Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Dobozy Borbála


csembaló

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1955

 
Dobozy Borbála Budapesten született. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zongora főtanszakon érettségizett. Párhuzamosan két éven át vendéghallgatóként látogatta Sebestyén János csembalóóráit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Felsőfokú csembalótanulmányait Zuzana Ruzicková vezetésével a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán kezdte, majd a prágai Zeneakadémián folytatta nála, ahol kitüntetéssel diplomázott. A következő években a historikus előadói gyakorlatot tanulmányozta: először a salzburgi Mozarteumban Liselotte Brändle, Nikolaus Harnoncourt és Johann Sonnleitner irányításával. Itt szerezte meg második diplomáját, ugyancsak kitüntetéssel. Ezután még egy évig tanult a zürichi Zeneakadémián Johann Sonnleitner tanítványaként.

Pályájának meghatározó eseménye volt, hogy 1983-ban díjat nyert a belgiumi Brugge-ben rendezett rangos nemzetközi csembalóversenyen, amelyre 2001-ben zsűritagként térhetett vissza. A legnevesebb fesztiválokon szerepel, fellépett már például a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Salzburgi Ünnepi Játékokon és a Bergeni Fesztiválon is több alkalommal. Az utóbbi években különösen gyakran koncertezik a kubai származású gambavirtuóz José Vázquezzel, aki egyben nemzetközi hírű hangszergyűjtemény birtokosa is és utazó kiállításával járják Európát, kurzusokat, koncerteket tartva.

Dobozy Borbála művészi tevékenysége középpontjában Johann Sebastian Bach életműve áll, de repertoárja szinte az egész csembalóirodalmat felöleli, beleértve a 20. századi és a kortárs zenét is. Több magyar zeneszerző – Hidas Frigyes, Balázs Árpád, Arányi-Aschner György – komponált már számára. Európa legtöbb országában és az USA-ban koncertezett, rádió-, TV- és lemezfelvételeket készített. Gottlieb Muffat műveit tartalmazó albuma (Componimenti musicali per il cembalo) 1992-ben elnyerte a Hamburgi Német Lemezkritikusok Díját.

A Magyar Bach Társaság Alapítványának elnökeként Dobozy Borbála aktívan részt vesz az évente megrendezett Budapesti Bach Hét szervezésében.

Díjak, elismerések
2011 Liszt-díj
2021 Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetés

Letölthető sajtófotó (4MB)

Dobozy Borbála aktuális koncertjei
Koncertkalendárium (www.muzsikalendarium.hu)