Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Perényi Miklós


cselló

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1948

 
1948. január 5. Budapest

Világhírű gordonkaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára.

Rendkívüli tehetségként már hétéves korában felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozatára, ahol előbb Zsámboki Miklós, majd 1959-től Banda Ede tanítványa lett, Simon Alberttől előadóművészetet és műelemzést tanult. Első önálló koncertjét 1957-ben, kilencéves korában adta a Zeneakadémián. Később részt vett Enrico Mainardi mesterkurzusain Salzburgban, Luzernben és a római Santa Cecilia Accademián, ahol 1962-ben művészdiplomát szerzett.

1963-ban a Budapesten megrendezett Pablo Casals Gordonkaversenyen második díjat nyert. 1965-ben és 1966-ban, valamint 1969 és 1972 között meghívást kapott Pablo Casals mesterkurzusaira. Pályafutása során koncertezett a világ szinte összes rangos koncerttermében, fellépett többek között a Marlboro Fesztiválon, Luzernben, Rómában, Münchenben, Prágában, Salzburgban, Bécsben, Varsóban, Berlinben, Kronbergben, valamint Japánban, Kínában, Észak- és Dél-Amerikában. Schiff András kamarapartnereként fellépett az ausztriai Hohenems-ben megrendezett Schubertiadé-n, a londoni Wigmore Hallban, az Edinburgh Fesztiválon és a Ruhr Fesztiválon. Gyakran koncertezik a Keller Vonósnégyes társaságában is.

Perényi Miklós 1974 óta oktat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, jelenleg az intézmény egyetemi tanára. A koncertezés és az oktatás mellett zeneszerzéssel is foglalkozik. Repertoárja a barokktól a huszadik századi zenéig terjed, beleértve kortárs szerzők kompozícióit is. Számos lemeze jelent meg a világ vezető kiadóinak gondozásában. A Beethoven összes gordonkaművét tartalmazó, Schiff Andrással közösen készített albuma 2005-ben elnyerte a Cannes Classical Award-ot.

Művészi munkásságának elismeréseként számos kitüntetésben részesült, 1970-ben Liszt-díjat, 1976-ban Érdemes Művész címet, 1980-ban és 2007-ben Kossuth-díjat, 1984-ben Kiváló Művész címet, 1987-ben Bartók-Pásztory-díjat kapott. 2002-ben Franciaországban elnyerte a Chevalier de l�rde des Arts et des Lettres címet, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkersztje kitüntetést, 2007-ben a Prima Primissima Díjat vehette át.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Mozart, W. A.: Clarinet Trio, K498 "Kegelstatt" & Piano Trios K502 & K542 Elatus 2564-61733-2
1966 Beethoven, Ludwig van: Szonáták gordonkára és zongorára
(Beethoven, Ludwig van: Sonatas for Violoncello and Piano)
Qualiton LPX 1282 Saját
LP
1978 Liszt Ferenc: Kamaraművek
(Liszt: Chamber Music)
Hungaroton HCD 11798
1979 Bozay Attila: II. Vonósnégyes, No. 2, Op. 21; Improvizációk No. 2, Op. 27; Malom, Op. 23
(Bozay, Attila: String Quartet, No. 2, Op. 21; Improvisations No. 2, Op. 27; The Mill Op. 23)
Hungaroton SLPX 12058 LP
1979 Beethoven, Ludwig van: Szonáták gordonkára és zongorára (Összes)
(Beethoven, Ludwig van: Sonatas for Cello & Piano (Complete))
Hungaroton HCD 11928-29 Saját
2 CD
1980 Brahms, Johannes: Sonatas for Cello and Piano Hungaroton Saját
LP
1989 Zene gordonkára és zongorára
(Music for Cello and Piano)
Hungaroton HCD 31140 Saját
1989 Mendelssohn-Bartholdy, Felix: A Midsummer Night's Dream (excerpts) / Hebrides / Songs Without Words (Kovacs, I. Fischer, Perenyi, Kocsis, Dubourg) Naxos CA15623
1990 The Instruments Of Classical Music Vol.6 - The Cello Laserlight 15240
1990 The Instruments Of Classical Music Vol.6-10 Laserlight 15980 5 CD
1992 Romantic Moments Vol.5 - Mendelssohn
(Romantic Moments Vol.5 - Mendelssohn)
Laserlight 14055
1993 Romantic Moments Vol.1-5 Laserlight 35865 5 CD
1994 Ligeti György: Zongoraverseny; Csellóverseny; Kammerkonzert
(Ligeti, György: Piano Concerto; Cello Concerto; Chamber Concerto)
Sony SK 58945
1994 Dvořák, Antonín: Gordonkaverseny Csajkovszkij, Pjotr Iljics: Változatok egy rokokó témára Hungaroton HCD 12868 Saját
1994 Kurtág György - Portraitkonzert - Salzburg, 1993. augusztus 10.
(Kurtág, György - Portraitkonzert - Salzburg, 10. 8. 1993.)
Col Legno WWE 31870 2 CD
1996 Perényi Miklós és Kocsis Zoltán hangversenyfelvételei (1989-1995)
(Miklós Perényi & Zoltán Kocsis in Concert)
Hungaroton HCD 31673 Saját
1996 Kurtág György: Musik für Streichinstrumente ECM Records ECM 1598
1996 Classic Masterworks - Antonin Dvorak Capriccio C49039
1996 Mozart, Wolfgang Amadeus: Trio for Piano, Clarinet and Viola in E flat/Trio for Piano, Violin & Cello No 4 in E K542 and No 3 in B flat K502 Teldec 4509-99205-2 Saját
1997 Beethoven, Ludvig van: I. (C-dúr) zongoraverseny Op. 15, Hármasverseny Op. 56 Hungaroton HCD 4032
1997 Schubert, Franz: Piano Trios Teldec 0630-13151-2 Saját
2 CD
1997 Schubert, Franz: C-dúr vonósötös D. 956, c-moll vonósnégyes (quartettsatz) D 703 Hungaroton CLD 4035
1998 Mentsük meg a Zeneakadémiát!
(Let's Save the Liszt Academy!)
Hungaroton HCD 31841
1998 Bozay, Attila: Zongoraszonáták Nos. 1,2 Op. 33/a, b; Szonáta hegedűre és zongorára Op. 34; Szonáta gordonkára és zongorára Op. 35
(Piano Sonatas Nos. 1,2 Op. 33/a, b; Sonata for Violin and Piano Op. 34, Sonata for Cello and Piano Op. 35)
Hungaroton HCD 31789
1999 Farkas Ferenc: Zenekari művek
(Farkas: Works for Orchestra)
Hungaroton HCD 31851
1999 A bécsi klasszicizmus lassú tételekben I.
(The Vienna Classicism in Slow Moments Vol. 1)
Hungaroton HRC 1047 Echo sorozat
1999 Perényi Eszternek ajánlva
(Dedicated to Eszter Perényi)
Hungaroton HCD 31784
1999 Magyar szerzők művei gordonkára
(Hungarian Cello Music)
Hungaroton HCD 31835 Saját
1999 Eötvös Péter: Psalm 151, Psy, Triangel BIS Records BIS-CD-948
2000 Bozay plays Bozay Hungaroton HCD 31936
2001 Versenyművek
(Concertos)
Hungaroton HCD 31989
2001 50 éves a Hungaroton - Vonósművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - String Players)
Hungaroton HCD 32091-3 3 CD
2002 Szőllősy András: III. Concerto, Tristia (Maros-sirató), Fabula Phaedri, Miserere, Töredékek Hungaroton HCD 31727
2002 Bottesini, Givoanni: Kompozíciók nagybőgőre IV. - kettősversenyek
(Works for Double Bass, Vol.4 - Double Concertos)
Hungaroton HCD 32100 Összkiadás / Első felvételek
2003 Gyászzenék
(Funeral Music)
Hungaroton HCD 32260
2003 Beethoven, Ludvig van: Complete Music for Piano and Violoncello ECM Records ECM 1819/20 Saját
2 CD
2004 András Schiff Artist Portrait Warner 2564-61588-2
2006 Haydn, Joseph: Symphonies, Concertos, String Quartets, The Creation (Masterpieces) Capriccio C49520
2016 Ferenc Farkas: Complete Chamber Music for Cello, Volume One Toccata Classics TOCC 0345 Első felvételek
2017 Kocsis Zoltán: A Tribute Hungaroton HCD 32803-04
2017 Zoltán Kocsis – A Tribute Hungaroton HCD 32803–04 2 CD
2019 The Masters Collection: Zoltán Kocsis Hungaroton HCD 32840-42 3 CD
2020 Johann Sebastian Bach: Solo Cello Suites Hungaroton HCD 32834-35 Saját
2 CD
2021 Romantic Cello - The Essential Classics of Schumann, Dvořak, Chopin & Others Hungaroton HCD 32855
2021 Don't Hold Me Bach - The Essential Classics of the Baroque Composer J. S. Bach Hungaroton HCD 32856
2024 Johannes Brahms: Complete Piano Quartets Hungaroton 32830-31 2 CD