Sándor Frigyes
Név: Sándor Frigyes
Születési hely: Budapest
Születési dátum: 1905
Hangszer: karmester
Biográfia

1905. április 24., Budapest - 1979. június 1., Budapest

Hegedűművész, karmester, pedagógus, Sándor Renée zongoraművész öccse. Felesége Dénes Vera gordonkaművész. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán Mambriny Gyulánál és Waldbauer Imrénél tanult, 1926-tól a Budapesti Ének- és Zenekar-egyesületben hangversenymesterként, majd 1933-tól segédkarmesterként tevékenykedett. Az aktív hangszerjátékról karbántalmai miatt fokozatosan le kellett mondania.

A harmincas évek derekán már elismert karmesterként számos együttest (pl. a Magyar Női Kamarazenekart) dirigált. Elsősorban a barokk zene, Haydn és Mozart, valamint századunk magyar muzsikájának bemutatását szorgalmazta, hazánkban elsőként adta elő Bartók 1939 nyarán írott vonószenekari Divertimentóját.

1945 után a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában és a Nemzeti Zenedében hegedűt és kamarazenét tanított. 1949-ben Járdányi Pál, Rényi Albert és Szervánszky Endre közreműködésével 5 kötetes Hegedűiskolát adott közre, amelyben a kodályi és a népdalon alapuló pentaton melodika játékmódját elsőnek publikálta az alapfokú oktatás számára. Ugyanebben az évben az újonnan megalakult Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola igazgatójává nevezték ki.

Karmesteri tevékenységét ez idő tájt sem hagyta abba; az intézmény ének- és zenekarával számos produkciót adott elő. 1958-75 közt a budapesti Zeneművészeti Főiskolán tanított kamarazenét. 1963-ban szervezte meg tanítványaiból a Liszt Ferenc Kamarazenekart, amelynek haláláig művészeti vezetője maradt.

Kiadványai: Hegedűetűdök (Kayser); Hajdu Mihály: 8 etűd ifj. vonószenekarra (Till Ottóval közös kiadás); Táncok és triószonáták a XVII. századból (Nagy Olivérrel közösen); Decsényi János: 15 etűd ifj. vonószenekarra (Till Ottóval közös kiadás); Szelényi István: 8 kis duó és Szonatina 2 hegedűre; Tartini: 3 szonáta hegedűre és zongorára; A zenei nevelés Magyarországon (szerk., Bp., 1964).

Diszkográfia
Dátum Album Kiadó Kód Megjegyzés
1990 Masters Of Classical Music Vol.1-5 Laserlight 35800 Közreműködő
5 CD
1990 The Best Of Wolfgang Amadeus Mozart Laserlight 15018 Közreműködő
1994 Antonio Vivaldi: Laudate Pueri RV 601;
in Fuore RV 626;
Nulla in Mundo Pax Sincera RV 630
Hungaroton HCD 11632 Saját
1997 Haydn, Joseph: Aki hűtlen, pórul jár
  (Haydn, Joseph: L'infedeltá delusa)
Hungaroton HCD 11832-33 Közreműködő
2 CD / 1975-ös felvétel
1998 Wie stark ist nicht dein Zauberton
Bach, Vivaldi, Mozart, Liszt
Hungaroton HCD 12891 Közreműködő
1999 Barokk álmodozás
  (A Baroque Day-dream)
Hungaroton HRC 1005 Közreműködő
Echo sorozat
1999 Farkas Ferenc: Zenekari művek
  (Farkas: Works for Orchestra)
Hungaroton HCD 31851 Közreműködő
1999 Händel: Vízizene HWV 348-350
  (Händel: Water Music HWV 348-350)
Hungaroton HRC 1021 Saját
Echo sorozat
2000 Haydn, Joseph: A hűség jutalma
  (Haydn, Joseph: La fedeltá premiata)
Hungaroton HCD 11854-56 Közreműködő
3 CD / 1976-os felvétel
2000 Mozart - The Best Of W.A. Mozart Laserlight 24465 Közreműködő
2001 50 éves a Hungaroton - Karmesterek (1951-2001)
  (Fifty Years of Hungaroton - Conductors, 1951-2001)
Hungaroton HCD 32074-77 Közreműködő
4 CD
2001 J.S.Bach: Máté Passió BWV 244
  (Bach,J.S.: St. Matthew Passion BWV 244)
Hungaroton HCD 12069-71 Saját
2001 Mozart: Zongoraversenyek K.246, K.365, K.242

  (Mozart: Piano Contertos K.246, K.365, K.242)
Hungaroton HCD 32046 Közreműködő
2001 Versenyművek
  (Concertos)
Hungaroton HCD 31989 Közreműködő
2003 Gyászzenék
  (Funeral Music)
Hungaroton HCD 32260 Közreműködő
2004 Barokk trombitaversenyek
  (Baroque Trumpet Concertos)
Hungaroton HCD 32266 Közreműködő
 
       
      Nyomtatható változat