo prosecco Kamarazene 2020
Repülő Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2022
Ricerca di ricercare Kamarazene 2017
Rilke-dal két kísérettel - Két hasonló képben Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 2014
Rintocchi di mezzonotte Kamarazene 2015
Satmar Song Kamarazene 2022
Schmuÿle & Samuel Goldenberg Szólóhangszerre 2018
Si King-dalok Szólóhang(ok)ra, szólóhangszer(ek)re és z.karra 2019
Si King-dalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2018
Silenzio! Szólóhangszerre 2012
Sinfonai Szólóhangszerre 0
Sinfonia Nr. 1 Szimfonikus zenekarra 2022
Sinfonia Nr. 2 Szimfonikus zenekarra 2022
Singende Fontäne / Éneklő kutak Kamarazene 2014
Six Honest Serving-Men Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2020
Smith Trio Kamarazene 2017
Sonetto Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2013
Song Book 2021 Vegyeskarra 2021
Song For The Persecuted Ensemble 2020
Spencer & Therese Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2010
Suite in 3 Vonószenekarra 2018
T.L(X) Kamarazene 2016
TRIOverture Kamarazene 2019
Tango-Loop 2022 Szólóhangszerre 2022
Tartalomjegyzék Szólóhangszerre 2023
The Death of Orpheus Színpadi mű 2014
The Guide For The Perplexed Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 2020
Three Jim Carrey-Speeches Szólóhangszerre 2021
Three Songs Szólóhangszerre 2015
Tiefhornfantasie aus den Ostalpen Vonószenekarra 2023
Tommy Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 2021
Tornyai Péter levele Szólóhangszerre 2019
Tra - Hommage a J.S.Bach Kamarazene 2013
Tre dui - Zenei történés hat előadóra Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2012
Trittico dalla mia finestra Kamarazene 2014
Uvdtloriaq himnusza a felkelő naphoz Szólóhangszerre 2014
Variationen über ein Thema von - Szimfonikus zenekarra 2014
Wanderers Nachtlied II Kamarazene 2021
Wandering Romances Kamarazene 2022
Wenn dein Mütterlein Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2014
Wind Book 2023 Fúvószenekarra 2023
Wnaderers nachtlied / Vándor éji dala Szólóhang(ok)ra és kamaraegyüttesre 2014
Zsolnay March Fúvószenekarra 2016
Zsolnay-dances Fúvószenekarra 2019
Zulu Nights Vegyeskarra 2023
bLd Szólóhangszerre 2014
burjan Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 2021
for larry Szólóhangszerre 2011
i fiori Kamarazene 2012
inno Szólóhangszerre 2012
quasi quatricinium Kamarazene 2009
qui Kamarazene 2012
tr(io) Kamarazene 2011
Átirat - Josquin des Préz: Pater Noster !meghatározása folyamatban 2016
Ódák (诗经) Szólóhang(ok)ra és zenekarra 2017
Öi-(jj) Szólóhangszerre 2016
Örkény dilemmája Live and prerecorded music 2014
Örkény dilemmája - x. változat !meghatározása folyamatban 0