Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Rubik Ernő Zoltán


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1981

 
1981-ben született Budapesten. 10 évesen kezdett el magántanárnál zongorázni, nem sokkal ezután első darabjai is születtek meg. Később szintetizátoron, majd számítógépen komponált, ebben a felhasználható hangszínek sokasága mellett az ragadta meg, hogy közvetlenül a megszólaló anyaggal tudott dolgozni, minden kis változtatásról azonnali visszajelzést kaphatott. 1998-tól 2004-ig az Erkel Ferenc Zeneiskola jazz-zongora szakának hallgatója volt. A jazz iránti vonzalma indította arra, hogy élő, hagyományos hangszerekkel dolgozzon. Mindeközben a Városmajori Gimnáziumban tanult, itt érettségizett 2000-ben.

A kortárs zene filozofikussága, a kifejezésbeli szabadság, a hangokkal való játék lehetősége arra ösztökélte, hogy jelentkezzen a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Konzervatórium zeneszerzés szakára. 2000-től 2004-ig Kocsár Miklós, majd Fekete Győr István növendéke volt. 2003 nyarán részt vett a Nemzetközi Bartók Szeminárium zeneszerzés kurzusán Michael Jarrel, Jonathan Harvey és Marco Stroppa irányítása alatt.

Célja a zene minél több oldalról való megközelítése, s lényegének lehető legmélyebb megismerése, átélése és megértése.
 
Cím Típus Dátum
Idiot Songs Kórusra és szólóének(ek)re 0
Yin és Yang Ensemble 2005
]obszöen[ Színpadi mű 2010
piano, voice, objects, dance (Art of Virus #8.1.2) Ensemble 0