Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Karai József


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1927

 
1927. november 8. Budapest - 2013. szeptember 7.

Karai József Budapesten született 1927. november 8-án. Tanulmányait Budapesten és Pécsett végezte 1935 és 1946 között. Zenei tanulmányait viszonylag későn, 12 éves korában kezdte. A II. világháború végén besorozták, majd a háború után a Villamos Műveknél volt segédmunkás. 1947 és 1954 között Viski János és Farkas Ferenc növendékeként zeneszerzést tanult, Ferencsik János, Kórodi András és Somogyi László irányításával pedig karmesteri tanulmányokat folytatott a Liszt Ferenc Zeneakadémián.

1951-ben feleségül vette Kertész Katalint. 1948 és 1969 között több budapesti kórust vezényelt. Ez az időszak nagy mértékben hatott pályájára: számos kórusművet komponált. 1969 óta szabadúszó zeneszerzőként instrumentális műveket, dalokat, kantátákat, stb. szerzett.

Kompozíciói közül kb. 90 Magyarországon, 40 pedig külföldön (Darmstadtban, Pohlheimben, Frankfurtban, Tokióban, Moszkvában, Bostonban, Helsinkiben) került kiadásra. Lemezfelvételeinek száma meghaladja a százat. Ezeket a műveket világszerte játsszák.

Pályája négy állomásra osztható: a mesterek követése, a saját hang keresése, egy különleges avantgarde stílus kialakítása és egy, az egyszerűségen alapuló módszer kikristályosítása.

Érdeklődött a történelem, a vallástörténet, a filozófia, a művészetek és a technika világa iránt.
 
 
Cím Típus Dátum
3 darab fuvolára és zongorára Kamarazene 0
A bohóc és a dáma - fúvószenekarra Fúvószenekarra 1995
A bohóc és a dáma - rézfúvóskvintettre Kamarazene 1990
A bohóc és a dáma - ütőhangszerekre Ensemble 1990
A fonóban tánc jár Vegyeskarra 0
A jóság dala Vegyeskarra 1983
A kis testvér Gyermekkarra 0
A tél játékai Kamarazene 1997
Adeste Fideles Vegyeskarra 1996
Alleluja Vegyeskarra 1981
Angol népdal Kamarazene 1997
Ave Maria I. Nőikarra 1985
Ave Maria II. Nőikarra 1990
Ave Maris Stella Nőikarra 1987
Barangolók - Egy nap egy gyermek életéből Gyermekkarra 1963
Burleszk - harsonára és zongorára Kamarazene 1997
Burleszk - klarinétra és zongorára Kamarazene 1997
Bye and Bye Kórusra és szólóének(ek)re 1969
Congedo / Ero Vegyeskarra 1987
Consolation Vegyeskarra 1987
Csodálkozás Vegyeskarra 1974
Dal szöveg nélkül Kamarazene 1997
Dallal köszönt a tavaszi szél Nőikarra 1964
De Profundis (Psalm 130) Vegyeskarra 1980
Der Gondelfahrer Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1996
Die Kleinsten Marchen der Welt Vegyeskarra 1994
Divertimento angol népdalokra - ifjúsági vonószenekarra Vonószenekarra 1999
Divertimento angol népdalokra - rézfúvóskvintettre Kamarazene 1999
Egy gyermekrajzkiállítás képei Kamarazene 1998
Egy virágzó cseresznyefához Nőikarra 0
Ein Frühlingsabend Vegyeskarra 1985
El Cant dels Ocells - for solo voices, children´s choir and organ Szólóhang(ok)ra, kórusra és szólóhangszer(ek)re 1999
El Cant dels Ocells - for tenor solo and mixed choir Vegyeskarra 1995
Este Kamarazene 1972
Esti ima Nőikarra 1996
Estéli Nótázás / Abendgesange - vegyeskarra és zongorára Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1956
Estéli nótázás Kórusmű kísérettel 1956
Evening Waterfall Nőikarra 1987
Ev´ry Time I Feel the Spirit Vegyeskarra 1969
Gode Nacht / Gute Nacht Férfikarra 1998
Groteszk tánc Kamarazene 1967
Groteszk tánc / Grotesker Tanz - klarinétra és zongorára Kamarazene 1967
Hodie Christus Natus Est Férfikarra 1998
Hodie Christus Natus Est Nőikarra 1989
Hymn on the Universe Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1992
Három blues Nőikarra 1978
Hív a messzeség Gyermekkarra 0
I Want to Go to Heaven Vegyeskarra 1976
I Will Give My Love an Apple - nőikarra zongorakísérettel Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1985
I Will Give My Love an Apple - vegyeskarra Vegyeskarra 1970
In Dulci Jubilo Nőikarra 1996
In Dulci Jubilo - for mixed choir Vegyeskarra 1997
Intés az őrzőkhöz Nőikarra 1977
Kecskeméti toborzó Kórusmű kísérettel 0
Kis népdalszvit Gyermekkarra 1958
Kodály szavai (a Bicinia Hungarica ajánlásából) Gyermekkarra 0
Két gyermekkar Gyermekkarra 1957
Két humoreszk Kamarazene 1997
Kórus Kodály emlékére Kórusmű a cappella 0
Laudate Dominum (Psalm 150) Vegyeskarra 1993
Little David Kórusra és szólóének(ek)re 1976
Love Vegyeskarra 1985
Magyar karácsonyi dalok Nőikarra 1994
Meeresstrand Férfikarra 1986
Missa Brevis Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1999
My Lord, What a Morning Vegyeskarra 1969
Március Nőikarra 1987
Néha úgy érzem Vegyeskarra 0
Oh! I Know I Have Another Buildin´ Vegyeskarra 1969
Oktoberlied Férfikarra 1989
Old Ark´s a-Movering Kórusra és szólóének(ek)re 1976
Pajtás jó éjszakát Kórusmű kísérettel 0
Pater Noster Vegyeskarra 1988
Personent Hodie Kórusra és szólóének(ek)re 1996
Psalmus 23 Nőikarra 2001
Regősének Nőikarra 1981
Resonemus Laudibus Vegyeskarra 1996
Rhytmus e Mariali Kórusra és szólóének(ek)re 1998
Rise Up, Shepherd Vegyeskarra 1969
Rög a röghöz Férfikarra 0
Sinner, You Know Vegyeskarra 1976
Sometimes I Feel Vegyeskarra 1969
Stabat Mater Vegyeskarra 1983
Surrexit Christus Hodie Vegyeskarra 1987
Swing Low, Sweet Chariot Kórusra és szólóének(ek)re 1976
Szabadság, szállj közénk! Kórusmű a cappella 0
Száncsengő / Schlittenglöcken Gyermekkarra 1956
Tavaszi dal Kórusmű a cappella 0
Tavaszi ujjongás Kórusmű kísérettel 1982
The Blackbird Vegyeskarra 1974
The Carter´s Health Vegyeskarra 1970
The Old Fox Vegyeskarra 1970
The Truth from Above Kórusra és szólóének(ek)re 1996
The Truth from Above - for solo voices and mixed choir Kórusra és szólóének(ek)re 1996
Three English Folk Songs Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1993
Tizenkét spirituálé Vegyeskarra 0
Téli táj Kórusmű a cappella 0
Tündér, ha lennék... Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1974
Tündérsíp Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1976
Ugrótánc Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1977
Vadrózsa / Dikaja Rosa / Rose, oh Rose Gyermekkarra 1956
Varázsének Nőikarra 1978
Vidám nóta Vegyeskarra 0
Virágsirató Nőikarra 0
Wade in the Water Kórusra és szólóének(ek)re 1976
Wie fällt der Regen Nőikarra 1987
Zenés ébresztő Gyermekkarra 0
Áldalak búval, vigalommal Nőikarra 0
Égi vasút Kórusmű kísérettel 0
Éjszaka Nőikarra 1976
Új regősének Nőikarra 0
Őszi szél Kamarazene 1997