Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Verebics Ibolya


ének - szoprán

Születési hely
Győr
Születési dátum
1962

 
Zenei tanulmányait hatéves korában kezdte a győri zeneiskola zongoraszakán. Kiegészítő tárgyként oboázni is tanult. 16 éves korában került a győri Zeneművészeti Szakközépiskola ének tanszakára, és mint iskolai növendék tagja lett az intézet neves kórusának, a Győri Leánykarnak. 1982-ben részt vett Lore Fischer énekkurzusán Weimarban. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola opera tanszakán 1986-ban diplomázott Keöch Boldizsár tanítványaként, majd az Állami Operaház magánénekese lett. Számos nemzetközi énekverseny győztese Karlovy Varyban (1983), Helsinkiben (1984), Barcelonában (1985), valamint Cardiffban, Philadelphiában. 1990-ben részt vett Elisabeth Schwarzkopf salzburgi mesterkurzusán. Jelentősebb szerepei között megtalálhatjuk Bizet Carmenjéből Michaelát, Gounod Faustjából Margitot, Mozart Figaro házasságából a Grófnőt, de repertoárjában szerepelnek Kodály-, Szokolay-, Purcell- és Puccini-darabok is. 1992-ben Bartók-Pásztory-díjjal, 1996-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki. Több tucat CD közreműködője. Rendszeres közreműködője a kismartoni Haydn-fesztiválnak, a stuttgarti Bach-akadémiának, énekelt Doráti Antal, Fischer Ádám, Eric Ericson, Helmuth Rilling és Peter Schreier társaságában.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Bach, Johann Sebastian: St. Matthew Passion (Highlights) Naxos 8.571002
1985 Reneszánsz Pop
(Renaissance Pop)
Hungaroton SLPX 12575 LP / Újrakiadás CD-n: HCD 12575 (1985)
1987 Szent Miklós játékok
(Plays of Saint Nicholas)
Hungaroton HCD 12887-88 2CD; A Hungaroton SLPD 12887-88 újrakiadása (1987)
1990 Scarlatti, Domenico: g-moll "Madridi" mise; Caldara, Antonio: Stabat mater; Monteverdi, Claudio: Misék (112, 126, 147)
(Scarlatti, Domenico: G minor "Madrid" Mass; Caldara, Antonio: Stabat mater; Monteverdi, Claudio: Psalms (112, 126, 147))
Hungaroton HCD 31273
1993 Bach, Johann Sebastian: St. Matthew Passion Naxos 8.550832-34 3 CD
1994 Händel, Georg Friedrich: János passió Hungaroton HCD 12908 További közreműködő: Martin Klietmann - Evangelist (tenor), Charles Brett - Pilate (countertenor)
1994 Magnificat - Vivaldi / Albinoni / Sammartini / Caldara Hungaroton HCD 31259
1995 Mozart, Wolfgang Amadeus: Missa brevis Hungaroton HCD 31502
1995 Bach, Johann Sebastian: St. Matthew Passion (Highlights) Naxos 8.553198
1998 Saygun, Ahmed Adnan (1907-1991): Yunus emre Hungaroton HCD 31077 Vezényel: Hikmet ŞimŞek
2005 Heavenly Voices - Bach, J.S.: Arias Naxos 8.557947-48 2 CD
2012 Great Sacred Masterpieces (10-CD Box Set) Naxos 8.501062 10 CD