Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Vántus István


Zeneszerző

Születési hely
Vaja
Születési dátum
1935

 
1935. október 27., Vaja - 1992. július 9, Debrecen

Középiskolai tanulmányait a nagyhírű Debreceni Református Kollégium zenei tagozatán végezte. Ugyanekkor a város zeneművészeti szakiskolájában Szabó Emil tanítványa volt. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1955-60-ban Szabó Ferenctől tanulta a zeneszerzést. 1960-tól "választott hazája" Szeged lett. 1960-66-ig a szegedi Zeneművészeti Szakiskolában a zeneszerzés és zeneelmélet, 1966-tól pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatának tanára.

Zenekari művek, két opera és számos kórusmű - Balassi Bálint, Juhász Gyula, József Attila, Tóth Árpád, Weöres Sándor verseinek megzenésítései jelzik zeneszerzői munkásságának irányát. A zeneszerzői munka technikai eszközeit jól ismeri, nagy koncentrációra képes. Minden műve kitűnően megszerkesztett, nem használja ki a kínálkozó könnyedebb megoldásokat. Formái feszesek, szűkszavúak, és figyelemmel van a korszerű kompozíciós munka belső törvényeire is.

Mindkét operáját a Szegedi Nemzeti Színház mutatta be. Műveit magyarországi és külföldi hangversenytermekben és a Magyar Rádióban egyaránt játsszák. Portréfilmje a Magyar Televízióban volt látható. 1967-ben és 1975-ben Szeged Város Alkotói Díjával, 1976-ban Erkel-díjjal tüntették ki.
 
Cím Típus Dátum
A bánat Nőikarra 1964
A három vándor Opera 1967
Aranykoporsó Opera 1975
Burlesca Kamarazene 1970
Concerto grosso (Nella notte) Vonószenekarra 1981
Dithyrambos - Zongorára Szólóhangszerre 1977
Dunántúli pentatónia Vonószenekarra 1986
Ecloga Kamarazenekarra 1979
Elnémulások (Kései üzenet szülőfalumba) Vonószenekarra 1982
Elégia Szimfonikus zenekarra 1962
Forrás vizét fel ne kavard Kórusmű a cappella 1992
Fragmenta Bathoriana Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 1980
Gemma - Vonószenekarra Vonószenekarra 1988
Gyermekzene Kamarazene 1958
Hangcsoportok Kórusmű a cappella 1991
Harangszó - In memoriam Rudolf Maros Szólóhang(ok)ra, kórusra és kamarazenekarra 1985
Himnusz az emberhez Kórusra és zenekarra 1970
Hommage á J.S. Bach Kamarazene 1986
Hommage á Mozart Szólóhangszerre 1991
Három vihar-kórus Vegyeskarra 1963
Húsvétra Vegyeskarra 1979
Inventio Poetica - Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról Kórusmű a cappella 1975
Jöjj, vihar! Vegyeskarra 1961
Jön a vonat Vegyeskarra 1962
Kuli Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1969
Kvá király szerelme Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1964
Két kis gyeremekkar Gyermekkarra 1990
Két kis zongoradarab Szólóhangszerre 1991
Két őszi dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1961
Madrigal Nőikarra 1960
Meditatio Kamarazene 1989
Musica terrena Szimfonikus zenekarra 1960
Naenia Vonószenekarra 1977
Notturno Kamarazenekarra 1981
Parabola Kamarazene 1960
Példabeszéd Vegyeskarra 1983
Quintetto d´ottoni / Rézfúvós kvintett Kamarazene 1987
Rondó Szólóhangszerre 0
Rézdomborítás Ady Endre emlékére Kamarazene 1969
Sakk-zene Kamarazene 1992
Scherzo Szólóhangszerre 0
Szonáta orgonára Szólóhangszerre 1960
Szvit - Szóló hegedűre Szólóhangszerre 1961
Testamentum Vegyeskarra 1962
Trió Kamarazene 1976
Tükörkánon Kamarazene 0
Tűz Férfikarra 1977
Vadrózsák - Kantáta Kórusra és kamarazenekarra 1958
Valaki hí téged Vegyeskarra 1986
Visszaverődések Kamarazenekarra 1976
Vörös szekér a tengeren Vegyeskarra 1963