Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Veress Sándor


Zeneszerző

Születési hely
Kolozsvár (Cluj Napoca)
Születési dátum
1907
Weboldal

 
1907. február 1., Kolozsvár (ma: Cluj-Napoca, Románia)- 1992. március 2., Bern

Veress Sándor zeneszerzői munkássága a Bartók és Kodály utáni nemzedék legkiválóbb alkotói teljesítményeként értékelhető a magyar zenetörténet körében. Széleskörű zenei felkészültsége eredményeként Veress munkássága is sokoldalú kibontakozással ajándékozta meg a magyar zenekultúrát: népzenekutatóként, zongoraművészként és zenepedagógusként is kimagasló jelensége volt korának.

Pályáját a II. világháború és a nyomában járó politikai változások kettétörték: 1949-ben, 42 éves korában véglegesen elhagyta hazáját és Svájcban, Bern városában telepedett le, ahol haláláig élt. Élete utolsó hónapjaiban felvette a svájci állampolgárságot. Zeneszerzői munkásságának első, magyarországi korszakát döntően meghatározta a magyar népzene, amelynek őmaga gyűjtője és kutatója volt. Azonban Veress kora ifjúságától kezdve törekedett az egykorú nyugat-európai zene stílusáramlatainak megismerésére, és azoknak saját, személyes stílusával való művészi konfrontálására. A II. világháborút megelőző európai tanulmányútjainak (London, Róma, etc.) eredményeként Veress Sándor az új magyar zene egyik legszélesebb látókörű, európai rangú képviselőjévé vált már a harmincas évek második felétől kezdődően. Magyarországi alkotóperiódusának két nagy betetőző műve volt: a Térszili Katicza című egyfelvonásos táncjáték (1942-1943), és a Szent Ágoston szövegére írt zsoltár, a Sancti Agustini Psalmus (1943-1944). Emigrációját megelőzően Veresst a magyar zenei élet legígéretesebb zeneszerzőjeként értékelték hazájában: Bartók halála alkalmából többek között őt kérték fel a gyászzene megírására (Threnos, 1945), majd 1949-ben a legrangosabb magyar művészeti díjat, a Kossuth-díjat ugyancsak neki ítélte a korabeli művészeti élet vezetősége. 1985-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal tüntették ki.

Berni éveiben - kitágult művészi horizontjának eredményeképpen - néhány év elteltével megújította zenei stílusát és alkotói szemléletét. Munkásságának műfaji sokoldalúsága továbbra is meghatározó maradt, kamaraművei a legváltozatosabb hangszeres kombinációkban készültek, versenyművei és zenekari alkotásai további új személyes kezdeményezésként értékelhetők a nyugat-európai kortárs zene területén. Az 1950-es évektől kezdve írt kompozícióiban a dodekafón szerkesztés meghatározó jelentőségűvé vált, azonban e technikát saját személyes stílusához alakítva használta.

Veress Sándor 1950-1968-ig a berni Konzervatórium tanáraként működött, majd 1968-1977-ig a berni egyetem professzora volt. A hatvanas évek során az USA-ban és Ausztráliában több alkalommal vendégprofesszori megbízatást töltött be. 1992. március 2-án hunyt el Bernben.
 
Cím Típus Dátum
A búbánat keserűség Férfikarra 1938
A csodafurulya Balett / Choreographic work 1937
B-moll zongoratrió Kamarazene 1924
Baryton-trió Kamarazene 1985
Betlehemi kántáló Kórusmű a cappella 1937
Canti ceremissi / Cseremisz népdalok Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1945
Cinque canti su testi di Attila József / Öt dal József Attila verseire Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1945
Concerto per clarinetto e orchestra / Klarinétverseny Concerto 1982
Concerto per pianoforte, archi e percussione / Concerto zongorára, vonósokra és ütőhangszerekre Concerto 1952
Concerto per quartetto d´archi e orchestra / Concerto vonósnégyesre és zenekarra Concerto 1961
Concerto per violino e orchestra / Hegedűverseny Concerto 1939
Concertotilinkó [Fuvolaverseny] Concerto 1991
Cukaszőke csárdás Kamarazenekarra 1940
Cukaszőke csárdás Kamarazene 1941
Das Glasklängespiel / Az üveghangjáték Kórusra és kamarazenekarra 1978
Diptych Kamarazene 1968
Divertimento Kamarazenekarra 1937
Drei Sonatinen für Kinder / Három szonatina gyermekeknek Szólóhangszerre 1935
Dudari nóták Vegyeskarra 1939
Elegia per baritono, arpa e archi / Elégia baritonra, hárfára és vonósokra Szólóhang(ok)ra és kamarazenekarra 1964
Erdélyi kantáta Vegyeskarra 1935
Expovare Kamarazenekarra 1964
Fingerlarks Szólóhangszerre 1946
Fünf Klavierstücke / Öt zongoradarab Szólóhangszerre 1950
Geschichten und Märchen / Történetek és mesék Kamarazene 1988
Guzsalyasban Vegyeskarra 1939
Gyermekkar és három kánon Gyermekkarra 1929
Hangjegyek lázadása Opera 1931
Homage to Wales Szólóhangszerre 1948
Hommage a Paul Klee Kamarazenekarra 1951
Három népdalfeldolgozás vegyeskarra Vegyeskarra 1929
Introduzione e Coda / Bevezetés és coda [Klarinét-trió] Kamarazene 1972
Jánoshidi vásártéren Vegyeskarra 1929
Karácsonyi kantáta háromszólamú gyermekkarra Kórusmű a cappella 1934
Kis szvit zongorára Szólóhangszerre 1938
Kárpátokon innen és túl Vegyeskarra 1939
Két svájci népdal Gyermekkarra 1953
Két virágének Kórusmű a cappella 1936
Laudatio musicae. Ein "Ohren-vergnügendes und Gemüth-ergötzendes Tafelconfect" Kórusra, szólóhangszer(ek)re és zenekarra 1958
Liszt: Magyar Történelmi Arcképek - zenekarra / Ritratti Ungheresi - per orchestra Szimfonikus zenekarra 1989
Liszt: Magyar Történelmi Arcképek - zongorára / Ritratti Ungheresi per pianoforte Szólóhangszerre 1956
Mary Had a Little Lamb / "Roedd gan mair un oenig dof / Maria avena un angel Kórusmű a cappella 1961
Memento Kamarazene 1983
Musica Ungaresca Szimfonikus zenekarra 1938
Musica concertante per 12 archi / Musica concertante 12 vonóshangszerre Vonószenekarra 1966
Népdalszvit Vegyeskarra 1933
Orbis tonorum Kamarazenekarra 1986
Orbán Férfikarra 1924
Partita No. 2 Szimfonikus zenekarra 1936
Passacaglia concertante Kamarazenekarra 1961
Quartetto per archi, No. 1 / I. vonósnégyes Kamarazene 1931
Quartetto per archi, No. 2 / II. vonósnégyes Kamarazene 1937
Quattro danze Transilvane / Négy erdélyi tánc Vonószenekarra 1944
Respublica nyitány Szimfonikus zenekarra 1948
Roedd gan mair un oenig dof / Mary Had a Little Lamb Kórusmű a cappella 1961
Rábaközi nóták Férfikarra 1940
Sancti Augustini psalmus contra partem Donati Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1944
Seconda sonata per violino e pianoforte / II. szonáta hegedűre és zongorára Kamarazene 1939
Sei Csárdás / Hat csárdás Szólóhangszerre 1938
Sette Danze ungheresi / Hét magyar tánc Szólóhangszerre 1938
Sinfonia Minneapolitana Szimfonikus zenekarra 1953
Sinfonia No. 1 / I. szimfónia Szimfonikus zenekarra 1940
Somogyi táncok Kamarazene 0
Sonata per orchestra / Szonáta zenekarra Szimfonikus zenekarra 1953
Sonata per pianoforte / Zongoraszonáta Szólóhangszerre 1929
Sonata per violino solo / Hegedűszonáta Szólóhangszerre 1935
Sonata per violoncello solo / Csellószonáta Szólóhangszerre 1967
Sonatina per oboe, clarinetto e fagotto / Soantina oboára, klarinétra és fagottra Kamarazene 1931
Sonatina per pianoforte / Szonatina zongorára Szólóhangszerre 1932
Sonatina per violino e pianoforte / Szonatina hegedűre és zongorára Kamarazene 1932
Sonatina per violoncello e pianoforte / Szonatina csellóra és zongorára Kamarazene 1933
Sonatine für Violine und Violoncello / Szonatina hegedűre és csellóra Kamarazene 1928
Songs of the Seasons Vegyeskarra 1967
Szatmári táncok Kamarazene 0
Szent Ágoston psalmusa az eretnekek ellen / Sancti Augustini Psalmus contra partem Donati Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1944
Talpalatnyi föld Filmzene 1948
Threnos in memoriam Béla Bartók Szimfonikus zenekarra 1945
Tizennégy férfikar magyar népi dallamokra Férfikarra 1934
Tizenöt gyermekkar Gyermekkarra 1936
Tizenöt kis zongoradarab Szólóhangszerre 1935
Trio "3 quadri" / Trio "3 kép" Kamarazene 1963
Trio per archi / Vonóstrió Kamarazene 1954
Tromboniade Concerto 1990
Térszili Katicza Balett / Choreographic work 1943
Ungarischer Werbetanz / Nógrádi verbunkos Kamarazene 1940
Venti Pezzi per pianoforte / Húsz zongoradarab Szólóhangszerre 1938
Én elmentem a vásárra Kórusmű kísérettel 1950
Óda Európához / Ode all´Europa Vegyeskarra 1962
Óda Európához. Köszöntés Illyés Gyulának, Európából Vegyeskarra 1962