Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Aggházy Károly


Zeneszerző

Születési hely
Pest
Születési dátum
1855

 
Aggházy Károly (Pest, 1855. október 30. – Budapest, 1918. október 8.) magyar zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus, a magyar zenetörténet jelentős alakja. Munkássága a magyar zene két nagy korszakát kötötte össze: Liszt Ferenc és Bartók Béla korát. Zenéjét a nyugatias iskolázottság és a magyar hagyományok átmentésére irányuló törekvés jellemezte. Közönsége és kiadói nagyra értékelték műveit, így azok nagy része nyomtatásban fennmaradt.

Aggházy 1878 őszén Liszt Ferenc ajánlólevelével érkezett Párizsba. Itt találkozott a nála három évvel fiatalabb Hubay Jenővel, akivel 1875 augusztusában már léptek fel együtt egy szegedi ünnepi koncerten. Hubay ekkor a nagynevű, kiváló hegedűművész Vieuxtemps tanítványa volt. Mind a közönség, mind a kritikusok elismeréssel nyilatkoztak a két fiatal magyar művészetéről, a lapokban kedvező kritikák jelentek meg róluk. Bemutatkozó hangversenyük után úgy összebarátkoztak, hogy szinte elválaszthatatlanná váltak.

1880-ban meghívást kaptak Londonba, ahol a Saint James’s Hallban megrendezett nagyszabású hangversenyen rajtuk kívül fellépett Marcelle Sembrich és Albani Mária, illetve Sarah Bernhardt is. Az Aggházy–Hubay-páros népdalparafrázisokat játszott Hungarian National Melodies címmel. Hatalmas sikert arattak.

Aggházy Károly lírikus alkat volt. Legértékesebbek azok a magyaros művei, amelyekben Liszt és Mosonyi irányát követve népies dalelemeket oldott nyugat-európai formákká.
 
Cím Típus Dátum
10 magyar dal, Op. 5 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
12 dreistimmige Studien für Pianoforte, Op. 40 / 12 háromszólamú tanulmány zongorára, Op. 40 Szólóhangszerre 0
3 Amusements - Etudes de concert en sixtes pour le piano, Op. 38 Szólóhangszerre 0
3 Mazurkas, Op. 26 / 3 mazurka, Op. 26 Szólóhangszerre 0
4 Klavierstücke, Op. 41 / 4 zongoradarab, Op. 41 Szólóhangszerre 0
5 férfinégyes, Op. 17 Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 0
6 Lieder für eine Singstimme und Pianoforte, Op. 30 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
8 férfinégyes, Op. 34 Szólóhang(ok)ra kíséret nélkül 0
A Borzáné Marcsája Opera 0
A művészet diadala, Op. 27 Színházi zene 1894
A ravennai nász Opera 1908
Abendstimmung / Esti hangulat Szólóhangszerre 0
Acht zweistimmige Klavierstücke, Op. 39 / Nyolc kétszólamú zongoradarab, Op. 39 Szólóhangszerre 0
Andante és Scherzo, Op. 1 Szimfonikus zenekarra 1878
Canon (Albumblatt) Szólóhangszerre 1871
Dance de Noces pour, Op. 15 / Lakodalmas, Op. 15 Kamarazene 0
Danse hongroise Szimfonikus zenekarra 0
Die Bräutigam´s Lieder, Op. 31 / A vőlegény dalai, Op. 31 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Elégia Szólóhangszerre 1910
Etude de concert en octaves, Op. 21 Szólóhangszerre 0
Fantasie in Form von Variationen über das Weihnachtslied "Es ist ein´ Ros´ entsprungen" von M. Prätorius, Op. 14 Szólóhangszerre 1890
Fantasiestücke für Piano, Op. 10 Szólóhangszerre 0
Fünf Lieder für eine Singstimme mit Pianoforte, Op. 23 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Fünf Ländler-Impromptus, Op. 24 Szólóhangszerre 0
Gavotte musette Szólóhangszerre 0
Gavotte-Intermezzo "Ungesucht" Szólóhangszerre 0
Gyászhangok II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékére, Op. 37 Szimfonikus zenekarra 0
In the Forest, Op. 42 / Az erdőben, Op. 42 Szólóhangszerre 0
Kleine Rhapsodien für Piano, Op. 12 / Kis rapszódiák zongorára, Op. 12 Szólóhangszerre 0
Ländlerstimmungen, Op. 22 Szólóhangszerre 0
Magyar hangulatok, Op. 35 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Marcia, Op. 18, No. 2 Kamarazene 0
Maritta, a korsós madonna, Op. 32 Opera 1895
Moments caractéristiques, Op. 16 Szólóhangszerre 0
Musique de pantomime, Op. 29 Szólóhangszerre 0
Nocturne pour Piano, Op. 6 Szólóhangszerre 0
Poémes hongrois, Op. 13 Kamarazene 0
Puszta Klänge: Concert-Duo für Pianoforte und Violine, Op. 7 / Pusztai hangok: Koncert-duó zongorára és hegedűre, Op. 7 Kamarazenekarra 1880
Rondo all’ongharese, Op. 18, No. 1 Kamarazene 0
Rákóczi szimfonikus énekköltemény Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1895
Rákóczy gyászinduló, Op. 36 !meghatározása folyamatban 0
Sechs Lieder, Op. 31 / Hat dal, Op. 31 Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Serenata alla chitarra pour Piano Szólóhangszerre 0
Soirées hongroises, I. séries, Op. 5 / Magyar esték, I. sorozat, Op. 5 Szólóhangszerre 0
Soirées hongroises, II. séries / Magyar esték, II. sorozat Szólóhangszerre 0
Suite hongroise, Op. 19 Kamarazene 0
Szép leányok Színházi zene 0
Toborzó nagyzenekarra Szimfonikus zenekarra 0
Toquade pour Piano, Op. 8 Szólóhangszerre 0
Trois piéces, Op. 32 / Három darab, Op. 32 Szólóhangszerre 0
Ungarische Tänze für Pianoforte, Op. 11 / Magyar táncok zongorára, Op. 11 Szólóhangszerre 0
Variations sur le Théme "Une Fièvre brulante" de l’Opéra "Richard Coeur de Lion" de Grétry, Op. 20 Szólóhangszerre 0
Zongoraötös, Op. 43 Kamarazene 0
f-moll vonósnégyes, Op. 25 Kamarazene 1892