Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Darvas Ferenc


Zeneszerző

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1946

 
A legtöbbet foglalkoztatott színházi zeneszerző, alkalmi együtteseivel közreműködő is. A Budapesti Katona József Színházban az ő zenéjével százötvenszer került színre a Talizmán című Nestroy darab. Az Örkény István Színházban 2010-ben is sikeresen a játsszák a Jó gyerekek képeskönyve című rémvarietét, melyben a The Tiger Lillies zenéjét Darvas Ferenc és zenésztársai tolmácsolják.

Munkássága egyik fontos részét képezik a színházi dalok. Többek közt Bereményi Géza, Rigó Béla szövegeire írt zenét, de a legfontosabb szerzőtársa Várady Szabolcs. A Darvas-Várady szerzőpáros 2010-ben is írt új dalokat, a Radnóti Színház számára Heltai Jenő: Naftalin c. darabjához.

Számos filmhez, tévé és rádiójátékhoz komponált zenét. Zongorarögtönzéseivel a némafilmek világát elevenítette meg több múltat idéző mozielőadáson. Elismert zongorakísérő. Többek között Csákányi Eszter, Koltai Róbert és Eszenyi Enikő partnere. Az Örkény István Színház Kasimir és Karoline című produkciójában a zongorakísérő, állandó színpadi jelenlétével főszerepet kap. Miközben az író, Ödön von Horváth instrukciójának megfelelően zenét rögtönöz, a hatvankét "bábszínházi" jelenetet elővezeti, narrációjával összeköti.

 
Cím Típus Dátum
A Blaha-sztori Színházi zene 2013
A birodalom iskolája Filmzene 2003
A bűvös erdő Filmzene 1978
A dzsungel könyve Színházi zene 1999
A forradalom arca - Egy pesti lány nyomában Filmzene 2006
A gyötrelmes gyémánt Filmzene 1996
A három jószívű rabló Filmzene 1979
A három testőr Színházi zene 2000
A kollégium végnapjai Filmzene 1996
A két Hunyadi Színházi zene 2000
A legkisebb boszorkány Színházi zene 2000
A lovaggá ütött vándor Színházi zene 2002
A lépcső Filmzene 1995
A menekülő egyetem Filmzene 2005
A miskolci boniésklájd Filmzene 2004
A múmia közbeszól Filmzene 1967
A nagy postarablás Filmzene 1992
A rossz orvos Filmzene 1996
A szárnyas ügynök Filmzene 1987
A talizmán Színházi zene 2001
A tanítványok Filmzene 1985
A turné Filmzene 1995
A törökfejes kopja Filmzene 1973
Akárki Színházi zene 2006
Amika cukrászdája Színházi zene 2013
Az asszony Filmzene 1996
Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög Színházi zene 2007
Boldog Óra Színházi zene 2014
Broadway felett az ég Filmzene 2014
Budakeszi srácok Filmzene 2006
Bukfenc Filmzene 1993
Bunbury Színházi zene 2005
Ciki, te boszorkány Filmzene 0
Csalódások Filmzene 1973
Cymbeline Színházi zene 2000
Da Capo Filmzene 1989
Eldorádó Filmzene 1988
Eszterkönyv Filmzene 1989
Európa messze van Filmzene 1994
Fehér tenyér Filmzene 2005
Gazdag szegények Színházi zene 2011
Hagymácska Színházi zene 1999
Hamvazószerda Filmzene 2004
Három idegen úr Filmzene 1995
Ibusár (huszerett!) Színházi zene 2009
Illemtan gyerekeknek Színházi zene 2008
Kakuk Marci Színházi zene 2001
Ketten Párizs ellen Filmzene 2015
Kishalak... Nagyhalak... Filmzene 2008
Korcsula Színházi zene 2006
Kávécsarnok Színházi zene 2007
Kérők Filmzene 1986
Kőmanó Színházi zene 2009
Kőválasz Színházi zene 2008
Lift rapszódia Filmzene 1979
Liliomfi Színházi zene 1997
Líra és Epika Színházi zene 2009
Megy a gőzös Filmzene 2007
Május 35 Színházi zene 2010
Mámó Filmzene 1998
Mélyen őrzött titkok Filmzene 2003
Naftalin Színházi zene 2009
Noé bárkái Filmzene 1983
Peer Gynt Színházi zene 1999
Pinokkió Színházi zene 1998
Pintyőke cirkusz, világszám! Színházi zene 1980
Priváthorvát és Wolframbarát Filmzene 1993
Pá, drágám Filmzene 1994
Szarajevó kávéház Filmzene 1996
Szentek és bolondok Filmzene 2002
Szökés Filmzene 1997
Telitalálat Filmzene 2003
Tom Jones Színházi zene 2005
Tűzoltó Színházi zene 2007
Utazás apánkkal Filmzene 2016
Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat Filmzene 2002
Volt egyszer egy fesztivál... Filmzene 1991
Volt egyszer egy légió Filmzene 1989
Vörös vurstli Filmzene 1988
Ágacska Színházi zene 2016
Ál(l)omás Filmzene 2014
Álombrigád Filmzene 1985
Álomlátók Filmzene 2008
Ámbár tanár úr Filmzene 1998
Ördög vigye Filmzene 1992