Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szervánszky Endre


Zeneszerző

Születési hely
Kistétény
Születési dátum
1911

 
1911. december 27., Kistétény - 1977. június 25., Budapest

1922-1927 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán klarinétozni tanult, 1928-1930 között Olaszországban és Törökországban járt tanulmányúton. 1931-ben ismét a budapesti Zeneakadémia hallgatója: Siklós Albertnél tanult komponálni, oklevelét 1936-ban nyerte el.

A harmincas évek közepétől Kuti Sándorral részt vett az illegális kommunista mozgalomban. 1941-ig különböző zeneiskolákban tanított zeneelméletet. Ekkor keletkezett első két jelentékeny műve, az I. vonósnégyes (1938, bemutató 1942) és a Divertimento vonószenekarra (1939, bemutató 1940). 1941-1948 között a Nemzeti Zenedében zeneszerzést és elméleti tárgyakat tanított, 1949-től haláláig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanára. 1945-től 1949-ig a Szabad Nép zenekritikusa. A Magyar Zeneművészek Szövetségének tagja, 1949-1956 között elnökségi tagja volt.

Első alkotó periódusára a világos, diatónikus, népzenével rokon szerkesztés jellemző; ennek az időszaknak két kiemelkedő alkotását, az 1949-ben írott Honvédkantátáját és az 1951-ből való Zenekari Rapszódiát jutalmazták először Kossuth-díjjal.

Második alkotó periódusára Bartók stílusa hatott, s harmóniavilágában feltűnt a tizenkét fokú szerkesztés is. Ez idő tájt alkotott három nagy Petőfi-kórusáért és 1950-ben írott Klarinétszerenádjáért tüntették ki másodízben Kossuth-díjjal.

Harmadik alkotó periódusát elsősorban a tizenkét fokú szerkesztési technika jellemzi. 1954-ben írott József Attila Concertójában, majd a II. vonósnégyessel (1957), de főként a Hat zenekari darabbal (1959, bemutató 1961) indította el új stílusú műveinek sorát, amelynek legjelentősebb alkotásai a Variációk zenekarra (1965), a Klarinétverseny és a Hét fuvolaetüd, valamint oratóriuma a Sötét mennyország Pilinszky János szövegére. 1963-ben Érdemes Művész, 1977-ben Kiváló Művész címmel tüntették ki.
 
Cím Típus Dátum
"Akiket a pacsirta elkísér" (Tűzvirág) Filmzene 1958
20 könnyű darab két hegedűre Kamarazene 1942
25 könnyű kis hegedű-duó Kamarazene 1947
75 könnyű etűd kétszólamú kánon formában Szólóhangszerre 0
A Bilincs Vegyeskarra 1954
A capella nőikarok Nőikarra 1956
A kutyák dala Vegyeskarra 1955
A tavaszhoz Kórusra és zenekarra 0
Astarte - Balett Balett / Choreographic work 0
Az ezernevű lány Színházi zene 1962
Az éj - Kantáta Kórusra és zenekarra 1975
Berenice Színházi zene 1947
Búsulnak a virágok Szólóhang(ok)ra és zenekarra 1954
Concertino furulyára és kiszenekarra Concerto 1961
Concerto József Attila emlékére Szimfonikus zenekarra 1954
Concerto fuvolára és zenekarra Concerto 1954
Concerto klarinétra és zenekarra Concerto 1965
Csontváry Kosztka Tivadar Filmzene 1961
Divertimento pour orchestre á chordes / Divertimento vonószenekarra Vonószenekarra 1939
Divertimento vonószenekarra Vonószenekarra 1934
Ez a kislány gyöngyöt fűz - Népdalkantáta Kórusra és kamarazenekarra 1975
Falusi lakodalmas Kórusra és zenekarra 1949
Fuvola duók és szóló etűdök Egyéb 1951
Fuvolatrió Kamarazene 1951
Fuvolaverseny Concerto 1953
Fúvósötös, No. 1 Kamarazene 1953
Fúvósötös, No. 2 Kamarazene 1957
Hat zenekari darab Szimfonikus zenekarra 1959
Hazaszeretet - Kantáta férfikarra és zenekarra Kórusra és zenekarra 1950
Hegedű-duók Kamarazene 1951
Honvéd-kantáta férfikarra és zenekarra Kórusra és zenekarra 1949
Három dal énekhangra és zongorára Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1957
Három egyházi ének gyermekhangra orgonakísérettel Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1947
Három kínai dal férfikarra Kórusmű a cappella 1960
Három körösztyén leán Színházi zene 1938
Három magyar népdal Nőikarra 0
Három magyar népdal vegyeskarra Vegyeskarra 1951
Három népdal férfikarra Férfikarra 1947
Három vallásos ének (Szent vagy Uram) Kamarazene 1972
Hét fuvolaetűd Szólóhangszerre 1975
I. Divertimento Vonószenekarra 1939
I. Szvit zenekarra Szimfonikus zenekarra 1945
I. szimfónia Szimfonikus zenekarra 1948
I. szonáta Kamarazene 1945
I. vonósnégyes Kamarazene 1938
II. Divertimento Szimfonikus zenekarra 1942
II. Szvit zenekarra Szimfonikus zenekarra 1945
II. vonósnégyes Kamarazene 1957
III. Divertimento Vonószenekarra 1944
Kalevala Kísérőzene 1968
Karácsonyi dalok Kórusmű a cappella 1960
Karácsonyi praefatio Kórusra és szólóhangszer(ek)re 1936
Kicsapott a folyó Vegyeskarra 1953
Kis preludium oboára és zongorára Kamarazene 0
Kis szerenád vonószenekarra Vonószenekarra 1939
Kis szvit zongorára Szólóhangszerre 1939
Kis szvit zongorára Szólóhangszerre 1939
Kis zongoradarabok Szólóhangszerre 0
Kis zongoradarabok Szólóhangszerre 1942
Kis zongoradarabok Szólóhangszerre 1939
Klarinét-duók Kamarazene 1950
Klarinét-szerenád Concerto 1951
Két darab két hegedűre és zongorára Kamarazene 1953
Két kis fuvoladuó Kamarazene 1972
Két népdal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 0
Kétszólamú oktáv-kánonok zongorára Szólóhangszerre 1965
Kürt duók Kamarazene 1953
Légy jó mindhalálig Filmzene 1960
Macbeth Kísérőzene 1962
Macbeth Színházi zene 1961
Magyar népdalok vonósnégyesre Kamarazene 1952
Megöltek egy leányt Filmzene 1961
Mikor a lánc lehull Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 0
Napkeleti mese Balett / Choreographic work 1949
Nyolc Petőfi dal Szólóhang(ok)ra és szólóhangszer(ek)re 1952
Nyolc kis darab gordonkára és zongorára Kamarazene 1945
Négykezes zongoraszonatina Kamarazene 1952
Népdalszvit férfikarra Kórusmű a cappella 1947
Névnap a cserénynél Balett / Choreographic work 1961
Oboa duók Kamarazene 1953
Poliritmikus etűdök zongorára Szólóhangszerre 0
Rapszódia férfikarra és fúvószenekarra Kórusra és zenekarra 0
Rapszódia zenekarra Szimfonikus zenekarra 1950
Requiem - Oratórium Szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra 1963
Szerenád vonószenekarra Vonószenekarra 1948
Szigeti veszedelem Zene rádiójátékhoz 1966
Szonatina fuvolára és zongorára Kamarazene 1952
Szonatina zongorára Szólóhangszerre 1941
Szvit két fuvolára Kamarazene 1957
Tavaszi szél vizet áraszt... Kórusra és zenekarra 1950
Tjunkankuru Színházi zene 1947
Trió Kamarazene 1950
Tíz könnyű hegedű-zongoradarab - Magyar népdalfeldolgozások Kamarazene 1953
Tíz könnyű kis zongoradarab Szólóhangszerre 1941
Van, aki sír... Vegyeskarra 0
Variációk zenekarra öt tételben Szimfonikus zenekarra 1965
Vasból való vár Színházi zene 1950
Vidám induló zenekarra Szimfonikus zenekarra 1949
Zenekari mű (Szvit) Szimfonikus zenekarra 0
Zongora kompendium Szólóhangszerre 1960
Zsidó népdalok zongorára Szólóhangszerre 1948
Árokparti kökény Kórusra és szólóhangszer(ek)re 0
Átirat - Buxtehude: Passacaglia (d-moll) Vonószenekarra 0
Átirat - Bartók: Hegedű duók és triók Kamarazene 1971
Átirat - Bartók: Román népi táncok Kamarazene 0
Átirat - Bartók: Rondó (C dúr) Szimfonikus zenekarra 0
Átirat - Beethoven: An die ferne Geliebte Szimfonikus zenekarra 0
Átirat - Beethoven: Feuerfarb Kamarazenekarra 0
Átirat - Beethoven: Kakadu variációk !meghatározása folyamatban 0
Átirat - Beethoven: Orosz tánc Kamarazene 0
Átirat - Frescobaldi: Partita Vonószenekarra 0
Átirat - I. korálfeldolgozás Kórusmű a cappella 0
Átirat - Matthias Weckman: "Az édes pillantás" variációk Vonószenekarra 0
Átirat - Mozart: Andante cantabile Kamarazenekarra 0
Átirat - Mozart: Klarinet trió Kamarazene 0
Átirat - Mozart: Rondo III (F-dúr) Kamarazene 0
Átirat - Mozart: Zongoraszonáta Kamarazene 0
Átirat - Mozart: Zongoraszonáta Szimfonikus zenekarra 0
Átirat - Mozart: Zongoraszonáta No.10, K.330 Szimfonikus zenekarra 0
Átirat - Mozart: Zongoraszonáta No.5, K.283 Vonószenekarra 0
Átirat - Musszorgszkij: Zenei portrék (I. sorozat) Szimfonikus zenekarra 0
Öt koncertetűd szólófuvolára Szólóhangszerre 1956