Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Regős István


szaxofon, zongora, szaxofon - tenor

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1947
Együttes

 
Regős István 1947-ben Budapesten született. Ötéves korától tizennégy éves koráig klasszikus zenét tanult, majd átmenetileg beatzenész lett. 1972-ben végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola Jazz Tanszakán Gonda János tanítványaként, aki a diploma megszerzése után azonnal meghívta a tanári karba.

A Zeneakadémián töltött 40 év alatt tanított szolfézst, zeneelméletet, jazztörténetet, zongorát és zenekari gyakorlatot. 1989-től az Újpesti Zeneiskolában is dolgozott zongoratanárként, az Etűd Zeneiskolában pedig szintén zenekari gyarkolatot tanított.

Tanári pályája mellett a duó formációtól a big band-ig működtetette kisebb és nagyobb saját együtteseit. 1973-ban alakította meg első trióját, melyet három év múlva kvartetté bővített. (A Regős Quartet tagjai Baló Isván dobos és Becze Gábor bőgős mellett előbb Dés László, majd Dresch Mihály szaxofonosok voltak.) 1975-től szextett formációban több felvételt készített a Rádióban.

1980-ban hét tételes darabot komponált big band-re, amit később a Budapest Jazz Orchestra is műsorára tűzött. 1987-ben közösen alakítottak új zenekart a Medicor klubban Gyárfás István, Borbély Mihály, Juhász Zoltán és Baló István részvételével. John Coltrane és más legendás muzsikusok játékát hallva Regős István ekkor kezdett tenorszaxofonozni. 1990-től 2000-ig kizárólag szaxofonon játszott.

Regős István pályája végén visszatért a zongorához, 2003-tól ismét saját trióját vezette. 2005-ben Utazás Faremidóba címmel új lemezt készítettek, melynek bemutatója a Magyar Rádió Márványtermében volt 2005. februárjában.

Az elmúlt harminc évben a magyar jazzélet állandó szereplője volt, részt vett a magyarországi jazzfesztiválokon, számos jelentős magyar előadóművésszel játszott együtt, fellépett Herbie Mann és Chris Potter partnereként is. Zongorajátékát modern törekvések jellemezték, benne avantgarde és népzenei elemek egyaránt megtalálhatók voltak.

Regős István 2012. március 24-én, életének 65. évében hunyt el.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1997 Grencsó Big Collective: Villa Negra Fonó Records FA-033-2 CD
2000 Regős: Verbunkos - Liszt Ferenc Academy of Music Jazz Faculty Vol.1 Pannon Jazz PJ1046
2005 Regős Trio: Utazás Faremidóba
(Regős Trio: A Journey to Faremido)
Binder Music Manufactory BMM 0505 Saját
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2006 Old Amsterdam Magánkiadás STS-CD-044
2012 Live at the Jazz Cafe Periferic Records BGCD 216